Senkinek nem kell a NER szuperjachtja, milliárdokat engedtek az árából

Az európai gazdaság gyengélkedése és a korábban remek vevőnek számító orosz oligarchák kiesése is nehezíti a szuperjachtok eladását.

Januárban újabb 1,95 millió euróval, azaz jelenlegi árfolyamon közel 800 millió forinttal csökkentették a Seagull MRD szuperjacht árát.

Számokban

: a Seagull egy közel 50 méteres hajó, amit 2020-ban gyártott a luxusjachtokra sepcializálódott olasz Benetti. A fedélzetén hét szoba és két medence áll a vendégek rendelkezésére.

  • A hajót először 32,9 millió euróért hirdették meg 2023-ban. Ezt követően azonban már 2024 elején csökkenteni kellett az árat közel négy millióval, azóta pedig két lépésben további 4 millió euróval lett olcsóbb.
  • A mostani ár aktuális árfolyamon 3,2 milliárd forinttal marad el az eredetitől. Valójában azonban nem bukik ennyit az eladó, a hazai fizetőeszköz ugyanis időközben jelentősen gyengült az euróhoz képest, így (az árfolyamhatást is figyelembe véve) a forintban kifejezett ár csak 2,3 milliárddal lett alacsonyabb.

https://www.youtube.com/watch?v=8YT-6D2i2wc&t=4s

Felülnézet: a Seagull eladása nem véletlenül nehézkes. A globális jachtpiac évek óta zsugorodik. Bár az ágazati szereplők bíznak benne, hogy fordulhat a trend, a gazdasági környezet továbbra sem túl kedvező.

  • A új jachtok piacán 2021 volt a csúcsév, akkor több mint háromszáz 30 méternél hosszabb úgynevezett szuperjacht talált gazdára. Azóta azonban folyamatosan esnek az eladások. Tavaly a becslések szerint már csak 160 ilyen hajót értékesíthettek, ami nyolcéves mélypont (pdf).
  • A használt jachtok iránti kereslet is hasonló mértékben csökkent, aminek eredményeként megnyúltak az eladási idők. Ez nehezíti meg a Seagull értékesítését is.
  • A kereslet csökkenésének több oka van. Az európai gazdaság gyengélkedése mellett szerepet játszik benne az is, hogy a háború és a szankciók eredményeként a fontos vevőnek számító orosz oligarchák kiestek a piacról.
  • Az sem segít, hogy az ellátási láncok járványidőszak utáni megszakadása nagyon megnyújtotta a gyártási időt. Előfordul, hogy egy jachtra 3-4 évet kell várni tulajdonosának, így sokan csak a közelmúltban jutottak hozzá a 2020-2021-es rekordidőszakban rendelt hajójukhoz. Ráadásul az alapanyagok drágulása miatt az árak is jelentősen emelkedtek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!