Megoldható a klímaváltozás elkerüléséhez szükséges gazdasági átmenet – kivéve, ha feladjuk, mielőtt megpróbálnánk
Miért van az, hogy bár a 1,5 fok tartása elérhető és szükséges, mégis vannak, akik inkább elengednék?
Hidi János a Cambridge Econometrics fenntartható pénzügyek vezetője. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.
A klímaváltozás hatásaival kapcsolatban folyamatosan jelennek meg az egymásnak látszólag ellentmondó hírek és kutatási eredmények. Érdemes ezek mögé nézni mielőtt feladnánk a kedvezőtlen folyamatok megfékezésére tett erőfeszítéseinket.
Egyes kutatók szerint klímakatasztrófa felé tart a világ, ha nem csökkentjük elég gyorsan az üvegházhatású gázok kibocsátását. Közben egyre gyakrabban hallani arról, hogy a 1,5 Celsius fokos felmelegedési célkitűzés idejétmúlt, nem teljesíthető, el kell engedni. Mondják mindezt annak ellenére, hogy – egy harmadik állítás szerint – gazdasági értelemben a felmelegedés 1,5 fok környékén tartásához szükséges gazdasági átmenet leküzdhető kihívást jelent. Miért van az, hogy bár a 1,5 fok tartása elérhető és szükséges, mégis vannak, akik inkább elengednék?
A klímakutatók szerint ebből baj lesz…
Az IPCC legfrissebb jelentésében arra hívja fel a figyelmet, hogy klímakatasztrófa felé tartunk, ha nem sikerül elég gyorsan csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását ahhoz, hogy a globális felmelegedés jó eséllyel 1,5 fok alatt maradhasson. Ennél nagyobb mértékű felmelegedés visszafordíthatatlan természeti és gazdasági károkat okozhat és minden tizedfoknyi további felmelegedés újabb kockázatokat jelent. A dekarbonizációs – azaz a légkörbe üvegházhatású gázokat juttató tüzelőanyagok leváltását célzó – beruházások üteme azonban elmarad attól, ami a 1,5 fokos felmelegedés szinten tartásához szükséges lenne. Ez az úgynevezett zöld beruházási hiány (a szakirodalomban „net zero investment gap”) elég jelentős: az éves beruházások jelenlegi mértékét nagyjából háromszorosára-hatszorosára kellene növelni a következő évtizedben.…mégis vannak, akik inkább elengednék
Ehhez képest egyre többször lehet arról hallani, hogy a 1,5-os célkitűzést sok szereplő elérhetetlennek tartja, és a hosszú távú tervezés során a 1,5 fokos kimenetelű forgatókönyveket felváltják a 2-2,5 fokos változatok. Tekintve, hogy már most 1,1 fokos felmelegedésnél tartunk, és a légkörben az üvegházhatású gázok koncentrációja már most is magas – ami folyamatosan kifejti felmelegítő hatását – valóban könnyű elképzelni, hogy az emberiség túllő majd a 1,5 fokon, különösen úgy, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA)
szerint a 1,5 fok tartásához nem engedhetnénk meg magunknak további fosszilisalapú beruházásokat. Éppen ezért vannak, akik amellett érvelnek, hogy inkább készüljünk a felmelegedés következményeire, semmint megpróbáljuk azt elkerülni és az a legvalószínűbb, hogy a jelenlegi szabályozási, technológiai feltételek mellett egy 2,5-3,0 Celsius fokos felmelegedés felé tart a világ, a hozzá tartozó katasztrofális következményekkel együtt. Eszerint az érvelés szerint inkább hagyjuk tehát a fékezést, és foglalkozzunk azzal, hogy becsatoljuk a biztonsági övünket és felhúzzuk az ablakot, mielőtt a szakadékba hajtanánk.
