Harminc éve, az atlantai Tech Aquatic Centerben Bill Clinton amerikai elnök is ott volt a nézőtéren, hogy megtapsolja a korszak legjobb úszónőjét, Egerszegi Krisztinát, aki előre bejelentette, hogy nem lesz több versenye. Egerszegi a 400 vegyesen nyert már egy bronzérmet az amerikai városban rendezett olimpián, aminek úgy is nagyon örült, hogy címvédő volt. Bronzérme ugyanis még nem volt olimpiáról, így lett teljes a gyűjteménye. A 200 háton azonban nem lett volna elégedett a harmadik hellyel, egyértelműen az aranyért utazott.
A döntőbe az első helyen jutott be, szokásának megfelelően a négyes pályáról rajtolt, utolsóként ugrott be a medencébe, és babonából utolsónak is kapaszkodott fel a rajtkőre – hogy aztán jó két perc múlva hatalmas fölénnyel érkezzen be győztesen a célba. Egerszegi kedvenc távján 1988-ban, 14 évesen, Szöulban nyert először, két nagydarab keletnémet versenyző előtt. Még nem volt 18 éves, amikor a 200 hát mellé a 100 hát és a 400 vegyes első helyét is besöpörte az 1992-es barcelonai olimpián. 1996-ban pedig, három héttel a 22. születésnapja előtt, egy rá jellemző, hihetetlenül elegáns, könnyed, mégis félelmetes tempójú úszással, végig vezetve megnyerte ötödik olimpiai aranyérmét.
„Zenél a vízben” – mondta róla az amerikai mellúszókat felkészítő Nagy József. Négy másodpercnél is többet vert a másodikra, ilyen kicsúcsosodó fölényt sem előtte, sem utána nem lehetett látni 200 méteres versenyben, akármelyik úszásnemet vesszük. Természetesen Clinton is felállva tapsolt.
Az aranyérmet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, a spanyol Juan Antonio Samaranch adta át, mellette ott állt a Nemzetközi Úszószövetség algériai vezetője, Musztafa Larfaui, ennél veretesebb delegáció nem létezik az éremátadó ceremóniára. Mindketten a maguk módján szerették volna kivenni a részüket a történelmi eredményből.
Egerszegi aranyérmét a nemzetközi média árgus szemekkel követte, és a fölényét látva arról faggatták, biztosan abbahagyja-e. Megerősítette, hogy igen. Levezetésként még úszik, mert nem lehet azonnal kiszállni, de versenyszerűen már biztosan nem – mondta. Azt is tudakolták tőle, mi játszódik majd le benne, ha ül a tévé előtt, és azt látja, hogy valaki valamelyik világversenyen megnyeri a 200 hátat, de sokkal rosszabb idővel, mint amire ő volt képes. Így felelt:
„Előfordulhat. Egyszer azonban abba kell hagyni, az ember nem úszhat egész életében. Be kell illeszkedni a hétköznapi életbe.”
A másik témakör, ami igen élénken foglalkoztatta a sajtót, hogy miért nem indult el 100 méteren, hiszen ott is könnyedén nyerhetett volna, így pedig veszni hagyott egy biztosnak látszó aranyat. Egerszegit 100 háton nem nevezték be, a magyar váltóban viszont leúszta ugyanezt a távot, így megvolt a tökéletes összehasonlítási alap. Ebben az ominózus váltóban pedig jobb időt ért el (1:01,05), mint a 100 hát fináléjában győztes amerikai Bets Botsford (1:01,19).
Erre a kérdésre Egerszegi úgy felelt, hogy részint a három fiatal csapattársának akart segítséget nyújtani, hátha elérik a döntőt. Az 1995-ös Eb-n másodikok voltak, az olimpiai döntőre így sem volt esély, Atlantában a tizenegyedik helyen zártak. A mellúszó Kovács Ágnes, a pillangózó Boulsevicz Bea és a gyorsúszó Nyiri Anna volt még a csapatban. Másrészt Egerszegi megfogadta, hogy a rosszul sikerült világbajnokság után a 100 hátat biztosan elengedi, és emellett sziklaszilárdan kitartott.
Az 1994. szeptemberi római világbajnokság nemcsak Magyarországot, hanem az egész világot sokkolta. A verseny előtt már tudni lehetett, hogy Kína bombaerős csapattal érkezik, de olyan dominanciára, amit a női távokon mutattak, nem lehetett számítani. Letarolták a mezőnyt, 100 háton Egerszegi az ötödik lett – ez okozta a kellemetlen élményt, hogy még dobogóra sem került –, 200-on második, de messze elmaradt a kínai He mögött.
Az a kínai csapat aztán felszívódott, az olimpiára már senki sem maradt a küldöttségből. Egerszegiben ugyanakkor mély nyomokat hagyott a kínaiak váratlan előretörése. Ha nyert volna a vb-n, akkor abbahagyja. Így viszont azt mondta edzőjének, Kiss Lászlónak, hogy mégis folytatja, aki azonnal rohant egy csokor virágért, így köszönte meg neki a kitartását. Egerszegi pedig kőkeményen készült, mert nem szerette volna, ha a korábbi eredményeihez méltatlanul jön ki utoljára a medencéből.
Az atlantai sajtótájékoztatón az ausztrál Dawn Fraser nevét is megemlítették, mert ő volt az egyetlen, aki Egerszegi előtt három aranyérmet nyert ugyanazon a távon, 100 gyorson. Fraser később, jócskán a visszavonulása után a politika felé fordult, ezért azt tudakolták, hogy a magyar versenyzőnek vannak-e ilyen tervei, de ő erre csak mosolygott.
Felvetette valaki, hogy búcsúzhatott volna akár világcsúccsal is. Erre azt mondta, 160-nál felnézett a táblára, és azt érezte, hogy a rekord már nem lehet meg. Egerszegi egyébként egyszer javított a világcsúcson, de 1991-ben annyit vágott le belőle Athénban – kinti medencében –, hogy a kihívók esélytelenül kergették azt az időt (2:06,62) egészen 2008-ig. Akkor a NOB jelenlegi elnöke, a zimbabwei Kirsty Coventry a szuperdresszes korszakban megjavította. Hosszú Katinka 2015-ben faragott rajta, így lett az övé a magyar csúcs.
„Huszonöt méterrel a cél előtt éreztem, hogy vezetek, és átfutott az agyamon, hogy most tényleg vége? Nincs több edzés, nincs több felkészülés?”
– válaszolta Egerszegi egy korábbi beszélgetésünkkor, amikor arra voltam kíváncsi, hogy mennyire tudatosult benne úszás közben, hogy ez az utolsó fellépése.
Az öt aranyérme közül, bár mindegyik kedves a szívének, ha mégis választania kell, akkor az atlantait teszi az első helyre. Mert megadatott neki, ami a zsenik közül is csak keveseknek, hogy a csúcson hagyta abba. A 400 vegyes bronzérmével elúszó hatodik arany persze sokszor foglalkoztatta a hazai sajtót is, sokszor szóba került azóta is, erre egyszer frappánsan azt a választ adta, hogy neki a családja, a három gyereke ér fel a hatodik arannyal.
Peterdi Pál Egerszegi aranyérme után a Nemzeti Sportban tökéletesen megfogalmazta, mi játszódott le sokakban az utolsó úszását látva. „Még öt tempó. Számolod boldogan, mert újabb arany, újabb diadal, újabb öröm. Számolod szomorúan, keserves húr pendül a szívedben, mert ez egy páratlan csoda, egy igazi halhatatlan utolsó öt tempója.”
