Leporolták, visszatették, megint leporolták – újabb fejezethez érkezik a régóta meg nem valósuló magyar szivattyús erőmű projekt.
Már a megvalósítási tanulmány készül az ország első szivattyús erőművével kapcsolatban – derült ki Lantos Csaba beszámolójából, melyet az Országgyűlés gazdasági bizottságának éves gyűlésén ismertetett – írja a Telex.
Mi történt? A beszámolóban nem csak az hangzott el, hogy 2029 előtt nem valószínű, hogy szélkerekek kapcsolódnának be a hazai energiatermelésbe, de az is, hogy leporoltak egy korábbi tervet is egy szivattyús erőművel kapcsolatban.
Mi az a szivattyús erőmű? A hivatalos nevén szivattyús tározó erőmű (SZET, angolul a PSHPP (Pumped Storage Hydro Power Plant)), egy olyan szabályozó eszköz, mely a villamosenergia-rendszer stabilitásához nagymértékben hozzájá tud járulni. A működési elve dióhéjban annyi, hogy kell hozzá egy magasan és egy alacsonyan fekvő víztározó. Amikor az áramtermelés során felesleg keletkezik, és olcsón lehet venni az áramot, a szivattyúk a vizet felpumpálják a felső tározóba. Extra energiaigény esetén ugyanezt a vizet visszaeresztik a lenti tárolóba, a leeresztés során a lezúduló víz pedig a turbinákat meghajtva áramot termel.
Mire jó? A SZET-tel a villamosenergia-piacon tapasztalható extrém kilengéseket lehet csillapítani.
- Túltermelés esetén felveszi az áramot, nem kell az erőműnek visszatermelnie, kapacitást csökkentenie
- Amikor megnő az energiaigény, az erőmű a víz leeresztésével be tud csatlakozni a villamosenergia-termelésbe
A szivattyús erőmű nagyon leegyszerűsítve lényegében egy akkumulátor, ami energiát tárol.
- Nem folyamatos termelésre van kitalálva
- Nem lehet bárhol felépíteni
Lantos Csaba azt mondta, hogy a helyszínt még keresik, viszont mindenképpen már meglévő ipari létesítményhez közel, ahol már van „tájseb”.
- Az egyik potenciális lokáció a Mátrában van. Ennek valószínűsége azért magas, mert 2018-ban a Mátrai Erőmű akkori vezérigazgatója, Valaska József is azt mondta a Világgazdaságnak, hogy szívesen belépnének az energiatárolási piacra, a tervek pedig készen vannak. A Mátrai Erőműnek ráadásul van egy hűtőtava is Markazon.
- Nem jön szóba például az annak idején nagy felhördülést keltett Prédikálószék, ugyanakkor szóba jöhet valamilyen külföldi kooperáció.
- Korábban sok tanulmány készült arról, hová lehetne ilyen erőművet építeni: