Az emberi történelem során változó volt, hogy kinek mennyi méltóságot hagyott meg a társadalom, de a 19. és a 20. század legeleje elég sötét időszak volt ebből a szempontból. Főleg Észak-Amerikában, ahol színpadon mutogatták a világ legcsúnyább nőjét, a háromlábú, kétpéniszű szicíliai sztárt vagy épp a megnevettethetetlen hölgyet.
Sok fogyatékosságot, születési rendellenességet tökéletes freak show-alapanyagnak tartottak, de valójában még ezekre sem volt szükség ahhoz, hogy turisztikai látványosságot csináljanak az emberből. Volt, akinek elég volt pusztán megszületnie. Mint például a kanadai Dionne ikreknek.
Nem is akármilyen ikrek: ők voltak a világ első feljegyzett ötös ikrei, akik túlélték a gyerekkort. A lányok 1934. május 28-án születtek, apjuk Oliva Édouard Dionne, anyjuk pedig Elzire Dionne volt. A család földműveléssel foglalkozott, és az ötös ikrek születésekor már volt öt gyerekük, a legfiatalabb alig 11 hónappal volt idősebb, mint az ötös ikrek, akik után született még három fiú is. A legidősebb gyerek, Ernest és a legfiatalabb, Claude között 20 év volt.
A lányok, Yvonne, Annette, Cécile, Émilie és Marie szerencsések voltak, ugyanis két hónappal korábban születtek meg, mint kellett volna, mégis tulajdonképpen egészségesen, bár összesen 6 kilót nyomtak, tehát volt mit behozniuk. A szülők azonban csak egy ikerpárra készültek, így az, hogy hirtelen öt új éhes száj jelent meg a családnál, nem volt nagy örömhír a gazdasági világválság környékén. Bár a lakóhelyükön élők között jómódúnak számítottak (még saját autójuk is volt), gazdagnak semmiképpen sem.
Oliva testvére, Leon még aznap felhívta az ontariói North Bay Nuggetet, hogy megtudja, mennyibe kerülne egy bejelentő cikk arról, hogy Dionne-éknál öt egészséges gyerek született, ugyanattól az anyától. A sztori kikerült a címlapra, így a nagy kanadai és amerikai újságok is felkapták, a lányok hamar médiaszenzációvá váltak.
Sokan küldtek ajándékokat a családnak. Míg a három legkisebb lány újságírók által küldött inkubátorban volt, a két nagyobb kényelmesebben feküdt a kosárban, amiben korábban mind együtt aludtak, és egy időre a ruháztatásuk is megoldódott.
„Sokféle ajándék érkezett a Dionne-házhoz. Ma öt szett babaruhát kaptak, és minden csomagban volt étel és ital a 24 éves anyának is. Hárman szerencsehozó nyúllábat is küldtek a lányoknak”
– írta 1934. június 1-jén a Baltimore Sun. A Vöröskereszt pedig nővéreket küldött, hogy segítsenek gondozni az újszülötteket.
Ettől függetlenül a család nem állt túl jól anyagilag, így talán nem csoda, hogy mikor a chicagói világkiállítás szervezői megkeresték a szülőket, hogy kiállíthatják-e a lányokat, a szülők vonakodva ugyan, de belementek, hogy Elzire elutazzon az ikrekkel Chicagóba.
Oliva nem sokkal később felmondta a szerződést, de az ontariói vezetés bejelentette, hogy meg akarják óvni a lányokat attól, hogy kihasználják őket, ezért elvették a szüleiktől, és a Vöröskereszt gyámsága alá helyezték őket. Bár ez elég szörnyen hangzik, a szülők is beleegyeztek, hiszen nem voltak felkészülve arra, hogy öt koraszülöttről gondoskodjanak, és a tartományi vezetés azt ígérte, hogy a következő két évben a szervezet fizeti majd az orvosi ellátásukat, étkeztetésüket, ruháztatásukat.
A Vöröskereszt építtetett egy kórházat a szülői házzal átellenben, és az ontariói kormány 1935-ben elfogadta a Dionne ötös ikrek gyámsági törvényt, amivel a király speciális gyámoltjaiként nevezték meg a lányokat. Ez hivatalosan a 18. születésnapjukig tartott.
Az épület azonban hamar a lányok kvintettjére utaló Quintlandként került be a köztudatba, hiszen turistalátványossággá vált. Egyre többen és többen tódultak a kerítéshez, hogy láthassák az ikreket, akiket a nővérek néha kivittek az udvarra levegőzni. 1934 és 1943 között közel hárommillióan látogatták meg az intézményt, hogy lássák a lányokat. Nem sokkal később már egy egész kis komplexum épült fel az otthonuk körül, ajándékbolttal, múzeummal és fotósokkal.
Ez nagy turisztikai értéket jelentett Ontariónak. 1938-ban 100-125 millió dollár folyt be a tartományi kasszába az amerikai turisták után, és a szövetségi kormány szerint az ikrek ennek legalább az ötödéért feleltek. 1938-ra nagyjából 500 millió dollárra lőtték be az értéküket.
Az érem másik oldala
Ezzel azonban csak az állam járt jól. Az ikrek a gyerekkoruk egyik felét gyakorlatilag állatkerti látványosságként töltötték, a családjuktól elszakítva. Bár a kormány az ikrekről elnevezett törvényt azzal indokolta, hogy megóvják a lányokat, 1936-ban egy patkó alakú látogatófolyosót építettek az udvaron, ahol turisták egy üvegfalon át bámészkodhattak, miközben a lányok kint játszottak, medencéztek.
