Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

35 százalékos vámot vezet be Donald Trump a szerbiai termékek importjára, míg Bosznia-Hercegovinának 30 százalékos mértékkel kell szembenéznie. Az új szabályozás augusztus 1-től lép hatályba, ha addig nem születik valamilyen megállapodás.

  • Trump azt írta a két állam vezetőjének - mint minden hasonló levélben -, hogy a vállalatok úgy tudják elkerülni a magasabb vám megfizetését, ha az Egyesült Államokban építik fel gyártóbázisaikat, vagy ott kezdik meg a termelést.
Számokban:

a szerb statisztikai hivatal szerint az ország kevesebb árut exportált az Egyesült Államokba, mint amennyit behozott onnan. A különbség tavaly 69 millió dollár volt.

  • A 739 millió dollár értékű import mellett 670 millió dollár értékű exportot könyveltek el. Az export legnagyobb részét gumiabroncsok, alkatrészek, állateledelek, gyümölcsök és vörösréz tette ki. Az USA-ba irányuló export a teljes szerbiai kivitel 2,2 százalékát adta 2025 első öt hónapja során.
  • Az amerikai statisztika azonban teljesen mást mutat: eszerint tavaly az amerikai import 814 millió dollár volt, míg az export csak 210 millió, azaz 604 millió dollár volt a kereskedelmi deficit Szerbiával szemben. Az importvám elvileg ezt a különbséget hivatott eltüntetni vagy legalábbis csökkenteni.
Reakció:

 Srecko Dukuc szerb közgazdász szerint a különbség oka az eltérő módszertan, az amerikai statisztika ugyanis a végső felhasználás helyét veszi figyelembe, míg a szerb az elsődleges célpontot.

  • Ami Bosznia-Hercegovinát illeti, az export mindössze 1 százaléka irányul az Egyesült Államokba. Admir Cavalic boszniai közgazdász arról beszélt az N1-nek, hogy leginkább a védelmi szektort érintheti az intézkedés.
Előzmények:

áprilisban még 37 százalékos vámot jelentett be az amerikai elnök Szerbia és 35 százalékosat Bosznia-Hercegovina esetében.

  • Az amerikai elnök legidősebb fia, ifjabb Donald Trump háromszor járt Szerbiában az elmúlt évben. Szeptemberben üzletemberekkel tárgyalt, márciusban Aleksandar Vucic elnökkel találkozott, áprilisban pedig – Budapestet is útba ejtve – egy elnöki vacsorára tért vissza Belgrádba.
Mi következik?

A következő hetekben eldől, hogy mit ér a szerb gazdaságnak a Trump-család üzleti megkörnyékezése. Az amerikai elnök veje, Jared Kushner Európa első Trump-tornyát éppen Belgrádban szeretné felépíteni.

  • A 30 emeletes épület a NATO által 1999-ben lebombázott, egykori jugoszláv védelmi minisztérium épületének a helyén épülhet fel.
  • Az 500 millió dolláros beruházást támogatja a szerb kormány, de a lakosság egy része nem: a Trump-torony ellen tüntetést is szerveztek.
Tágabb kontextus:

Szerbia és Bosznia-Hercegovina mellett 12 másik ország vezetőjét is kedden értesítette Trump az új, 25-40 százalék közötti tarifákról. Japán és Dél-Korea 25 százalékos vámmal számolhat, Indonézia pedig 32 százalékkal.

  • Ezek egy részét azonban augusztusig felülírhatja kétoldalú megállapodás. Szintén erre várnak az üzleti szereplők az EU-ban, így Magyarországon is. Erre van is remény, az EU egyelőre nem kapott a fentihez hasonló levelet Trumptól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!