Ahol nincs lehetőség hatékony árnyékolásra vagy szellőztetésre, a hőmérséklet éjszaka sem csökken 28–30 fok alá, ami komoly egészségügyi kockázat.
„Hőségben nem lehet aludni, legfeljebb egy-egy órát egyhuzamban” – mondja egy budapesti panel legfelső szintjén élő idős hölgy, aki naponta többször hideg vizes ruhákkal próbálja lehűteni magát. Klímát nem engedhet meg magának, de nincs is hova szerelni, mivel tilos megfúrni a ház homlokzatát. Minden ablakot nyitva hagy éjszakára, nappal pedig bezárja és besötétít, így próbálja hűteni a lakást, de amikor pár hete beszéltünk vele, hetek óta nem csökkent 28 fok alá a benti hőmérséklet. A következő napok ismét nehezek lesznek számára, hiszen szombat éjfélig harmadfokú hőségriasztás van érvényben.
Ezzel a problémával messze nincs egyedül. Becslések szerint hazánkban jelenleg több százezer lakásban nincs sem légkondicionáló, sem hatékony árnyékolás vagy szigetelés. Ezek közé tartozik sok panel- és téglaépület, vidéki vályogház és Kádár-kocka, ahol nyáron akár 35-40 fok is lehet. Ez nemcsak kényelmetlenséget okoz az ott élők számára, hanem egészségügyi kockázatokkal is jár. Őket nevezzük a hűtésszegénység áldozatainak.
Hőszegénység nyáron
A fűtésszegénység – amikor valaki nem tudja megfelelően kifűteni az otthonát – ismert társadalmi probléma Magyarországon, hiszen a szakpolitikai kommunikáció és a támogatási rendszerek elsősorban a téli időszakra koncentrálnak. Csakhogy a klímaváltozás következtében egyre súlyosabb problémává válik ennek a fordítottja is, vagyis amikor nem fűteni, hanem hűteni nem tudnak sokan.
A hűtésszegénység mértékéről egyelőre nincsenek olyan részletes statisztikák, mint a téli energiaszegénység esetében, de az utóbbi években több szervezet próbálta feltérképezni a probléma nagyságrendjét.
A Habitat for Humanity 2023-as lakhatási jelentése szerint például Magyarországon a lakások több mint 30 százaléka hőtechnikai szempontból elavult. Ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy az érintett épületek sem megfelelő szigeteléssel, sem korszerű nyílászárókkal nem rendelkeznek, így télen és nyáron is extrém hőingadozás jellemző.
A szervezet tapasztalatai alapján sok lakásban a nyári hónapokban 35–40 Celsius-fokos hőmérsékletet mérhető. Megfelelő szigeteléssel és hűtési technikákkal persze ez a szám könnyen változhat, viszont ez sokak számára elérhetetlen. A Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) becslései szerint a háztartások körülbelül 40 százalékában nincs semmilyen hűtési technológia, főként a vidéki, alacsony jövedelmű háztartások esetében.
Bár a klímaberendezések száma az elmúlt évtizedben látványosan nőtt – 2023-ban már közel egymillió háztartás rendelkezett légkondival, ami duplája a tíz évvel korábbi értéknek –, a készülékek terjedése egyenlőtlen a társadalomban.
A legalsó jövedelmi tizedekben élők közül csupán minden hetedik háztartásban található klíma, miközben a felső tizedben ez az arány meghaladja a 80 százalékot. Arról nem beszélve, hogy vannak olyan kistelepülések, ahol megközelítőleg annyi klímaberendezés üzemel, mint amennyi egyetlen nagyméretű budapesti luxusingatlanban.
A Levegő Munkacsoport és a WWF Magyarország által végzett mérések is megerősítik, hogy azokban az otthonokban, ahol nincs lehetőség árnyékolásra vagy szellőztetésre,
a beltéri hőmérséklet az éjszakai órákban sem csökken 28–30 fok alá, míg a napi átlaghőmérséklet meghaladja az egészségügyi határértékként kezelt 26 fokot.
Nem meglepő, hogy a hőguta, a kiszáradás, a kimerültség, valamint a szív- és érrendszeri problémák fokozódása az elmúlt években már a magyar egészségügyi rendszert is egyre inkább terheli a hőségriadók alatt. Egy budapesti sürgősségi osztályon dolgozó orvos szerint a nyári hónapokban évről évre nő a hőgutával és dehidratációval kezelt páciensek száma, miközben egyre több a krónikus beteg.
