„Erdélyi olyan képeket csinált, amiken látszott Ceaușescu Romániájának valósága. A dicshimnuszok és cenzúra mellett ott volt a képen Románia nyers valósága”
– mondta Szilágyi Lenke fotóművész az Erdélyi Lajos fotográfus képeit bemutató tárlat társkurátora. Erdélyi Marosvásárhelyen született 1929-ben, nevéhez több fontos fotográfiai mérföldkő kötődött: Orbán Balázs és Teleki Sámuel hagyatékának felkutatása, a pusztuló erdélyi zsidótemetők bemutatása, könyvek, portrésorozatok. Erdélyi a Ceaușescu-éra alatt fotóriporterként dolgozott, emellett igazi úttörő volt: ő volt az is, aki sorra kereste fel a magyar származású, világhírű művészeket újságíróként, interjúzott Brassaïval és André Kertésszel is.
Erdélyi holokauszttúlélő és erdélyi magyar volt, édesanyját és húgát Auschwitzban ölték meg. Holokauszttúlélőként visszament a dörnhaui munkatáborba, ahonnan 1945-ben szabadult, dokumentálta annak tragédiáját is. A kisebbségi létből és az elnyomó rendszerek tragédiáiból bőven kijutott neki.
Magáról úgy vallott, mint aki dokumentál, nem pedig műalkotásokat készít fotóival. A zsidóságról, kisebbségekről készült fotóiból több kiállítás készült, az OSA-hoz viszont olyan képei kerültek most, amelyeket Ceaușescu alatt fotóriporterként készített: azok a képei, amelyeket korábban nem látott a szélesebb nyilvánosság, noha részben megjelentek az Új Élet című marosvásárhelyi lapban, és amelyek kordokumentumként mutatták be a szocialista Románia miliőjét. Erdélyi egész Romániában dolgozott, végigfotózta azt, így építve fel hagyatékát az elnyomó rendszerről.
Szilágyi Lenke szerint a náci rezsim elnyomásából is fakadt az, hogy a Ceaușescu-éra alatt kirívó politikai lázadás nem jellemezte, nem került összetűzésbe a hatalommal. „Diktatúrában maradt életben, de nem volt hangos ellenálló, nem akart még egy rendszerben elveszni” – mondta Szilágyi. Fotói ennek ellenére korhű lenyomatai maradtak a rendszernek, amiben élt. Legyen szó a romániai falurombolás jelképévé vált Bözödújfalu dokumentálásáról, vagy arról, hogyan élt és küzdött a vidéki ember, akire ráerőszakolták a szocialista iparszeretetet.
Bár összetűzése nem volt a hatalommal, a korlátokat érezte a bőrén: az általa vezetett iktatófüzetekből látni, hogy nemcsak a szövegek, hanem a képek is cenzúrát kaptak Ceaușescu rendszerében. Erdélyinek minden centiméternyi filmmel el kellett számolnia. A rendszer annyira védte imázsát, hogy a Securitate legalább olyan szigorral számoltatta el az ellőtt filmeket, mint ahogy a hadsereg a töltényt.
„Az Új Élet korabeli számaiban látszik az akkori cikkek szerkezete. Az elején egy Ceaușescu-t éltető vezércikk vagy a szocializmust dicsőítő szöveg, amik aztán a képeken nem köszönnek vissza. Ott egy földműves népet látunk, amelyre ráerőszakolták az ipart, hogy ott kell most már mosolyogni”
– mondta Szilágyi. Az Erdélyiről készült kiállításon nemcsak a szocialista érát mutatja be az OSA, hanem azt is, mit gondolt Erdélyi a fényképészetről. Ki a jó fotós? Hogyan üt el egymástól az ipar és a vidék, és hogyan beszédes az is, ami nem látszik: például a vidéki tradíciók vagy a templom. A gyűjteményen az OSA kurátorai két éven át dolgoztak, tizenkétezer képet, százötven hangkazettát és száz videót archiváltak.
A tapintatlan fotóriporter Erdélyi egyik mondatára utal: a fotós úgy gondolta, „a fotóriporter nem ismeri a tapintatot. Ha felfedezi, érzékennyé válik, ha együttérzésből félreteszi a fényképezőgépet, már nem fotóriporter.” A tárlat azt mutatja meg, hogy Erdélyi tapintatlan volt, a szó jó értelmében: és ezzel meghagyott egy olyan látleletet a szocializmusból, ami magazinok papírjain tűnt volna el, ha Erdélyi nem ragaszkodik ahhoz, hogy archívuma levéltárba kerüljön, ahol képeit feldolgozzák és így közkinccsé válhat munkássága.
A tapintatlan fotóriporter – Erdélyi Lajos archívuma a Ceaușescu-korszakból című kiállítás kurátorai Szilágyi Lenke fotográfus és Zádori Zsuzsa vezető levéltáros, a tárlat a Centrális Galériában, a Blinken OSA Archívumban 2025. október 26-ig ingyen megtekinthető.