Idehaza is sokan megfontolnák, hogy kevesebbet dolgozzanak akár kisebb fizetésért, de sok a buktató Antal Miklós, a téma kutatója szerint.
A járvány alatt milliók tapasztalták meg a világon, hogy a korábban megszokotthoz képest máshogy is lehet dolgozni, így nem meglepő, hogy az elmúlt években nemcsak a home office, hanem a négynapos munkahét témája is felkapottá vált a médiában. A világsajtóban számos kísérletről számoltak be, és itthon is több cég próbálkozott meg a munkaidő rövidítésével. A téma népszerűsége miatt azonban gyakran olyan kísérletek is végigfutottak a sajtón, amelyek nem voltak igazán komolyak. Ráadásul olyan részletek nem jelentek meg a cikkekben, amik kétségeket ébreszthettek volna az olvasókban.
Az egyik ilyen példa a Microsoft Japan 2019-es kísérlete volt Antal Miklós ökológiai közgazdász, az ELTE Új Vízió Kutatócsoportjának vezetője szerint, aki 2019 óta kutatja itthon a témát. Erről sok sajtótermék a pozitívumokat kiemelve számolt be, megemlítve például, hogy a cégnél 40 százalékkal nőtt a produktivitás. Antal szerint viszont a cikkek olyan alapvető kérdésekbe már nem mentek bele, hogy milyen tanulságokat lehet egy összesen egy hónapig tartó kísérletből levonni, vagy hogy ha tényleg ilyen hatékonyságnövekedést eredményezett a négynapos munkahét, akkor a menedzsment miért nem folytatta a programot 2019 augusztusa után.
– mondta Antal, aki szerzőtársaival több mint 3600 cikk tartalomelemzése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a munkaidőcsökkentés megvalósíthatóságának és hatásainak bemutatása a médiában túlzóan pozitív és tudományosan megalapozatlan volt 2020 és 2023 között. „Több kevésbé komoly kísérlet kapott még nagy médiafigyelmet, miközben komolyabb változások nem kaptak akkora hírverést” – mondta Antal. Az előbbi kategóriába sorolt például egy csaknem 3000 fő részvételével lezajlott angliai kísérletet, amelyről a cikkek kihagyták azt a fontos részletet, hogy a résztvevők egy részének még nőtt is a munkaideje, és a csökkenés átlagban csak heti 4 óra volt. Vagy azt az izlandi kísérletet, ahol a tudósításokból az maradt ki, hogy a résztvevők bizonyos munkaköröknél nem tudták megoldani, hogy ugyanazt a munkát kevesebb idő alatt végezzék el.Ez inkább volt PR-akció, mint valódi kísérlet
Szerinte ezzel egyrészt az a baj, hogy mindez akadályozza, hogy a cégvezetők értesüljenek a potenciális buktatókról, és az irreálisan pozitív médiareprezentáció inkább elveszi a kedvet a kísérletezésről. „A másik probléma, hogy főleg olyan kísérletek kaptak nagyobb figyelmet, amelyekben változatlan fizetés mellett ugyanannyi munkát kellett végezni, miközben azok a kísérletek, ahol például bizonyos jövedelmi szint felett csökkent a fizetés, vagy egy széleskörű program részeként csökkent az elvégzett munka mennyisége, kutatói szemmel jóval érdekesebbek lennének” – mondta.
Szerinte a sajtóban gyakran olyan értékelések jelentek meg, amelyek alapján a négynapos munkahét minden – környezeti, gazdasági, jólléti – problémára megoldást kínál.
– mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt időszakban már egyre többször jelennek meg árnyaltabb tudósítások is. Szerinte például Spanyolországban a 37,5 órás munkahét bevezetésének terveiről szóló cikkek alapján látszik, hogy a munkaidő csökkentése sok esetben érdekkonfliktusokkal jár. „Ezeknek a megharcolása történelmileg is egy nagyon fontos része volt a munkaidő csökkentésének, és azok az értékelések, amelyek szerint a munkaidő csökkentésével mindenki nyer, épp ezeket a konfliktusokat fedik el” – mondta.Ez kutatási szempontból nézve nonszensz. Vannak olyan helyzetek, amikor vagy az egyiket, vagy a másikat lehet a hasznok közül választani, de ettől még nem lesz értelmetlen a kísérletezés, csak át kell gondolni, hogy mi a célunk. Ennek hiányában gyakran lózungok szintjén marad az értékelés
Munkaalapú társadalomban is van rá kereslet
Antal elmúlt években készített kutatásainak eredményei alapján az egyik legfontosabb üzenet, hogy a munkaidő csökkentésének lehetőségei nagyon jelentősen függenek a társadalmi és egyéni, illetve munkaerőpiaci kontextustól, és az adott kísérlet jellegzetességeitől is.Ezt hangsúlyozta az arra vonatkozó kérdésre is, hogy ha Magyarországon a felmérések rendszeresen azt mutatják, hogy az emberek egyik legnagyobb problémája, hogy nem elégedettek a jövedelmükkel, akkor miért lehetne itthon releváns a munkaidő csökkentésének témája. Antal szerint a munkaerőpiac nagyon összetett, és a dolgozók megkérdezésével készült kutatásuk alapján az is látszik, hogy még
Magyarországon is beazonosíthatóak olyan szegmensek, ahol lehet igény a munkaidő csökkentésére, akár még a jövedelem csökkenése mellett is.
Az ezzel foglalkozó tanulmányban a hazai munkaerőpiacon hat csoportot különböztettek meg. Az elsőbe az ipari (kívülről szabályozottak), a másodikba az irodai munkakontextusok (jelenlétiorientáltak) jelentős része tartozik, a harmadikba például a legtöbb tanár vagy orvos (túlhajszoltak), de külön csoportot alkotnak az úton lévők (sofőr, postás), a kényelmesek (magasan képzett fehérgallérosok) és az önkizsákmányolók (például kutatók, egyéni vállalkozók) is.
Ezek közül leginkább az utóbbi három csoportban, például az IT-ban és a pénzügyi területen dolgozó jól kereső alkalmazottak, egyéni vállalkozók, kutatók és orvosok között azonosítottak be olyanokat, akikben lenne nyitottság arra, hogy csökkentsék a munkaidejüket, és ezzel párhuzamosan akár csökkenjen a fizetésük is. Antal szerint ugyanakkor a nyitottság felmérését bonyolítja, hogy a preferenciák pontosan hogyan és miért jönnek létre. Ha például valakinek az albérlet elviszi a fizetésének a felét, az egy más helyzet ahhoz képest, mintha valaki átlagosan keres, de alacsony a pénzügyi tudatossága, és ezért érzi kevésnek a jövedelmét. Előbbi esetben ugyanis valóban a több pénz (vagy akár jobb, a megfizethetőséget javító szakpolitikai intézkedések), utóbbiban viszont a kiadások racionalizálása lehet a megoldás.
Vannak tehát csoportok, ahol már most is van nyitottság, de a többiek esetében az is releváns kérdés, hogy milyen preferenciák alapján választják a több pénzt, és ezeken vagy az ezeket meghatározó tényezőkön lehet-e változtatni.
