Reding Itell, Harras Rudolf, Fürst Walter – csak három név, amivel már jó eséllyel találkozott szinte mindenki Magyarországon, mégsem könnyű beazonosítani, ha csak a nevüket halljuk, hogy kik ők. Íme egy kis segítség: tök alsó (Itell), zöld alsó (Fürst), makk alsó (Harras) a magyar kártyában.
A makk felsőre a világszerte ismert Tell Vilmost rajzolták a nyílpuskájával – bár egyre több jel utal arra, hogy a jól ismert történet a valóságban nem történt meg, és csak a fantázia szülte azt, hogy a vadásznak le kellett lőnie száz lépés távolságból egy almát a fia fejéről. Mindenesetre a legenda megállíthatatlanul terjedt a 16. század Európájában, és fenn is maradt, a mai napig a svájci folklór szerves része.
Na de miért ők kerültek a magyar kártyára? Miért nem magyar hősök, hadvezérek vagy korábbi magyar királyok?
A válasz nagyon egyszerű. Mivel az első magyar kártya 1836-ban született meg Schneider József pesti műhelyében, az osztrákok jó eséllyel nem engedélyezték volna bő tíz évvel a forradalom és szabadságharc előtt, hogy Hunyadi Mátyás, esetleg Dobó István vagy más egri hősök szerepeljenek rajtuk.
Tell annak ellenére átment a szűrőn, hogy a népi hagyomány szerint a Habsburgok ellen harcolt, legalábbis Friedrich Schiller Tell Vilmos című 1804-es darabjában. Erről a párhuzamról a cenzorok nem gondolták, hogy az osztrák udvarra nézve kockázatot jelenthet, valószínűleg azért sem, mert Tell alakja nem volt annyira ismert az akkori Magyarországon.
A legenda szerint 1307. november 18-án volt az a híres eset, amikor a fia fejéről le kellett lőnie az almát. A Habsburgok helytartója, Hermann Gessler (piros felső) kényszerítette erre a lépésre. Tell azzal vívta ki Gessler haragját, hogy nem tisztelgett és nem hajolt meg Gessler póznára tűzött kalapja előtt, hanem csak továbbment a fiával.
Tell könyörgött, hogy ne kelljen célba vennie a gyereke fejét, de Gessler hajthatatlan volt. Tell a fegyvere mellett két nyílvesszőt vett a kezébe – koncentrált, lőtt, és talált. Gesslert hajtotta a kíváncsiság, miért volt a másik nyílvessző a kezében, ezért megkérdezte. Tell kertelés nélkül, rezzenéstelen arccal bevallotta, hogy azt a zsarnok kormányzónak szánta volna, ha nem céloz pontosan az elsővel, és valami baja esik a fiának.
Gessler félelmében azonnal elfogatta és börtönbe záratta Tellt, ahonnan a harcos megszökött. Gessler joggal tartott Tell bosszújától, aki a szabadulása után el is indult a helytartó vára felé, hogy végezzen vele. Végül nem ott, hanem egy szorosban lőtte agyon. Amikor készítette elő a merényletet, akkor találkozott Stüszi vadásszal, akit a tök felsőn örökítettek meg. A zöld alsón látható Fürst Tell apósa volt. És hogy teljes legyen a kép, a zöld felsőn Rudenz Ulrichot látjuk, aki az osztrákok mellől egy idő után átállt a szabadságukért küzdő svájciak oldalára.
Volt olyan időszak egyébként, amikor megpróbálták a svájci harcosokat lecserélni a kártyalapokról, de addigra már, a kiegyezés környékén, olyan széles körben elterjedt a magyar kártya a Kárpát-medencében és környékén, hogy a megszeretett és jól bejáratott, népszerű figurákat már nem tudták lecserélni.