Az első éveikben felkerültek a Time és a Life magazin címlapjára, és több terméket is reklámoztak velük, például toroknyugtatót és csokit. Persze saját merchük is volt, a rajongók vehettek babákat, naptárakat, képeket, és a lányok négy év alatt négy hollywoodi filmben szerepeltek. Alig hat héttel rejtélyes eltűnése előtt a leghíresebb női pilóta, Amelia Earhart is meglátogatta őket, és VI. György brit király és felesége, Erzsébet is találkozott velük.
Csak a kiszolgáltatottságuk egyik oldala volt, hogy gyakorlatilag bazári majomként kezelték őket. Emellett amikor a házban voltak, rendszeresen pszichológiai és biológiai teszteknek vetették alá őket, mert mindenki tudni akarta, hogy is működnek az ötös ikrek. A családjuk csak ritkán látogathatta meg őket, és a szülők éveken át próbálták visszaszerezni a kormánytól a gyámsági jogot. Beszámolók szerint a lányokra vigyázó nővérek többször is azt az utasítást kapták, hogy ne legyenek túl kedvesek velük, mert a puszik baktériumokat terjesztenek, az ölelés pedig féltékenységhez vagy elkényeztetéshez vezet. Néhány helyi lánnyal együtt iskoláztatták őket, de később azt mondták, hogy ez nem igazán készítette fel őket a való világra.
„Mindenkire haragudtam azért, ahogy felneveltek minket. A furcsa születésünk miatt nem tekintettek ránk emberként”
– mondta egy interjúban az 50. születésnapján Cécile.
Hogy ne tűnjön úgy, mintha kihasználnák az ikreket, a tartományi kormány nem kért pénzt a quintlandi belépőkért, és nem engedték, hogy bent fényképek készüljenek. Ettől függetlenül persze a látogatók rengeteg más módon is fellendítették a turizmust, így szakértők szerint a gazdasági válság utáni években az ikrek mentették meg a régiót a csődtől. Bár sokan miattuk jöttek, a régióban maradtak, hogy halásszanak, vadásszanak, kiélvezzék a természeti kincseket. A környező városok felvirágzottak, berobbant a hotel- és a taxibiznisz, és a helyiek minden szabad szobájukat kiadták – persze borsos áron.
Bár a kormány létrehozott az ikreknek egy alapot, hogy idővel ők is élvezhessék mindennek a gyümölcsét, azt felügyelői rosszul kezelték, így mire felnőttek, csak a pénz töredéke volt meg. Cécile fia, Bertrand Langlois egy ügyvéd segítségével kiderítette, hogy az alapba befolyó pénzt Quintland működtetésére, az ott dolgozók fizetésére fordították.
A második világháború 1939-es kitörése a kanadai tartományra is nagy hatással volt: a kormány korlátozta a benzin, a gumi és más fontos termékek használatát, így a turizmus is visszaesett. Emellett a lányok már kicsit idősebbek lettek, igazából átlagos gyerekekként viselkedtek, és így az emberek is mindinkább felhagytak az állatkerti bámészkodással.
1941-ben a tartományi kormány úgy döntött, hogy a gyámság visszakerül a családhoz, és bejelentették, hogy egy 19 szobás házat építenek a családnak, hogy minden gyerekük kényelmesen elférjen. Amíg ez el nem készült, a lányok Quintlandben maradtak, de 1942-ben átköltöztek új otthonukba. A váltás nem volt felhőtlen. A Dionne Ötös Ikrek Múzeumot működtető tanács elnöke, Ed Valenti szerint olyan volt, mintha a Kardashianeket hirtelen egy farmra költöztetnék, ahol dolgozniuk kell.
Három lány később azt mondta, hogy ez volt a legszomorúbb otthonuk. Az anyjuk megkeseredett az évekig tartó jogi csatározásban, így néha megpofozta őket, amikor valami rosszat csináltak, és Yvonne, Cécilie és Annette 1995-ben azt mondták, hogy az apjuk szexuálisan bántalmazta őket. Idősebb és fiatalabb testvéreik azonban tagadták ezt.
Az ikrek 18 éves korukban beiratkoztak egy katolikus egyetemre Québecben. Marie egy évvel később apácazárdába vonult, Yvonne pedig Montréalba költözött, hogy művésznek tanuljon.
21 éves korukban fértek hozzá először a számukra létrehozott alaphoz, amiben akkor a pénznek már csak töredéke, 800 ezer kanadai dollár volt. Ez alapvetően nem volt kevés, de nem is számított elképesztő vagyonnak, főleg úgy, hogy nem egyben fértek hozzá, hanem részletekben tudták lehívni, hogy évtizedekig kitartson. A kilencvenes évekre már szinte semmi nem maradt meg, az alapot elköltötték jelzáloghitelekre, lakásfelújításra, jogi és orvosi költségekre. Bertrand, aki kiderítette, mi lett az anyja és nagynénjei vagyonával, lenyúlta Cécile maradék pénzét, és felszívódott.
A jogi költségek egy része arra ment el, hogy évekkel korábban beperelték az ontariói kormányt, és kártérítést követeltek. Hosszas jogi huzavona után 4 millió dollárt ítéltek nekik, valamint számíthattak egy hivatalos bocsánatkérésre is.
Émilie 1954-ben, 20 évesen követte testvérét a zárdába, de ott néhány hónappal később epilepsziás rohamot kapott és meghalt. Annette, Cécile és Yvonne mind megházasodtak, születtek gyerekeik, majd elváltak vagy különköltöztek férjüktől. Marie 1970-ben, 35 évesen halt meg, amikor vérrög keletkezett az agyában. Yvonne 2001-ben, 67 évesen halt meg daganatos betegségben, Cécile pedig hosszan tartó betegség után, 2025-ben. A Dionne ötös ikrek utolsó élő tagja, Annette 91 éves.
