Egy curlingkő 325 ezer forint, és a földön csak egy aprócska szigeten lehet hozzá gránitot bányászni
A curling nemcsak a téli olimpiát nézve, hanem úgy általánosságban is az egyik legkülönlegesebb sport, már abból a szempontból, hogy ez az egyetlen, amiben a kilőtt-elengedett eszköz pályáját utólag is lehet módosítani, épp ez a söprés célja.
Ez viszont nem működhetne ilyen jól, ha nem egészen különleges köveket használnának a curlingben. Az olimpiai köveket évtizedek óta egyetlen, nagyjából tucatnyi alkalmazottal működő kis skót manufaktúra készíti olyan gránitból, ami a földön csak egy kis szigeten érhető el. Nem csoda, hogy a kövek darabja 325 ezer forint (750 font) is lehet.
A Glasgow-tól délre található Mauchline-ban működő Kays Scotlandet 1851-ben alapították. A cég 1924 óta dolgozik együtt a téli olimpiával, és 1998-tól, vagyis amióta a curling már nem bemutatósportágként, hanem az olimpiai program állandó tagjaként jelen van, majdnem minden követ ők gyártottak és szállítottak az olimpiai játékokra.
A kövekhez használt két típusú gránit egyetlen aprócska vulkanikus szigeten érhető el, a Clyde-öbölben található Ailsa Craigen. A sziget korábban üldözött katolikusok menedéke, a spanyol armada elleni védekezés egyik fontos pillére, börtön, valamint csempészek búvóhelye is volt. Ma már csak egy vár, egy világítótorony és egy régi kőbányához tartozó iroda romjai maradtak fenn a szigeten, ami teljesen lakatlan. Ennek ellenére nem volt teljesen elhagyatott, a szigetet évtizedeken át látogatták egy kis hajóval érdeklődők, turisták, amíg a hajó kapitánya meg nem halt 2025 októberében.
Emellett természetesen időről időre a Kays is felbukkan a szigeten, hogy újabb adag gránitot termeljen ki a curlingkövekhez. 1988-ban 210 tonna gránitot fejtettek ki, ami ezer kőre elég, 2002-ben összesen 1650 tonna, 2013-ban és 2020-ban pedig már 3000 tonna gránittal távoztak, de 2025 végén is volt egy gránitgyűjtő körük. A termelés növekedésének oka, hogy korábban egy másik bányából származó gránitot is használtak, illetve 2006-ig nem kizárólagos gyártói és beszállítói voltak az olimpiai curlingköveknek. A cégnek 2050-ig van egyébként bányászati engedélye, ám mivel még hozzávetőleg 680 millió tonna gránit található a szigeten, nem lesz gond az ellátással.
Magából a gránitból egyébként kétféle kell, a zöld gránit adja a kő nagy részét, a kék gránit pedig azt a darabot, amin a jégen csúszik. Az előbbi minden más gránittípusnál rugalmasabb, azért használják ezt, mert így a kövek ütközésnél szó szerint lepattannak egymásról. A jéggel érintkező kék gránit pedig tulajdonképpen vízhatlan réteg, ezért annyira jó erre. Mindezt az Ailsa Craig-i gránit rendkívül finom szemcséssége teszi lehetővé, ettől lesz sűrűbb, mint a többi gránit, és ettől bírja ki az ütközéseket törések, repedések nélkül, ugyanakkor ettől lesz elég sima is a felülete a jégen csúszáshoz. Magát a két gránitdarabot egyébként a hajógyártásnál is használt epoxigyantával ragasztják össze, ezek után a curlingkő szinte elpusztíthatatlan, de ha szükséges, a Kays bármikor felújítja, akár húsz vagy több év használat után is.
A curling története a 16. századra nyúlik vissza, a legrégebbi ismert curlingkő 1511-ből származik. A játékot eredetileg befagyott tavakon játszották, majd a skót kivándorlók terjesztették el mindenfelé. 1838-ban a Royal Caledonian Curling Club egységesítette a szabályokat, részben arra reagálva, hogy az egyre enyhülő telek miatt a sport kültériből beltérivé változott át.
A sport lényege, hogy a két csapat játékosai köveket csúsztatnak jégen egy célterület, a ház felé, miközben seprűkkel irányítják azok útját és sebességét. A cél, hogy a végén az adott csapat köve legyen legközelebb a ház középpontjához.
Az irányításban kulcsszerepe van a seprűnek, de magának a jég kialakításának is. A milánó–cortinai olimpián kisebb sztár lett Mark Callan jégmester, aki hátrafelé sétálva spricceli meleg vízzel a jeget. Ezt nem véletlenül teszi: a jégre juttatott meleg víz apró jégcseppek formájában fagy meg, ezeken csúszik a nehéz kő, ami a teljesen sima jégfelülethez odatapadna. A söprést végző játékosok valójában ezeket a jégcseppeket olvasztják meg, így a kő tovább tud csúszni, illetve a kő mozgásának irányát is befolyásolni tudják azzal, ha csak a kő egyik oldalán olvasztják meg az apró jégdarabokat.
Itt jön képbe a különleges Ailsa Craig-i gránit: a kőnek elég nehéznek kell lennie, hogy kibírja az ütközéseket, megtartsa azt a pályát, amire a lökő ember állította, miközben elég jól kell csúsznia ahhoz a jégen, hogy ezt a pályát befolyásolni lehessen a söpréssel. Erre pedig más gránit nem alkalmas.
(Források: The Guardian | CNN | The Athletic)
