A bankadóemelés és kamattámogatás-felülvizsgálat lehetőségének említéséről a piaci szereplők a magyar gazdaság gyengeségére következtettek.
Egymás után tartott beszédet csütörtökön a jegybankelnök és a pénzügyminiszter, a bankadóemelés és kamattámogatás-felülvizsgálat lehetőségének említésétől a piaci szereplők - a reakcióik alapján - a magyar gazdaság gyengeségére következtettek.
Mi történik? Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter a közgazdász-vándorgyűlésen beszéltek, és az inflációkezeléssel kapcsolatban erős mondatokkal kritizálták egymást: Matolcsy tömegbalesetnek nevezte kormány gazdaságpolitikai lépéseit, ezen belül az ársapkákat – hozzátéve, hogy 2022 októberében árfolyamválság környékére sodródott az ország –, Varga szerint viszont a Magyar Nemzeti Bank tavaly ősszel destabilizálta a forintot.
Ez a csörte adta a szűk kontextust ahhoz, hogy Varga lehetséges kiigazító lépéseket is bejelentsen a költségvetési hiány elszabadulása miatt:
- halaszthatja a honvédelmi kiadásokat a kormány, növelheti a hiánycélt, beruházásokat állíthat le;
- elképzelhető a bankadó emelése, valamint felülvizsgálhatják a kamattámogatott hiteleket.
Bár a bankokra kivetett különadó teljes kivezetését 2025-re ígérte a kormány, most úgy tűnik, ebben az eszközben és a bankadó megemelésében találhatja meg a költségvetés stabilizálásnak eszközét. Varga a nyereséghez kötötte az emelést, a Portfolio számítása szerint idén meglesz a rekordprofit.
- A kamattámogatott hitelprogramok felülvizsgálata pedig azért lehet aggasztó fejlemény, mert a kis- és középvállalati hitelek durván fele esik ebbe a kategóriába, és piaci hitelekkel számos vállalkozás elvérezne.
a magyar gazdaságirányítás legfontosabb szereplői akkor tették ezeket az állításokat, amikor a nemzetközi piaci hangulat meglehetősen kedvezőtlen a szerdai Fed-kamatdöntése miatt, ugyanis a kilátásba helyezett kamatpálya szigorúbb, mint amire a piac számított. A dollár erősödött, a tőzsdék estek, a forint gyengült, a délelőtti órákban be is esett, 17 órakor 387 felett járt az euróval szemben.
- A bankadó emelésének belengetése ebben a hangulatban találta el az OTP árfolyamát, ami durva szakadás után kezdett el stabilizálódni a tegnapi zárószinthez képest nagyjából 6 százalékos mínuszban.
az augusztusban közzétett, júliusra vonatkozó, államháztartásról szóló pénzügyminisztériumi jelentés szerint az év első hét hónapjában 2940 milliárd forintnyi hiány jött össze, ami az éves tervezett hiánycél 86,5 százalékát jelenti. Augusztussal együtt pedig ez már 97 százaléknál jár.
- Tavaly júliusig az azévi költségvetési hiányelőirányzat 55 százaléka teljesült, de még egy évvel korábban is csak a hiány 79 százaléka jött össze júliusig.
- A hiány elszállását főképp az okozza, hogy az állam legfontosabb bevételei elmaradnak a tervezettől, legfőképp az áfabevételek, miközben a kiadásai nőttek.
Déjà vu: amikor 2010-ben Kósa Lajos és Szijjártó Péter nyilatkozott államcsődről és a gazdaság állapotáról, éves mélypontra lökték a forint árfolyamát, az OTP kereskedését pedig fel kellett függeszteni a tíz százalékos zuhanás miatt.
- A helyzet most nem ennyire súlyos, de tulajdonképpen oda térhet vissza a kormány az idei büdzsé elszállásával, ahonnan a 2010-es évek elején a legjobban szabadulni akart.