Vannak olyan kórházak, ahol már boncolni sem tudják a holttesteket

Országszerte teljes kórházi osztályokon szűnik meg, vagy akadozik a betegellátás.

20 különböző, úgynevezett kijelölő határozattal frissítette oldalát a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNK) azután, hogy a hétvégén kiderült, a budapesti Szent János Kórházban több osztályon is akadozik a betegellátás (frissítés: cikkünk írása közben is érkezett új kijelölés).

Mi történt? Egyetlen nap alatt 20, úgynevezett kiijelölő határozatot töltött fel honlapjára az NNK. Ezek azt a célt szolgálják, hogy ha kórház nem tudja a feladatait ellátni, akkor azokat mely intézmények veszik át.

  • A már említett Szent János Kórházban például március 31-ig több osztály nem tud teljes kapacitással üzemelni, köztük a gasztroenterológiai, az endokrinológiai- és anyagcsere, és a neurológiai ellátás is érintett, valamint a stroke- ügyeleti feladatait sem tudja ellátni a kórház, és a területi ellátási kötelezettségükhöz tartozó, gyomor-bélrendszeri vérző betegek akut ellátása is más intézményekre hárul.
Miért fontos ez?

A lista lényegében az ország egész területéről jelez problémákat, ami viszont különösen érdekes, hogy a kijelöléshez indoklás is tartozik, így képet kaphatunk arról, mi akadályozza az ellátást:

A kijelölések egy része határozott időtartamra szól, ugyanakkor a mostani dokumentumdömping rávilágít arra, hogy ez pusztán formaság: az, hogy egy intézmény egy tól-ig határidőt jelez, nem jelenti azt, hogy a határidő lejártával a probléma meg is oldódik.

  • Tatabányán például a Szent Borbála Kórházban tavaly augusztus végén először az urológiai ügyeletet mondták le, majd néhány nappal később jelezték, hogy a teljes fekvőbeteg osztályt nem tudják „a szakmai minimumfeltételek hiánya miatt” ellátni. Akkor ezt csak pár hónapos leállásként jelentették, ami aztán 2023. december 31-re módosult, az új kijelölés viszont ezt is módosítja, de már nem mondja meg, hogy pontosan meddig, a dokumnetumban az szerepel, hogy „visszavonásig”.

Mi lesz most? Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő az üggyel kapcsolatban egy Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy az átszervezések valószínűleg a várólisták hosszának növekedését hozza majd magával, hiszen a kieső kórházak terhét más helyek veszik át, ahol attól még, hogy több a beteg, nem lesz több orvos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!