– mondta.És ugyan ez még mindig a kisebbség itthon, de már a jelenleg nyitottak száma sem olyan kevés együttesen, hogy ne legyen értelme a témával foglalkozni. Ráadásul inkább a jobban keresőkről van szó, akiknek ha csökkenne a fogyasztása, az környezeti szempontból sem lenne rossz
Nem csak a pénzért dolgozunk
Antal és szerzőtársainak tanulmánya szerint a jelenlegi irodalom alapján nem tudni arról eleget, hogy az emberek miért pont annyit akarnak dolgozni, amennyit dolgoznak. „A pénz-idő átváltás kezdő megközelítésnek jó, de amikor egy konkrét ember konkrét élethelyzetét vizsgáltuk, akkor szinte mindig kiderült, hogy ennél azért jóval többről van szó” – mondta erről.Az interjús kutatásuk alapján a pénz mellett a fejlődés lehetőségét, a hasznosság és az öröm érzését, az emberi kapcsolatokat, az autonómiát és az idő strukturálását azonosították be mint olyan tényezőket, amiket az emberek a munkában és munkán kívül igényelnek. Ezután azt vizsgálták, hogy a munkaidő csökkentéséhez való viszonyulást hogyan befolyásolja, hogy valaki az élet különböző területeitől – például munka, család, hobbik, közösségek – mit kap. Az emberek között persze jelentős eltérések vannak abban, hogy az egyes tényezőkre milyen arányban van igényük, és ezt a családi háttér mellett a kulturális kontextus is meghatározza. A kutatás is igazolta, hogy Magyarországon az anyagi biztonság kiemelten fontos, ami a munkaidő csökkentésével kapcsolatos attitűdökre is hatással van.
A preferenciák kialakulásának alaposabb ismerete persze a szakpolitika és a kísérletek tervezése szempontjából is alapvető fontosságú. „A munkaadó és a munkavállaló közti bizalom például azért nagyon fontos, és azért is látjuk inkább a fehérgalléros pozíciók esetében a kísérletezést, mert az ilyen munkahelyeken jellemzően nagyobb a bizalom. Ennek a hiányát mérési rendszerek bevezetésével lehet pótolni, amit viszont a dolgozók gyakran nagyon nem szeretnek” – hozott egy példát.
Szerinte egy másik jó példa arra, hogy milyen jelentős különbségek vannak ilyen szempontból a munkaerőpiacon, a 35 órás munkahét bevezetése volt Franciaországban 2000-től kezdve.
– mondta, hozzátéve, hogy szerinte az is látszik, hogy például a munkavállalók motivációja vagy annak hiánya kulcsfontosságú.Voltak olyan területek, ahol semmi nem történt, például az egyetemi kutatók ugyanannyit kutattak utána is. Voltak olyan területek, ahol trükközni kezdtek a munkaadók, azt mondták, hogy jó, akkor változtassuk meg a munkaidő definícióját, és akkor ugyanaz történik, mint eddig, de ezt most 35-nek hívjuk 40 helyett. És voltak olyan munkahelyek, ahol valódi csökkenés következett be
Ez azt is meghatározza, hogy a munkaerőpiac különféle szegmenseiben milyen intézkedések lehetnek célravezetőek, ha a munkaidő csökkentése a cél. Egy gyári dolgozónak például csökkenhet a munkaideje, ha az országos munkaidő csökken, de egy egyetemi kutatónál fontosabb lehet, hogy állandó pozíciója van, vagy folyamatosan kutatási pénzekre kell pályáznia.
Máshogy csinálják a nagyvállalatok, mint a kisebb cégek
Egy másik, hazai kísérletek eredményeit vizsgáló kutatás alapján az is jól látszik, hogy a cégek mérete is jelentősen befolyásolja a munkaidő csökkentésének lehetőségeit.A nagy, tőzsdén jegyzett cégek esetében a fizetéscsökkenéssel nem járó munkaidő-csökkentés egyik fő akadálya a részvényesek bizalmatlansága, ugyanis a részvényesek gyakran kételkednek a médiában megjelent kísérletek eredményiben, és attól tartva, hogy a munkaidő csökkentése a részvény értékének csökkenéséhez vezet, megakadályozzák a kísérleteket.
Egy másik nehézség, hogy az ilyen cégeknél minden eléggé formalizált, ami – különösen az ennek nem igazán kedvező hazai jogi környezetben – nehézkessé teszi a munkaidőt érintő változtatásokat. Ugyanakkor több erőforrásuk van egy ilyen átalakítás lebonyolítására, és még versenyelőnyt is jelenthet számukra, ha sikeres reformokat vezetnek be, és így meg tudják tartani a munkaerőt.
