A kétezer forintos nyugdíjprémium is szélsőségesen optimista várakozás

Egyelőre csak a kincstári optimizmus várja 3,5 százalék fölé az idei gazdasági növekedést, ami a juttatás feltétele. Az elemzői várakozások átlaga 3 százalék alatt van.

Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak nyilatkozva „reálisnak” tartotta, hogy idén novemberben nyugdíjprémiumot kaphatnak a nyugdíjasok. Ez erős kormányzati optimizmuson alapul, és még a megvalósulása esetén is igen alacsony összeget jelentene a nyugdíjasoknak.

Háttér: nyugdíjprémium akkor jár az adott év novemberében, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot. Márpedig a pénzügyminiszter idén 3,6 százalékos növekedéssel számol.

Számokban: a gazdasági növekedésre vonatkozó szakmai előrejelzések ennél lényegesen pesszimistábbak. Tíz prognózis átlaga szerint a várt GDP-növekedés a 3 százalékot sem fogja elérni idén.

  • A két szélsőérték a GKI Gazdaságkutató 2,25 százalékkal és a Pénzügyminisztérium a 3,6 százalékkal.
  • Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nem hivatalos prognózisa egyébként az utóbbinál is optimistább, ő 4 százalék körüli növekedésre számít.
  • A szakértői pesszimizmus oka a 2023-as jelentős reálbércsökkenés és az általa okozott fogyasztási sokk.
Igen, de:

ha meg is valósul a Pénzügyminisztérium előrejelzése, a kiosztható nyugdíjprémium-maximum így is csupán 2000 forint lenne a Nyugdíjguru számítása szerint.

  • Van olyan nyugdíjas, akinek a prémium ennél is kisebb összeget hozna.
Alulnézet:

a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) tavaly májusi adatai szerint nagyjából 300 ezer nyugdíjasnak 100 ezer, 600 ezer nyugdíjasnak pedig 130 ezer forint alatt van a havi járandósága Magyarországon.

  • A KSH adatai szerint 2022-ben mintegy 18 százalékról körülbelül 20 százalékra nőtt a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett magyar nyugdíjasok aránya. Nőtt a relatív szegénységi ráta is közöttük.
Töltsd ki olvasói felmérésünket, 5 percig tart és teljesen anonim!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!