Három nap sem kellett: már folytatódhat is a kormányzati plakátkampány
Újabb 2,3 milliárdból tájékoztatott minket Rogán Antal minisztériuma az életünket érintő kormányzati döntésekről. Másfél év alatt már 30 milliárdot költöttek erre.
Újabb 2,3 milliárd forintot költ el a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda az „állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására”. A kommunikációs közbeszerzéseken ez a kódneve a kék plakátokkal fémjelzett kampányoknak, amelyek eddig leginkább a kormány aktuális ellenségeiről szóltak, mint Soros György, Brüsszel vagy a migránsok. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) számozása szerint ez már a nyolcadik ilyen lesz (bár mi csak hétről tudunk).
A tendert ráadásul alig három nappal az ehhez szükséges keretszerződés aláírását követően írták ki. Újabb hat nappal később pedig már a győztes is megvolt: ezt a munkát is a korábbi hatból öt ilyen megbízást behúzó Balásy Gyula ügynökségei végezhetik el.
A (korábban?) több miniszterrel is jó kapcsolatban lévő Kuna, illetve a Rogán Antal szomszédjaként elhíresült Csetényi cégeit ugyanis elmarasztalta a Közbeszerzési Hatóság, így velük nem lehetett szerződni. Mivel a rendszer úgy működik, hogy a keretmegállapodás után csak az kaphat állami kommunikációs megbízásokat, akivel ezt a szerződést aláírták, így most évekre monopolizálódhatott a piac, minden ilyen állami kiadás az egyébként legdrágább ajánlatot beadó Balásy Gyulánál landolhat. Természetesen ez a mostani is.
Az új keretszerződésre egyébként azért volt szükség, mert az előzőt kimerítette az NKOH: lényegében másfél év alatt elverték az eredetileg 3 évre szánt 75 milliárd forintot. Az elmúlt hónapokban emiatt látványosan vissza is esett az állami kommunikációs költés: miközben tavaly csak decemberben 11 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket, és idén január, illetve április között is 3 milliárd körül volt az átlag, májusra, illetve júniusra már csak fél-félmilliárd forintnyi megrendelés jutott.
Valószínűleg ez a magyarázata annak is, hogy a másfél éve tartó kormányzati plakátdömpingben még soha nem volt ilyen hosszú szünet. A legutóbbi, elvileg hatodik ilyen közbeszerzést még tavaly decemberben zárták. Előtte rendre néhány havonta követték egymást a hasonló megállapodások*
A decemberi 8 milliárdos megrendelés előtt például novemberben is volt egy bő 3 milliárdos.
. Ezek a megbízások azonban mindig milliárdos nagyságrendűek – a mostani 2,3 milliárddal összességében már átléptük a 30 milliárd forintot – ez pedig már nem fért volna bele az előző keretbe.