Kevesebbet keresnek a boltok a csirkemellen és a sertéscombon, mint az árstop előtt
Valószínűleg a kiemelt figyelem az oka, hogy a két hústermék árrése a hatósági beavatkozás megszűnése után sem állt vissza a korábbi szintre.
Az alapvető élelmiszerekre vonatkozó ársapkák bevezetésekor a magyar kormánydeklarált célja az infláció fékezése és a háztartások terheinek csökkentése volt. Közgazdaságilag akkor indokolható egy ilyen beavatkozás, ha feltételezhető, hogy a kiskereskedelmi piacon nem elég erős a verseny, és egyes vállalatok piaci erejük révén túl magas felárral értékesítenek.
A kiskereskedelmi szektor azonban jellemzően alacsony profitrátákkal működik, és mind nemzetközileg, mind Magyarországon igen versengő: az üzletláncok általában nem tudnak tartósan jelentős piaci erőt kiépíteni, aminek eredményeképpen a profitmarzsokat 1-3 százalékra teszik. A Spar - amely a témábannyerésre áll Brüsszelben a kormány ellen - veszteségeket szenved el az esetében jelenleg 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó bevezetése óta, enélkül viszont állítása szerint nyereséges lenne.
Milyen időszakokat vizsgáltunk?
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet által működtetett Piaci Árinformációs Rendszer (PÁIR) hetente összesíti bizonyos termékek esetén a termelők és üzletláncok által szolgáltatott értékesítési árat, kiskereskedelmi beszerzési árat és a fogyasztói árat is. (Az utóbbiak különbsége nem azonos a kiskereskedelmi láncok profitkulcsával, ugyanis a láncoknak egyéb költségeik is vannak, mint például a munkaerő, a raktár- és boltbérlés, az energiaár és egyebek.)
A PÁIRadatait elemezve kiderül, hogy sokat estek a kiskereskedelmi árrések két ársapkás termék, a csirkemell és sertéscomb esetén az ársapkák és a kötelező akciózás hatására.
A szabályozások hatását négy kulcsfontosságú időszakon keresztül érdemes áttekinteni:
- Ársapkák előtti időszak (2021. februártól állnak rendelkezésre adataink - 2022. január): a kiskereskedők szabadon határozhatták meg áraikat.
- Ársapkás időszak (2022. február - 2023. július): az ársapkás termékek fogyasztói árait a 2021. októberi szinten rögzítették.
- Kötelező akciózás (2023. augusztus - 2024. június): a kereskedők a korábban ársapkás termékeket a beszerzési árral megegyező áron voltak kötelesek értékesíteni.
- Piaci szabad árazás visszatérése (2024. július óta): a piaci mechanizmusok újra szabadon érvényesülhettek.
Hogyan változtak az árrések?
A PÁIR-adatok két ársapkás termék, a csirkemell és a sertéscomb árréseinek alakulását mutatják be, összehasonlítva a kiskereskedelmi beszerzési árat és a fogyasztói árat. Az előbbi definíciója: a kiskereskedők vásárlása esetén „a számla szerinti átlagár, beleértve az árengedményeket, promóciókat, ha azokat az adott termékkel kapcsolatban számlázzák és ismertek az árjelentés időpontjában. Tartalmazhatja az importból származó termékek árát is, amennyiben van ilyen.” Az utóbbi pedig a boltban a fogyasztók által látott ár.- Csirkemell:
- Ársapkák előtt: 31 százalékos átlagos árrés (23% és 41% között mozgott).
- Piaci szabad árazás visszatérése után: 9 százalékos átlagos árrés (3% és 12% között mozgott).
- Sertéscomb:
- Ársapkák előtt: 52 százalékos átlagos árrés (34% és 76% között mozgott).
- Piaci szabad árazás visszatérése után: 14 százalékos átlagos árrés (8% és 21% között mozgott).
Mind a csirkemell, mind a sertéscomb esetén tehát nem a korábbi árrések álltak vissza a kötelező akciózás eltörlése után, hanem annál jóval kisebbek.
Mi lehet az árréscsökkenés oka?
Az árrés csökkenésének két fő magyarázata lehet:- A kiskereskedelmi piac versenyének erősödése: az ársapkák és az Árfigyelő bevezetése csökkenthette a kiskereskedők piaci erejét, tartósan alacsonyabb árréseket eredményezve.
- Kiemelt figyelem az ársapkás termékeken: az Árfigyelő és a kötelező akciózás kiemelt figyelmet irányított az ársapkás termékek áraira, arra ösztönözve a kiskereskedőket, hogy alacsonyabb, nem feltétlen profitmaximalizáló árakat határozzanak meg ezen termékek esetében, és esetleg más termékek árait növeljék.
- Egész csirke: az átlagos árrés 19 százalék volt az ársapka előtt, és maradt 2024 második felére is.
- Sertéskaraj: az átlagos árrés az ársapkák előtti 46-ról 49 százalékra emelkedett 2024 második felére.
A tejtermékek esetében, ahogy arról már korábban írtunk, még markánsabb változások figyelhetők meg. Az alacsony zsírtartalmú, nem ársapkás tej kiskereskedelmi beszerzési árához viszonyítva a gyártói márkás tej fogyasztói árfelára sokat nőtt 2021 óta:
- 2021-ben: 68%
- Ársapkák alatt már megugrott: 89%.
- Kötelező akciózás alatt: 97%.
- 2024 második felében: 95%.
Tehát itt is megfigyelhető, hogy a helyettesítő termékek esetében nem lett kisebb a kiskereskedelmi felár, vagy esetleg nőtt, a korábban ársapkás termékek esetén azonban kisebb lett a felár.
Mi várható a jövőben?
Érdemes a továbbiakban is nyomon követni, hogy hogyan változnak a kiskereskedelmi árrések, nőnek-e tovább a nem ársapkás termékek esetében, illetve alacsony szinten tudnak-e maradni a korábban ársapkás termékek esetén.További kérdés, hogy mennyire képesek az áruházláncok megőrizni a profitábilitásukat ebben a kiskereskedelmi adókkal2025-ben is terhelt környezetben, és meg tud-e maradni a vásárlóknak kedvező verseny a jelenlegi szinten.