Miért nincs elég szaporulat a struccfarmokon? Mert a madarak inkább a gondozóik iránt táplálnak gyengéd érzelmeket
A struccokról a legtöbben valószínűleg nem a gyengéd érzelmekre asszociálnak. A világ legnagyobb és legnehezebb madarai inkább hatalmas termetükről, veszélyes rúgásaikról vagy éppen arról a tévhitről híresek, hogy veszély esetén a homokba dugják a fejüket. Pedig kutatók szerint a struccok ennél jóval érzelmesebb lények: nemcsak fajtársaikhoz, hanem az őket gondozó emberekhez is képesek kötődni. Egy erről szóló kutatás olyan szokatlan eredményre jutott, hogy szerzői 2002-ben Ignobel-díjat kaptak érte. (Ez a díj a Nobel paródiája, olyan kutatások kapják, amik első látásra nagy hülyeségnek tűnnek, de valójában mégis elgondolkodtatók.)
A struccok nem arról híresek, hogy különösebben intelligens állatok lennének, ami nagyrészt annak következménye, hogy az agyuk mérete körülbelül egy dióéval egyezik meg. A kutatók nem igazán számítottak arra, hogy felfedezik: az állatok gyakran összekeverik az emberi gondozójukat a párjukkal, és inkább neki kezdenek el udvarolni.
Az 1990-es évek elején strucctenyésztők észrevették, hogy madaraiknál egyre gyakrabban jelenik meg a klasszikus udvarlási viselkedés, amikor emberek vannak a közelükben. A hímek kitárták szárnyaikat, leguggoltak, és nyakukat mozgatva párzási táncot jártak, mintha jobban érdekelte volna őket a szex akkor, amikor a gondozóik a közelükben voltak.
Ehhez kapcsolódik a 2002-es biológiai Ignobel-díj, amit Norma Bubier, Charles Paxton, Phil Bowers és D. Charles Deeming kapott A struccok (Struthio camelus) udvarlási viselkedése emberekkel szemben brit farmkörülmények között című tanulmányért. A kutatók eredetileg arra keresték a választ, hogy miért olyan alacsony a szaporulat a brit struccfarmokon. A kutatás során meglepő magyarázatra bukkantak: a farmokon nevelkedett struccok azért udvarolnak az emberek jelenlétében, mert sokan erősebb érdeklődést mutatnak a gondozók, mint a többi strucc iránt. Sőt, a kutatás során az egyik tudóst is kitüntetett figyelemmel tisztelték meg.
Azt is sikerült megfigyelni, hogy a struccok egyes emberek jelenlétében jellegzetes párzótáncot mutatnak be (bár ez lehet területvédő viselkedés is). A hímek szó szerint fél térdre ereszkedtek, amikor egy gondozó közelített feléjük, míg a nőstények csőrüket csattogtatva próbáltak csábítani. Volt olyan hím, ami ügyesen használta azt ki, hogy a nősténynek inkább a gondozója tetszett meg: amikor az az emberi jelenlét hatására a földre helyezkedett párzásban reménykedve, a hím odaosont, és kihasználta a helyzetet.
Bár alapvetően megmosolyogtatja az embert, ha arra gondol, hogy a struccok gyengéd érzelmeket táplálhatnak a gondozóik iránt, a kutatásnak gyakorlati haszna is volt: rávilágított arra, hogy az emberek jelenléte jelentősen befolyásolhatja a struccok természetes viselkedését, ami a tenyésztés eredményességére is hatással lehet. Előfordulhat ugyanis, hogy a hímek ritkábban udvarolnak emiatt a saját nőstényeiknek, aminek következtében a nőstények nagyobb arányban utasítják el a hímek párzási kísérleteit.
Egy későbbi, 2013-as kutatás egyébként ennek pont az ellenkezőjére jutott: ez azt írta, hogy a fiókák emberhez szoktatása megkönnyítheti az állatok együttműködését a mesterséges szaporítás során, javíthatja az ember és madár közötti kapcsolatot, és végső soron az állatok jóllétét is szolgálhatja. Itt a megfigyelési időszak alatt nem észleltek sem szexuális, sem agresszív viselkedést az emberek irányába. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az emberhez szoktatott struccok kevésbé félnek a gazdájuktól, kezelhetőbbek és barátságosabbak lehetnek, ugyanakkor ők is megjegyezték: további vizsgálatokra van szükség annak megértéséhez, hogy ivarérett korban megjelenik-e szexuális vagy agresszív viselkedés az emberek vonatkozásában.
(New Scientist, CMAJ, British Poultry Science, Applied Animal Behaviour Science, IFL Science)
