Ezrével érkeznek Törökországba a vagyonukat mentő oroszok

Van, aki csak pár ezer dollárral érkezik, más egyből lakást vesz.

Ukrajna lerohanása óta ezrével érkeztek Törökországba az oroszok, mely egyike azon néhány úticélnak, ahová még gond nélkül érkezhetnek a repülőik.

A The Wall Street Journal hosszú cikkben mutatja be, hogyan próbálják az oroszok kimenteni a pénzüket, vagy egyenesen új életet kezdeni Törökországban. Az érkezők között ott vannak a leggazdagabb oligarchák, a középosztály tagjai és fiatal értelmiségiek is.

Változatos módokon ömlik be az orosz vagyon az országba, vannak, akik dollárba átváltva és kézben viszik át a határon, vannak, akik a kriptopénzre esküsznek, de a török központi bankba március közepén két nap leforgása alatt hárommilliárd dollár érkezett csereügyletek formájában, nagy valószínűséggel Oroszországból.

A cikk szerint a határmenti pénzváltókban pörög a biznisz, egy átlagos kuncsaft általában százezer rubelt akar átváltani. Nagy pillanatait éli az ingatlanpiac Isztambulban és Antalayában is, ami korábban kedvelt orosz turistacélpont volt, ennek részben az az oka, hogy a török szabályok szerint az ingatlanvásárlással együtt állampolgárság is jár, igaz, ehhez legalább 250 ezer dollár értékben kell lakást venni. A magazinnak nyilatkozó egyik ingatlanos cég vezetője azt mondta, a korábbi klientúráját, mely főként arab országokból érkező vevőkből állt, szinte teljesen felváltották az orosz érdeklődők, akik készpénzben, azonnal fizetnek,

tízből hat-hét lakás már orosz vevőhöz kerül

Törökországban próbálnak meg új életet kezdeni azok is, akik nem akarnak a részesei lenni Putyin rezsimjének. Az orosz Google, vagyis a Yandex, a Tinkoff kereskedelmi bank, a DataArt szoftvercég több mint ezer munkavállalója hagyta el az országot. A középosztály tagjai párezer dolláros megtakarítással érkeznek, de a kikötőkben ki lehet szúrni az igazán nagy játékosok csecsebecséit is, például Roman Abramovics vagy az egykori orosz elnök, Dmitrij Medvegyev luxusjachtjait is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!