A magyar infláció harmada-negyede is túl sok az eurózónának

A vártnál erőteljesebben lassul az infláció az euróövezetben: a 2,9 százalék Magyarországon már az inflációs cél elérését jelentené.

A vártnál erőteljesebben lassul az infláció az euróövezetben.

Számokban: a friss, előzetes Eurostat-adatok alapján októberben az éves infláció 4,3 százalékról 2,9 százalékra esett. Ez legfőképpen az energiaárak 11,1 százalékos csökkenésének köszönhető.

  • A fő mutatónál ugyanakkor erőteljesebben drágultak az iparcikkek (3,5%), a szolgáltatások (4,6%), valamint az élelmiszerek és dohánytermékek (7,5%). Ugyanakkor ezeknél is fékeződött az áremelkedés üteme szeptemberhez képest.
Alulnézet:

Hollandiában és Belgiumban már csökkentek az árak, a legmagasabb adat Szlovákiából érkezett, ott 7,8 százalékos az októberi éves infláció.

Miért fontos? 

A 2,9 százalék Magyarországon már az inflációs cél elérését jelentené, az Európai Központi Bank azonban 2 százalékra céloz, vagyis még ez az érték is túl magas. Ugyanakkor a tendencia kedvező, így legutóbb az EKB már nem emelt kamatot, 4 százalékon hagyta az irányadó szintet.

  • Az infláció elleni harcot szolgáló kamatemelések teljesen lefékezték az euróövezet gazdaságát, amely egy éve lényegében stagnál. A szintén ma közölt előzetes adat szerint negyedéves alapon 0,1 százalékkal csökkent az eurózóna gazdasága, míg 2022 harmadik negyedévéhez képest 0,1 százalékkal nőtt a GDP.
Magyarországhoz képest:

idehaza még csak a szeptemberi infláció ismert (12,2%). Ahogy jó ideje megszokott, ez az egész EU-ban messze a legmagasabb inflációs adat volt.

  • Jó eséllyel még októberben is ez lesz a helyzet, mert bár idehaza is gyorsan csökken az infláció, de például az MBH Bank elemzői csak novemberre várják az egy számjegyű ráta elérését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!