Több oka is van annak, hogy csökkentik az izraeli csapatok számát a Gázai övezetben.
Izrael és a Hamász között lassan három hónapja tart a háború, a terrorszervezet egészségügyi minisztériuma szerint a Gázai övezetben életüket vesztett emberek száma átlépte a 22 ezret. Mindeközben Izrael hosszú háborúra készül és csapatokat von ki a területről.
Felülnézet: a légi csapások után október végén az izraeli hadsereg szárazföldi egységei megkezdték a benyomulást a Gázai övezetbe, és jórészt átvették a terület ellenőrzését.
- Egyes területeken, főként az övezet déli részén, az elmúlt napokban intenzívebbek lettek a harcok. A Hamász továbbra is képes rakétákat kilőni Tel-Aviv irányába, és a háború előtt összesen 30 ezer fősre becsült katonai egységeiből izraeli közlés szerint mintegy 8 ezren halhattak meg.
- Az izraeli hadsereg közölte, csapatokat von ki a területről, és ezzel a „maratoni” háború következő, mintegy hat hónaposra becsült fázisába lép: célzott tisztogatásokra fókuszál, hogy elérje célját, az október 7-én mintegy 1300 izraelit meggyilkoló Hamász felszámolását.
: Izrael korábban 300 ezer tartalékost hívott be, ami 10-15 százalékos kiesést jelent a munkaerő-piacon. Jelenleg is még mindig több mint 200 ezer tartalékos teljesít szolgálatot, ami jelentős teher a gazdaságnak.
- Az izraeli jegybank vezetője figyelmeztette a döntéshozókat: a háborús kiadások hatalmas terhet rónak a költségvetésre, amit a költések visszavágásával és bevételek növelésével – vagyis magasabb adókkal – kell kezelnie a kormánynak.
- Emellett december végén intenzívebbé vált az Egyesült Államok diplomáciai nyomása Izraelre azért, hogy a gázai offenzíva során többet tegyen a 2,3 milliós lakosság veszteségei és a humanitárius krízis mérséklésére.
A csapatok kivonásának másik oka az, hogy a hosszú háborúban Izraelnek számolnia kell a libanoni Hezbollah elleni front megnyílásával – a kivont csapatok egy részét ide csoportosítják át.
- A Reutersnek nyilatkozó izraeli kormányzati forrás szerint a libanoni határnál a helyzet nem tartható fent hosszú távon, és a következő fél év kritikus jelentőségű lesz. Izrael azt kommunikálja: ha a Hezbollah nem áll le, libanoni-izraeli háború kitörését kockáztatja.