Tizenhétszeresükre nőttek a bérek a labdarúgó NB I-ben 2010 óta, legalábbis papíron

Átlagosan 17-szer annyit fizettek tavaly egy alkalmazottjuknak az NB I-es csapatok, mint 2010-ben. Az elképesztő növekedésben azonban komoly szerepe volt annak, hogy másfél évtizede a hazai labdarúgásban még elég sok trükköt alkalmaztak, és a klubok gyakran a szürkezónában mozogtak. Az NB I nagyjából 2012-re tisztult ki, és bár az átlagbér azóta is négyszeresére emelkedett az élvonalbeli labdarúgásban, ilyen vagy akár nagyobb növekedést más területeken is láthattunk. Például az egészségügyben.

Tizenhétszeresére nőtt a bér

Június közepén részletes cikkben mutattuk be, hogyan alakultak a fizetések 2024-ben az NB I-es csapatokat fenntartó cégeknél. A vállalatok átlagosan is kétmillió forint feletti bruttó bért fizettek munkatársaiknak, de a focisták keresete ennél is sokkal magasabb volt. Az ilyen cégeknél ugyanis a fizetésük szerint két elég jól lehatárolható csoportra oszthatók az alkalmazottak. Vannak az űrfizetést kapó focisták és sportszakemberek, valamint a bérük alapján nagyjából az országos átlagba beolvadó adminisztrációs munkatársak.

A focistáknál pedig a bruttó átlagbér nem a kettő, hanem a hatmillió forintot közelítette, amiből ráadásul a kedvező adózási feltételeknek köszönhetően átlagosan szinte pontosan ötmillió forintot haza is vihettek az NB I-es labdarúgók. A szórás persze elég nagy volt. A Ferencvárosnál például közel 14 millió volt a nettó focista átlagbér, míg a legszerényebb büdzsével rendelkező Nyíregyházánál alig tizedennyi.

Az aktuális fizetések mellett azonban kifejezetten érdekes a bérek emelkedésének dinamikája is. Ismerve a kormányzat és különösen a miniszterelnök labdarúgáshoz fűződő viszonyát, illetve a hazai futball finanszírozási hátterét és annak alakulását, azt feltételezhetjük, hogy az elmúlt másfél évtizedben hatalmasat nőttek a bérek az NB I-ben. Ez pedig így is van, igaz, a kép csalóka lehet, különösen, ha 2010-hez viszonyítunk.

Korábban többször írtunk már róla, hogy a Fidesz újbóli hatalomra kerülését követően hogyan öntötte el a pénz a hazai futballt. A Magyar Labdarúgó Szövetségnek volt egy elég konkrét programja arról, hogyan lehet önfinanszírozóvá tenni legalább az élvonalbeli focit, aminek megalapozásához a 2010-es évek elején kértek is némi állami támogatást. A kormányzat azonban a kért összeg sokszorosát adta, aminek az lett az eredménye, hogy a hazai foci egyáltalán nem lett önfenntartó, sőt erősen közpénzfüggővé vált. Az MLSZ terveiből pedig ezzel párhuzamosan a tervezett határidőre szinte semmi nem valósult meg, sőt egyes területeken épp az ellenkezője történt annak, amit a szövetség elképzelt.

Az állami milliárdoknak köszönhetően az NB I-es csapatok átlagos költségvetése 2010 óta több mint a tízszeresére emelkedett. A bérekre szánt összeg növekedése azonban még ennél is sokkal gyorsabb volt. Tavaly egy élvonalbeli együttes átlagosan 31-szer annyit szánt fizetésekre, mint szűk másfél évtizeddel korábban. Mivel közben az alkalmazotti létszám is gyarapodott, így a béreknél kisebb volt a növekedés. Egy NB I-es csapatot fenntartó cégnél dolgozó ember azonban átlagosan így is bő tizenhétszer annyi pénzt vihetett haza hónap végén 2024-ben, mint 2010-ben.Ahogy a fenti ábrán is látszik, ilyen mértékű növekedés – nem meglepő módon – a nemzetgazdaság egyetlen más területén sem volt. Ugyanebben az időszakban a statisztikai hivatal adatai szerint az átlagos bruttó kereset 202 ezer forintról 650 ezer forint közelébe emelkedett. Ez a bő háromszoros gyarapodás ugyan nem kevés, de nagyon messze elmarad az NB I szintjétől. Bár természetesen akadtak olyan területek, ahol szintén meghaladta az átlagot a bérgyarapodás üteme, ám a futballban tapasztalt mértéket sehol nem sikerült még csak megközelíteni sem.

Valami nem stimmelt a számokkal

Igen ám, de ha valaki alaposabban megnézte a cikk második grafikonján a csapatok 2010-es évek elejére jellemző bérköltségét, akkor okkal kezdhetett arra gyanakodni, hogy valami nem stimmel a számokkal. A létszám- és béradatokból ugyanis valami hihetetlenül alacsony átlagos fizetés adódik.

A cégek beszámolókban leadott adatai alapján az NB I-ben 2010-ben 123 600 forint volt az átlagbér. Ez nem érte el az akkori minimálbér dupláját, az országos átlagos bruttó keresettől pedig 40 százalékkal maradt el. Sőt, a hazai élvonal csapatainak alkalmazottai még a tanároknál is 30-40 százalékkal kerestek kevesebbet. Legalábbis papíron.

Még szembetűnőbbek ezek az anomáliák, ha csapatokra lebontva nézzük a béreket. 2010-ben három olyan csapat is volt, ahol az átlagos fizetések még a minimálbért sem érték el, az országos átlagot pedig a hivatalos adatok szerint egyetlen csapat sem fizette ki alkalmazottainak.

