Amikor egyetlen majom miatt egy egész országban áramszünet volt
Az ominózus majom az áramszolgáltató transzformátorán – Forrás: KenGen

A világ legnagyobb áramszünetei közül is kiemelkedik a 2012-es indiai eset, amikor két nap alatt hatszázmillióan maradtak áram nélkül az országban. A 2016-os kenyai áramszünet ehhez mérve eltörpül, viszont az oka sokkal szokatlanabb: azért maradt egy ország órákra áram nélkül, mert egy majom ráesett egy transzformátorra.

A KenGen nevű áramszolgáltató szerint a nagy áramkimaradás azután történt, hogy egy júniusi kedd délelőtt a majom az ország legnagyobbjában számító Gitaru vízerőmű tetejéről ráesett az egyik transzformátorra, amely ettől kioldott, majd emiatt az erőmű több más készüléke túlterhelődött és lekapcsolt – és egy csapásra kiesett 180 megawatt teljesítmény.

„A KenGen erőműveit elektromos kerítés védi, amely távol tartja a portyázó vadállatokat. Sajnáljuk ezt az elszigetelt esetet, és a vállalat vizsgálja, hogyan tudnánk tovább fokozni minden erőművünk biztonságát” – írta akkori közleményében a szolgáltató. A cég szóvivője szerint az áramkimaradás történelmi volt:

„Ez az első ilyen zavar, amit egy majom okozott nekünk.”

Az áramellátást négy óra alatt sikerült teljesen helyreállítani. További jó hír, hogy az ominózus majom is túlélte a kalandot, amely után a kenyai vadvédelmi szolgálat gondozásába került.

Egyébként az alapján, hogy „az egész ország” áram nélkül maradt, a kenyai áramszünet is ráférne a cikk elején hivatkozott toplistára, hiszen a ma 58 milliós országban már 2016-ban is 48,46 millióan éltek. Csakhogy a Világbank adatai szerint akkoriban az ország népességének mindössze 53,1 százaléka részesült áramban, a közel 26 milliós érintettséggel pedig a top 20 legnagyobb áramszünetbe se fér be ez az eset. Ez a becslés egyébként nagyjából egybevág a korabeli jelentéssel, miszerint 4,7 millió háztartás és vállalkozás volt érintett, és kiváltképp utóbbiak.

Egyébként Kenya így is óriási utat tett meg azon a téren, hogy minél több emberhez juttassák el az elektromosságot: 1994-ben még csak az emberek 3,5 százalékánál volt áramszolgáltatás, és ezt kevesebb mint húsz év alatt (a legutóbbi adat 2023-as) 76,2 százalékra tornászták fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!