Pedig ez egy leküzdhető kihívás
A 1,5 fokot tartani viszont nem is olyan költséges, mint sokan gondolják, hiszen lényegében a GDP néhány százalékát kitevő többletberuházásra van szükség a különböző dekarbonizációs megoldások kiépítéséhez, amelyek 70 százalékát a villamosenergia-szektorban kellene megvalósítani (kibocsátásmentes áramtermelésre, hálózatbővítésre és fejlesztésre, az áramhálózat rugalmasságának javítására, ideértve az áramtárolási megoldásokat). A zöld finanszírozási hiány tehát igenis megoldható feladat.Ezeknek a beruházásoknak jelentős része megtérülő beruházás:
- javítanák az energiaellátás biztonságát,
- az olajimportőr országok – mint például Magyarország – esetében javulna a külkereskedelmi mérleg (nem kellene annyit olajimportra költeni, ehelyett a hazai gazdaságot erősítené az energia helyi előállítása),
- munkahelyeket teremtenének (az IEA szerint 2030-ra 23 milliónyi nettó munkahelyteremtéssel járnak),
- nem is beszélve azokról a járulékos hasznokról, ami a tisztább levegőnek köszönhetően emberi életekben, egészségben, életminőségben mérhető.
A recept, amit ehhez követni kell:
- Átgondolt, hiteles reálgazdasági szabályozásra van szükség, hogy a beruházóknak kevesebb bizonytalansággal kelljen számolniuk. Ilyenek az ambiciózus, rövid- és hosszú távú célkitűzések a megújuló energiatermelésre, energiahatékonyságra, elektrifikációra, a nehézipar, a közlekedés és a mezőgazdaság dekarbonizációjára vonatkozóan.
- Célzott állami támogatásokkal elősegíthető az új technológiák kifejlesztése, kezdeti elterjesztése, ideértve az átmenethez szükséges nyersanyagok bányászatát, előállítását, a közlekedésben a töltési infrastruktúra kiépítését, az iparban a légköri széndioxidot megkötő és tároló (carbon capture and storage – CCS) megoldások alkalmazását is.
- Emellett szükség van a pénzügyi szektor elköteleződésére is a karbonsemleges befektetési portfólió elérésére. Az átmenet finanszírozását nagyrészt a magánszektornak kell állni, hiszen ez teremti meg a magánvállalatok hosszú távon is fenntartható piacképességét, ami saját érdekük, tehát a karbonsemlegesség elérése összeegyeztethető a hosszú távú profitmaximalizálással és a vagyonkezelői kötelezettséggel is.
Miért adnánk fel?
Miért tűnik mégis úgy, hogy vesztésre állunk a klímaharcban? Lényegében piaci, intézményi kudarcról beszélhetünk, hiszen bár hosszú távon kedvezőbb és olcsóbb lenne a gyors és azonnali cselekvés, mint a nem cselekvés, a dekarbonizációs beruházásokat és az azokkal járó kiadásokat azonban most kellene felvállalni. Ezzel szemben a nem cselekvés káros következményei nagyrészt később, illetve a világban szétszórtan jelentkeznek.A fosszilis energia ráadásul élvezi a be nem árazott környezetszennyezési költségekből származó előnyöket és a múltban felépített, és mára már leírt bekerülési költségekből adódó versenyelőnyt. Ehhez vegyük hozzá a kiterjedt és koncentrált érdekek hatalmas lobbierejét – elég csak az OPEC piacbefolyásoló hatására gondolni. Ehhez képest a karbonsemleges megoldásokhoz most kell beruházni, szabályokat alkotni, innoválni, kockáztatni, megszerveződni, infrastruktúrát kiépíteni és a szokásainkat megváltoztatni. Óriási feladat lesz az éves dekarbonizációs beruházásokat 3-6-szorosára növelni a következő években, miközben azok hozadéka távoli és bizonytalan.
És akkor miben bízhatunk?
Amiben mégis bízhatunk, azok a kedvező technológiai, politikai és gazdasági áttörési pontok, amelyek a rendszerben egymást erősítik és felgyorsíthatják a dekarbonizációs átmenetet, és életben tartják azokat a reményeket, hogy sikerül a felmelegedést 1,5-2 Celsius fok környékén tartani.Jó példa az ilyen politikai, gazdasági áttörési pontra az ukrajnai háború, amely amellett, hogy átmenetileg növelte ugyan a szénfelhasználást Európában, úgy tűnik, erősítette a politikai, gazdasági elköteleződést a megújulók és az elektrifikáció mellett, hiszen ez egyszerre javítja hosszú távon az energiafüggetlenséget, a külkereskedelmi egyenleget és elhozhatja a tiszta és olcsó energia korát. Ez a törekvés az EU-ban, az Egyesült Államokban és Kínában egyaránt tetten érhető.
