A 17. századi Olaszországban egy nőnek nem volt túl sok választása, ha menekülni akart a házasságából. Válás gyakorlatilag nem létezett, így alig maradt lehetősége, hogy szabaduljon a férjétől. Nem csoda, ha egy ilyen világban a nők kreatívabbnál kreatívabb módon oldották meg, hogy a kizsákmányoló, esetenként bántalmazó kapcsolatukból kilépjenek. Az egyik út például az úgynevezett Aqua Tofana volt, amit a legenda szerint egy palermói méregkeverő asszony készített és Szent Miklós mannája néven terített.
A történet többféle változatban maradt fenn, ami nem is csoda: a 17. század régen volt, és valószínűleg a korban senki nem büszkélkedett azzal, hogy éppen mivel tette el láb alól a férjét. A mérget a feltételezések szerint egy Giulia Tofana nevű nő alkotta meg, aztán Palermóban és Rómában kezdte terjeszteni olyan nőknek, akik bántalmazó házasságban éltek. A legenda egy másik változata szerint Tofana volt ugyan, aki eredetileg elkészítette a mérget, de azt később már egy titkos női bűnszervezet gyártotta és terítette a két városban. Abban megegyezni látszanak a történetek, hogy a mérget Szent Miklós képével díszített kozmetikai tégelyekbe és parfümösüvegekbe rejtve árulták. Az Aqua Tofana legnagyobb előnye állítólag a felismerhetetlensége volt, lassan hatott, és a tünetek könnyen összetéveszthetők voltak egy lassan előrehaladó betegségéivel.
Állítólag több mint hatszáz férfit öltek meg az országban Aqua Tofanával, a legkülönbözőbb társadalmi csoportokból, még herceget is eltettek láb alól a segítségével. Bár a méreg pontos összetételéről nem maradt fenn információ, történészek úgy gondolják, hogy arzén, nadragulya és ólom felhasználásával készült, és a legendák szerint már egy csepp is elég lehetett ahhoz, hogy megöljön egy férfit.
A valódi történet azért kicsit bonyolultabb lehet, mint a legendák: egyáltalán nem biztos például, hogy a méreg eredetileg Giulia Tofanához vezethető vissza, akinek polgári neve nem is Tofana, hanem Mangiardi volt. A Tofana nevet egy hírhedt méregkeverőhöz, Thofania d’Adamóhoz vezetik vissza, aki Palermóban tevékenykedett, mielőtt elítélték és kivégezték férje megmérgezéséért. Azt nem tudni, hogy a két nő rokonságban állt-e egymással, sokszor Mangiardit d’Adamo lányaként emlegetik, de az biztos, hogy Giuliát egy idő után már csak Tofanaként írták le a történelmi iratok.
Mangiardinak nem a méregkeverésből érkezett csak a betevője, javasasszonyként, gyógyítóként és házasságközvetítőként is dolgozott, sőt jóslással, házilag készített kozmetikumokkal és szerelmi bájitalokkal is foglalkozott. Bizonyos források szerint boszorkánynak is tartották. Van, ahol azt írják, az Aqua Tofana receptjét valakitől, talán az anyjától örökölte, és alkalmanként el is adta a mérget.
Egyes történészek szerint Mangiardi és az ő nyomdokaiba lépő nők alvilági figurák voltak a 17. századi Itáliában. Mangiardi 1624-ben második férjével és előző házasságából rá maradt mostohalányaival Rómába költözhetett, miután gyanús körülmények között meghalt egy férfi, és szóba került, hogy köze lehet a halálához. Egyik mostohalánya, Gironima Spana kitanulhatta a mesterséget, és két másik nővel együtt egy római paptól beszerzett arzénra támaszkodva olyan hálózatot irányíthatott, ami készítette és terítette az Aqua Tofanát. Néhány történész ehhez a körhöz köti azt a híres, 1659-es pert is, ami öt nő kivégzésével végződött a római Campo de’ Fiorén gyilkosság és boszorkányság vádjával.
Nagyon sok a kérdés azonban a történet kapcsán: eleve leginkább két változat maradt fenn róla, az egyik szerint Tofana már az 1630-as években Szicíliában is tevékenykedett, a másik szerint viszont még egy évszázaddal később is életben volt egy börtönben. Kérdéses, hogy ő találta-e fel a mérget, vagy megörökölte, és azt sem tudni biztosan, hogy milyen összetevőkből állt a végzetes elixír.
Tofana haláláról is több változat maradt fenn: egy forrás szerint 1651-ben halt természetes halált, egy másik szerint kolostorban talált menedéket, ahol továbbra is gyártotta a mérgét, és apácákon és papokon keresztül terítette. Több forrás is azt állítja, hogy elfogták, megkínozták és kivégezték, abban azonban már eltérnek, hogy erre 1659-ben, 1709-ben vagy 1730-ban került-e sor.
A rendelkezésre álló források alapján Giulia Tofana valószínűleg valóban létezett, és a 17. század közepén Rómában egy méregkeverő hálózat tagja, később vezetője volt. A róla szóló történet azonban az évszázadok alatt összekeveredett más méregkeverő nők történetével, miközben arra nincs bizonyíték, hogy az Aqua Tofana valóban olyan különleges, kimutathatatlan és időzített méreg lett volna, amilyennek a legenda tartja.
(National Geographic, Mike Dash, Historia Magazine, Arcanum)
