„Udvarias, szép képeket készíteni nem nehéz. Szerintem sokkal érdekesebb annak a szélén táncolni” – mondta Robby Müller, olyan filmek operatőre, mint az Alice a városokban, a Párizs, Texas vagy éppen a Hullámtörés.
Müller képei pedig néha gyönyörűek voltak, de nem feltétlenül úgy, ahogy gondolnánk, a szépség mindig valami homályos, koszos, neonfényes, lelakott térben, vagy a lemenő naptól megvilágított, végtelen autóúton lapult, nem pedig egy képeslapon. Esetleg egy Polaroid-fotón.
Robby Müller az akkor még hivatalosan a Holland Antillákhoz tartozó Curaçaón született, 1940-ben. Édesapja a Shell mérnöke volt, a család hamarosan a világ másik oldalára, Indonéziába költözött, a Müller család pedig csak akkor tért vissza Hollandiába, amikor Robby 13 éves volt.
Miután végzett a holland filmakadémián, a hatvanas években megismerkedett Wim Wendersszel, akivel több rövid- és játékfilmet is készített, a korai road movie-któl kezdve Az amerikai barát című Patricia Highsmith-adaptáción át az Arany Pálmát érő Párizs, Texasig.
Az utóbbi derengő, Edward Hopper-szerű, éjszakába nyúló hangulata csak egy stílus volt, ami Robby Müllernek nagyon ment, hiszen a nyolcvanas-kilencvenes években Jim Jarmusch karcos fekete-fehér (Törvénytől sújtva, Halott ember) és színes filmjeit (Mystery Train, Szellemkutya) is fényképezte, az évezred végén pedig összeszűrte a levet a dán Lars von Trierrel, akinek a nyers, minden csicsától megtisztított képei köszönőviszonyban sem voltak a Párizs, Texas amerikai panorámáival.
Müller filmben utoljára 2004-ben dolgozott, Tarr Bélának készített rövidfilmje volt az utolsó, moziba kerülő operatőri munkája a Vision Of Europe című gyűjteményben. Müller 2018-ban halt meg. Nemhogy Oscart nem nyert – soha nem is jelölték.
Müller a hetvenes végén kezdett el Polaroid-képeket készíteni, az ezek printjeiből készült Like Sunlight Coming Through the Clouds (Mint a felhőkön átszűrődő napfény) címre keresztelt gyűjteményt először 2019-ben, Arles-ban állították ki. A válogatás azóta megfordult Rotterdamban, Párizsban, most novemberben pedig Budapesten is látható a Capa Központban.
Müller képei inkább azt a fajta álomszerű, már az elkészültekor is nosztalgikus hangulatot árasztó világot mutatják be, mint amit a Párizs, Texas – ezekre ráadásul egy nagy lapáttal rátesz maga a formátum, és az azóta eltelt évtizedek is.
Ezek az utcák, épületek, szállodák, szobabelsők már biztosan nem néznek ki így, a Polaroidok sajátos színvilága, elmosódott-elkent kontúrjai pedig rátesznek egy lapáttal erre a furcsa, elvágyódó hangulatra.
Vannak képei, amik a filmjeiből is lehetnének kiragadott kockák, de olyanok is vannak, amiket egészen biztosan egy spontán gondolat hozott létre.
Müller híresen kevés eszközzel, rövid idő alatt dolgozott, ez tette sokszor olyan vonzóvá a független filmesek szemében – és pont ez teszi annyira érdekessé a Polaroidokat is, amik szegényesnek tűnhetnek a celluloidhoz képest, de a művészi énjét így is megmutatják.
„Robby Müller egész lényét rakta bele egy-egy jelenet felvételébe. Nem a technikával és virtuóz megoldásokkal akart elvarázsolni – ami gyakran magát az embert rejti el a néző szeme elől –, hanem az ”emberséget„ tudta lefilmezni” – írta a kiállítás szövegében Nagy Zágon kurátor.
Néha nehéz megmondani, hogy egy helyszínt talált, vagy éppen egy stúdiót fotózott le. A fenti, Santa Fében készült kép például simán lehetne egy részlet Francis Ford Coppola vagy Martin Scorsese ambiciózusabb, stúdióban felhúzott, hatalmas valósághű díszletekkel operáló munkálataiból. De nem.
Müllert jellemzően Wenders és Jarmusch munkásságával szokás azonosítani, de miután először dolgozott a Country Texasban című filmen amerikai filmrendező mellett, Hollywood nehezen engedte el. Olyan filmek operatőre volt, mint a Segítő kezek (Repo Man), a Törzsvendég (Barfly) vagy az Élni és meghalni Los Angelesben (To Live And Die In L. A.), az utóbbiban neki is köszönhetjük a zseniális pénzhamisító jelenetet.
A Like Sunlight Coming Through the Clouds – Polaroids by Robby Müller című kiállítás a budapesti Capa Központban látható november 30-ig. Nyitvatartás: kedd-péntek: 13:00-18:00, szombat-vasárnap: 10:00-18:00. További információk itt. A kiállítás a BIFF és az Eötvös10 együttműködésében jöhetett létre. A Telex a BIFF kiemelt médiapartnere.