Teljesen egyértelmű, hogy ezek nem lehetnek valós képet mutató adatok. A futballisták a 2010-es évek elején ugyan közel sem kerestek olyan jól, mint most, de azért akkor sem minimálbéren tengődtek. A furcsa jelenség magyarázata az, hogy ebben az időszakban a masszívan alulfinanszírozott labdarúgó-vállalkozások ott spóroltak, ahol tudtak, és mivel a legtöbbet a béreken lehetett megtakarítani, ott is megtalálták az ehhez szükséges megoldásokat.

Teljesen általános volt, hogy ebben az időszakban a focistákat– az utánuk fizetendő közterhek csökkentése érdekében - nem alkalmazottként, hanem vállalkozóként foglalkoztatták.

Azaz nem ritkán egyéni vállalkozók, bt.-k és kft.-k futkostak a pályán, legalábbis a csapat és a labdarúgó jogi kapcsolata alapján. Ebből aztán esetenként kifejezetten furcsa dolgok adódtak. Ahogy egy korábbi cikkünkben is írtuk: az Újpest 2010-ben például 8 millió forinttal többet költött kertészetre és növényápolásra, mint bérekre.

Mivel ez a fajta foglalkoztatás erősen szürke – ha nem fekete – zóna volt, ezért a csapatok, amint lehetett, felhagytak vele. Azt követően, hogy 2010 környékén elkezdett ömleni az állami pénz a futballba, az NB I is szépen elkezdett tisztulni. Ezt a folyamatot nagyon jól nyomon lehet követni a bérek alakulásán. A 2010 utáni két évben több mint négyszeresére ugrott az átlagbér a labdarúgó-élvonalban, és 2012-ben már minden csapat jóval az országos átlag feletti fizetést mutatott ki könyveiben.

Almát a műkörtével

Mindez azonban azt is jelenti, hogy a 2010-hez viszonyított 17-szeres bérnövekedés nem mutat valós képet. Az időszak elején ugyanis a foglalkoztatás átalakulása és az NB I tisztulása papíron jelentős, de valójában nem létező bérnövekedéshez vezetett. Éppen ezért valószínűleg érdemesebb a 2012-es állapothoz viszonyítani, az akkori számok ugyanis már reálisnak tűnnek.

Ha viszont 2012-es bérekkel számolunk, már nem annyira kiemelkedő az NB I-es növekedés. Az előző 12 évben a hazai élvonalban a bérek szinte pontosan a négyszeresükre nőttek, ami az országos átlagnál még mindig sokkal gyorsabb gyarapodást jelent, ám már nem példa nélküli. A KSH adatai szerint az egészségügyben például ennél nagyobb volt a növekedés mértéke.

Azaz lehet olyan pontot találni - nem is olyan rövid távon -, amitől indulva az egészségügyi bérek gyorsabban nőttek, mint az NB I-es fizetések. Ez valószínűleg már önmagában egy meglepő állítás, még úgy is, ha azért akad néhány dolog, ami erősen árnyalja a képet.

Ezek közül a legfontosabb valószínűleg az, hogy az érzékelt béremelkedés ennél egészen biztosan jóval kisebb volt az egészségügyben. Az ágazati bérrendezés ugyanis egybeesett a hálapénz eltörlésével, azaz lényegében egy hasonló tisztulási folyamattal, mint amilyet a labdarúgásban is láthattunk a 2010 utáni években.

Így viszont – akárcsak az NB I 2010-es számai esetében – az egészségügyi béradatok is csak korlátozottan összevethetőek más szektorok fizetési számaival. Ha a labdarúgást és az egészségügyet akarjuk összehasonlítani, akkor valószínűleg korrektebb 2010-ből indulni, hiszen ekkor mind a két szektor még a tisztulási folyamat előtt volt. Így ugye – amint erről volt már szó – behozhatatlan a futball előnye, az adatok azonban biztosan torzak, hiszen nagyon nehéz lenne megbecsülni, mennyi volt pontosan a fekete-szürke pénz szerepe korábban az egyes területeken.

Szintén fontos elem, hogy 2012-ben a labdarúgás bérelőnye már nagyon jelentős volt: az NB I-es fizetések az egészségügyi keresetek bő két és félszeresére rúgtak. Így még ha az utóbbi években zárkózott is az egészségügy, a futballvállalkozásoknál így is sokkal magasabbak a fizetések.

Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy az NB I-es átlagbér nem a focisták keresetét takarja. A labdarúgók az ilyen cégek alkalmazottainak jellemzően csak kisebb hányadát adják. Sőt, ahogy teltek az évek, egyre kisebb hányadát, hiszen a futballvállalkozások alkalmazottainak száma úgy nőtt jelentősen, hogy egy csapathoz továbbra is ugyanannyi játékosra van szükség, mint tizenöt éve. Azaz feltételezhető, hogy a létszámnövekedés dandárját nem a labdarúgók adták, hanem a jóval kevesebbet kereső adminisztratív személyzet. Ez viszont azt is jelenti, hogy – tisztán matematikai okokból –

a labdarúgó-fizetések növekedése jelentősen meghaladta az NB I-es bérnövekedés átlagát is.

Azaz elképzelhető, hogy találunk olyan pontot, amelytől az egészségügyben gyorsabban nőttek a keresetek, mint az NB I-ben, ha utóbbit a labdarúgókra szűkítjük, akkor ez már egészen biztosan nem igaz.