Voltak olyan napok múlt héten, amikor a Magyarországra beérkező gázmennyiség több mint 95 százaléka hagyta el az országot, és ez az árakon is látszik.
Voltak olyan napok múlt héten, amikor a Magyarországra beérkező gázmennyiség több mint 95 százaléka hagyta el az országot. A helyzet azóta sem változott sokat: a mutató az elmúlt napokban is rendre 80 százalék fölött volt, és nem ritkán a 90 százalékot is meghaladta. Ez, ha nem is példa nélküli, de elég ritka, különösen olyan hosszú ideig, mint amit most látunk. A fejleményeknek pedig az árakra is hatása volt: a hónapokig rendkívül olcsó magyar piac ma már korántsem annyira olcsó.
Az olcsó gáz hónapjai
Február elején egyik pillanatról a másikra fordult meg a gáz áramlási iránya a régiónkban, illetve ezen belül Magyarországon is. Ezt megelőzően egész 2024-ben kelet-nyugati irányú áramlás volt jellemző. Nagy mennyiségben érkezett Magyarországra az energiahordozó Horvátország és Románia felől, és természetesen folyamatos volt az orosz gáz beáramlása is a déli útvonalon, Szerbia irányából. Ezzel szemben az osztrák vezeték - amely nagyon hosszú ideig kulcsszerepet játszott az ország ellátásában - több mint egy éve lényegében teljesen üresen állt.
Nem várt fordulat
Sok minden nem utalt arra, hogy ebben rövidtávon érdemi változás várható, február elején mégis egyik pillanatról a másikra fordult meg a piaci helyzet. Ennek egyik oka az elmúlt évekhez képest szokatlanul hideg időjárás volt, ám ennél sokkal fontosabb szerepet játszott, hogy a környező országok elkezdték elszívni a gázt Magyarországról. A régiós kereslet megugrását mindenhol kicsit más okozta:
- Ukrajna: a lapunknak nyilatkozó ágazati szereplők és szakértők szerint a legkevésbé az ukrán kereslet felpörgése volt meglepő. Az ukránok a háború kezdete óta többé-kevésbé ellátták magukat: ha importáltak is gázt, annak – ahogy egy forrásunk fogalmazott - főként technikai okai voltak. Az országnak jelentős földgázkészlete van, amiből az elmúlt időszakban évi 18-19 milliárd köbmétert hoztak felszínre, és ez nagyjából fedezte is a felhasználásukat. Az elmúlt hetekben azonban az oroszok nagyon aktívan támadták az ukrán gázinfrastruktúrát, és komoly károkat okoztak benne. Egyes források szerint az orosz csapások miatt a kitermelés időszakosan 40 százalékkal csökkent, pont abban az időszakban, amikor a hideg miatt megugrott a kereslet. A kieső mennyiséget pedig csak nyugati importtal tudták pótolni, ami jelentős részben Magyarország felől érkezett. A vezetéken február közepe óta teljes kapacitáson megy kifele a gáz az országból.
- Szlovákia: a Szlovákia felé tartó gázvezeték lényegében már másfél éve teljes kapacitáson pörög, hiszen korábban is erre áramlott tovább a délről befutó orosz gáz egy jelentős része. Januárban azonban az ottani kereslet még inkább megugrott, mivel év eleje óta Ukrajna irányából már nem kap gázt az ország. Ahogy lapunknak egy kereskedő fogalmazott: itt 50-50 százalék volt az esélye, hogy fékevesztetté válik a szlovák kereslet. A piaci szereplők valamennyire azért bíztak benne, hogy a szlovák kormány felkészül az ukrán tranzit jó előre beharangozott leállítására, ám ezt nem tette meg.
- Románia: a román kereslet felpörgésére senki nem számított, főleg, hogy még február elején is napi 5 millió köbméter gáz jött Magyarországra keleti szomszédunktól. Aztán egyik pillanatról a másikra megfordult az áramlási irány. Itt a kedvezőtlen időjárás mellett forrásaink szerint egy technikai ok állt a háttérben: a románok nem tudtak elegendő gázt kinyerni a tárolóikból, így behozatalra szorultak.
A több országban is megugró kereslet hatására pedig a januárban átlagosan 11 millió köbméteres napi kivitel február közepére 25-30 millió közé emelkedett. Ezzel párhuzamosan pedig a beérkező mennyiség is csökkent: Romániából – mivel megfordult az áramlás iránya – logikusan teljesen leállt a behozatal, és viszonylag hosszú időre a horvát útvonal is kiesett.
Már nem olyan olcsó
A hónapokig túlkínálatos piacon így hirtelen kevés lett a gáz. Ez pedig természetesen az árakra is kihatott.
A környező országokban elszálló kereslet húzta a magyar piacot is, így a korábban a régiósnál alacsonyabb árak elkezdtek emelkedni, és gyorsan az ausztriai szint fölé szöktek
– fogalmazott egy ágazati szereplő.
A magyar piac közel másfél év után először lett tartósan drágább, mint az osztrák. Ennek megfelelően 2023 ősze óta első ízben el is kezdett áramlani a gáz Ausztria felől. Ez a mozgás pedig sokadszor cáfolt rá a kormányzat „orosz függőségről” szóló kijelentéseire.
A mostani helyzet tökéletesen megmutatta, hogy ha a piaci viszonyok ezt indokolják, akkor más irányból is tud jönni gáz, hiszen az infrastruktúra megvan hozzá
– fogalmazott egy forrásunk.
A következő hetek szempontjából a legfontosabb kérdés valószínűleg az időjárás, illetve, hogy a környező országokban a technikai problémákat milyen gyorsan sikerül kezelni. Gázhiánytól itthon egész biztosan nem kell tartani, még akkor sem, ha az apadó tárolókból a csökkenő belső nyomás miatt egyre nehezebb kiszedni a gázt. A nyári időszakban azonban elég alacsony szintről kell majd megkezdeni a tárolók feltöltését, ami okozhat turbulenciát a piacon, nemcsak itthon, hanem lényegében egész Európában.