Ezzel még nincs vége a negatív hatásoknak, mert a lakások túlhevülése közvetetten a munkaerőpiacra is hat. A Covid óta elterjedt otthoni munkavégzés sokak számára nyáron lehetetlenné válik, hiszen hűtés hiányában a laptop előtt töltött munkaidő is fizikai megterhelés. Az építőipari és karbantartói szektorban dolgozók pedig olyan helyzetbe kerülhetnek, hogy munkahelyükön és saját otthonukban is extrém hőségnek vannak kitéve.
A kettős hőstressz pedig hosszabb távon a dolgozók egészségére és ezáltal a gazdasági teljesítőképességére nézve is kockázat. Gondoljunk bele, hogy az építőipari dolgozók milyen morállal folytatják a munkát, már ha folytatják.
Nem figyelnek a problémára
Míg a lakossági fűtéskorszerűsítés különböző formái – kazáncsere, hőszigetelés, nyílászárócsere – régóta szerepelnek a lakáspolitikai lépések között, a nyári hőterhelésre gyakorlatilag nem létezik célzott állami beavatkozás.
A hűtés problémája sem a 2021–2022-es otthonfelújítási programban, sem az energiahatékonysági pályázatokban nem kapott külön figyelmet, légkondicionáló beszerzésére pedig nem jár támogatás. Igaz, a hőszigetelés és az ajtók, ablakok lecserélése a nyári problémákat is enyhíti, de ez önmagában nem mindig elég. A légkondicionálók üzemeltetése persze költséges, és tovább fokozhatja a klímaváltozást, de ha megújuló energiaforrást használnak ehhez, akkor az mindkét problémát jelentősen enyhíti. A probléma az, hogy napelemek telepítésére végképp nem gondolhat önerőből rengeteg háztartás.
Bár a kormányzati kommunikációban időről időre felmerül az energiahatékonyság, a hangsúly szinte kizárólag a téli hónapok energiafelhasználásán van, a nyári hőhullámok során fellépő lakhatási krízisek nem szerepelnek sem a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiában, sem a szociálpolitikai intézkedések között.
A problémát súlyosbítja, hogy a magyar jogi és szakpolitikai környezet
nem ismeri el önálló kategóriaként a hűtésszegénységet.
A lakáspolitikai dokumentumokban és energetikai stratégiákban nem létezik olyan fogalom, amely a nyári hőterheléshez kapcsolódó lakhatási kiszolgáltatottságot nevesítené, szemben például a brit, francia vagy osztrák példákkal, ahol már külön támogatások és definíciók vonatkoznak a nyári hővédelmi beavatkozásokra.
Nemzetközi szinten az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) már évek óta használja a „cooling poverty” és az „overheating risk” fogalmait. De Magyarországon ezek a kategóriák egyelőre sem a lakáspolitikai, sem az energiapolitikai döntéshozatalban nem jelentek meg.
Itthon egyelőre a társadalom leginkább kitett csoportjai önállóan próbálnak alkalmazkodni a forrósághoz, sok esetben pusztán ventilátorral, nedves törölközőkkel vagy egész napos sötétítéssel.
Külföldi példák
A kérdés tehát égető: hogyan lehetne mégis kezelni a hűtésszegénységet? Franciaországban például állami támogatással biztosítanak ventilátorokat és redőnyöket idős, egyedül élő lakosoknak. Spanyolországban szociális alapon igényelhető hűtési támogatás áll rendelkezésre azok számára, akik extrém hőség idején nem képesek lakásukat biztonságosan lehűteni.
Ausztriában pedig a „Klimawohnfonds” program keretében nyári hővédelem kiépítésére is igényelhető támogatás, például árnyékolók, fényvisszaverő tetőbevonatok vagy hővédő fóliák felhelyezésére.
Idehaza legfeljebb az átlagfogyasztásig kedvezőbb áramárakat lehetne hasonló módon tálalni, hiszen így elviselhetőbb a klimatizálás költsége. Az éghajlatváltozás várható hatásai miatt azonban ennél jóval többre lenne szükség, hogy nyaranta ne kerüljenek egyre többen akár életveszélyes helyzetbe az otthoni hőség miatt.