A technológiai területen és a gazdaságban várható áttörési pontok azok az egymást erősítő folyamatok, melyek során egyes új technológiák kellően olcsóvá válnak ahhoz, hogy elterjedjenek a piacon, gyártásuk egyre nagyobb mennyiségben történik, ezáltal pedig érvényesülhetnek a mérethozadékban és a tanulási görbében rejlő fejlesztési és költségcsökkentési lehetőségek. Így a termékek tovább javulnak és az áruk tovább csökkenhet. Eközben az új megoldások elterjedésével azok társadalmi elfogadottsága is egyre javul, a befektetők pedig egyre kisebb kockázatot és egyre nagyobb lehetőséget látnak az új technológiában, ami növeli a további beruházások finanszírozási lehetőségeit.
Ezen a technológiai-gazdasági folyamaton már sikeresen átmentek a szél- és naperőművek, amelyek mára a világ nagy részén a legolcsóbb új áramtermelési technológiává léptek elő. A megújulókba, energiahatékonyságba és egyéb dekarbonizációs megoldásokba tavaly már több beruházás történt, mint fosszilis energiába.
Ugyanezen a folyamaton épp most mennek át az akkumulátoros villanyautók, ahol a kezdeti erős szabályozói nyomás következtében felgyorsult a fejlesztés, a termelési költségek csökkentek, a műszaki képességek (mint például hatótávolság) javultak, a kiszolgáló infrastruktúra gyorsan épül, a fogyasztók pedig egyre nyitottabbak az új technológia felé. Mostanra ott tartunk, hogy a kormányzati támogatások egyes országokban már csökkenthetők, miközben a villanyautók piacán túlkereslet tapasztalható. Hamarosan elérhetjük azt a pontot, ahol a tipikus vásárló számára a villanyautó (és villanyteherautó) lesz a költséghatékony választás, ha figyelembe vesszük a teljes élettartamra vetített üzemeltetési, fenntartási költségeket is.
Az áramszektorban a megújulók terjedése és a közlekedésben a villanyautók fejlődése pedig egymást erősíthetik, hiszen minél zöldebb az áram, annál előnyösebb a közlekedés elektrifikációja. Eközben az egyre inkább elterjedő akkumulátoros járműveknek köszönhetően az akkumulátorok ára is csökken, ez pedig elősegíti a szél- és naperőművek ingadozó áramtermelésének kiegyenlítését az akkumulátorok és áramtárolók segítségével. Később akár maguk a villanyautók is az áramhálózat részévé válhatnak és bekapcsolódhatnak az áramtárolásba, így tovább segítik a szél- és naperőművek elterjedését.
Hasonlóképpen, a zöld hidrogén kormányzati támogatása is elindíthat ilyen kedvező mechanizmust. Például az ammóniagyártásban vagy a közlekedésben a zöld hidrogén használatának szabályozói előírása, valamint állami támogatása elindíthatja a zöldhidrogén-gyártó kapacitások kiépítését. Mindez később a mérethatékonyság és a további innovációnak köszönhetően egyre olcsóbbá teszi a zöld hidrogén előállítását, amivel a közlekedés nehezen dekarbonizálható szegmensei (pl. a repülőgépek) mellett az acélgyártás és a mezőgazdaság kibocsátáscsökkentéséhez is hozzájárul. A zöldhidrogén-gyártás elterjedése pedig a hosszú távú áramtárolás lehetőségeit is bővíti, ez pedig ismét visszacsatol a szél- és naperőművek további elterjedéséhez, és idővel kiválthatja az áramhálózat kiegyenlítéséhez használt fosszilisalapú erőműveket. A nagy volumenű zöldhidrogén-termelésnek köszönhetően pedig tovább csökkenhetnek az előállítási költségek és gyorsabban terjedhet a technológia felhasználása.
Ezek a kedvező áttörési pontok megfelelő szabályozói támogatással elindíthatók és gyorsíthatók, és a folyamat során végül gyorsuló ütemben, különösebb gazdasági megrázkódtatás nélkül is megvalósulhat a karbonmentes gazdaság.
Kivéve, ha még azelőtt feladjuk, hogy mindent megpróbáltunk volna.