– mondta Antal Miklós.Ez különösen olyan iparágakban lehet sikeres, ahol nagy a küzdelem a munkavállalókért, hiszen a fluktuáció is nagyon drága lehet egy cégnek a toborzás és a betanulás költségei miatt
A kisebb cégeknél sok szempontból épp az ellenkezője igaz annak, mint amit a nagyvállalatoknál látunk. Nincs részvényesi nyomás, egy tulajdonos akár egymaga is dönthet, vállalva a kockázatot, hiszen az a saját pénztárcáján csapódik le. Ráadásul egy tízfős cégben informálisabbak a viszonyok, így a változtatást elég csak megbeszélni, nincsenek bürokratikus akadályok. A kis létszám miatt viszont egyéni szinten nagyobb a felelősség, és a vezetés gyakran a kiszámíthatóság növekedését várja el a reformért cserébe. A nehézségek ott jönnek elő, ha valaki kiesik: egy-két ember hiánya az ilyen szervezetekben már komoly fennakadást okozhat.
Több irányból is elindulhat a változás
A 20. században a szakszervezetek központi szerepet játszottak a munkaidő fizetést nem érintő csökkentésének kiharcolásában, ugyanakkor a befolyásuk számos fejlett országban nagyot csökkent az 1980-as évek óta, ezért nem egyértelmű, hogy a 21. században kik lehetnek azok, akik elérik, hogy csökkenjen a munkaidő. Antal szerint különféle helyzetekben különféle szereplők járulhatnak hozzá a változáshoz.„Igaz, hogy sok helyen, főleg az angolszász világban meggyengültek a szakszervezetek, de azért ez nem mindenhol alakult így. Németországban például jelentős szerepük volt a munkahét 35 órára csökkentésében a nehéziparban, és további csökkentésről is gondolkodnak. De adott esetben a kormányoknak is lehet szerepe, például ha bizonyos iparágakban a technológiai átmenetek munkanélküliséget okoznak. Ilyenkor a munkaidő csökkentése akár válságkezelési eszközként is előkerülhet” – mondta.
Emellett vannak munkáltatók, főleg kisebb cégeknél, akik értékalapon döntenek úgy, hogy bevezetik a rövidebb munkahetet. Az egyik kutatásukban vizsgált cég vezetője például azután döntött így, hogy egy egészségügyi probléma miatt kórházba került, ahol ettől átértékelte a munkához való viszonyát. Léteznek közösségi megállapodások is, ha például egy dolgozói csoport inkább választja a rövidebb munkaidőt, mint a magasabb bért. És Antal szerint a kulturális változásoknak is lehet hatása.
– mondta. Az ilyen kulturális átalakulások viszont szinte soha nem lineárisak: „néhányan elkezdenek ezzel kísérletezni, és lehet hogy sokáig nem sokan csatlakoznak hozzájuk, de egy ponton összejöhet a kritikus tömeg, és akkor hirtelen elkezdenek olyan elfoglaltságok kerülni a korábbi munkanapra, amit nem szeretnének kihagyni a többiek sem” – mondta erről.Például ha a jobban keresők egy része úgy dönt, hogy megengedheti magának, hogy csak négy napot dolgozik, ez státusszá válik, és kulturálisan kívánatossá teheti a dolgot
Antal szerint a változás dinamikája kiszámíthatatlan, de az biztos, hogy több irányból is elindulhat, és ezek a kezdeményezések képesek egymást is erősíteni. „Mindez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek ellenkező irányú trendek is, de hogy mik azok a tényezők, amik a munkaidő rövidítése felé hatnak, és ezek hogyan tudják egymást potenciálisan erősíteni: ezek azok, amiket egy kutató be tud azonosítani” – mondta.
