Majdnem olyan mélyre esett a gyermekvállalási kedv, mint a Fidesz kormányzásának kezdetén

Majdnem olyan mélyre esett a gyermekvállalási kedv, mint a Fidesz kormányzásának kezdetén
Babakocsik a budapesti Heim Pál Gyermekkórház Madarász Utcai Részlegén – Fotó: Mónus Márton / MTI

365

Júniusban is kevés gyermek született Magyarországon, így a termékenységi mutatók az áprilisi történelmi mélypont közelében maradtak a Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint. A friss statisztikák azonban csak magyar viszonylatban mondhatók rendkívül alacsonynak, Európa és a szűkebb régió számos más országában jóval kedvezőtlenebbek a demográfiai kilátások.

Számokban: 5921 gyermek született a nyár első hónapjában, míg a teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,27 volt az első félévben. Ez utóbbi statisztika 2,1-es értékének elérésekor biztosított a népesség fenntartása, míg a gyarapodáshoz ennél is magasabb érték szükséges. Ezt a szintet Magyarországon utoljára az 1970-es években érte el a mutató, azóta azonban többször is 1,3 alá süllyedt.

  • Utoljára 2011-ben volt erre példa, amikor a világgazdasági válságot követően visszaesett a születések száma. A 2010-es években aztán jelentős emelkedés kezdődött e tekintetben, amiben a gyermekvállalást ösztönző családpolitika mellett a kedvező gazdasági körülményeknek is döntő szerepük volt. Az elmúlt években azonban rendkívüli szintre nőtt az infláció, és stagnált a gazdaság.

Tágabb kontextus: az Európai Unióban már 2023-ra 1,38-ig csökkent a teljes termékenységi arányszám az elmúlt évtized közepén a térség egészében is jellemző 1,6-ot közelítő szintről – ennél még tavaly is rendre magasabban alakult a magyarországi adat, ám idén már alulmúlja azt. Időközben viszont az uniós statisztika is csökkenhetett. (Az Eurostat éves statisztikákat közöl, kétéves késlekedéssel.)

  • Lengyelországban a második világháború óta egyik évben sem született olyan kevés gyermek, mint 2024-ben, így a teljes termékenységi arányszám tavaly 1,1-re süllyedt. A munkaerőpiaccal és a lakhatással kapcsolatos bizonytalanságok mellett az abortuszt illető szabályozások szigorítása is szerepet játszhat a gyermekvállalási kedv csökkenésében.
  • Szlovákiában és Romániában is 1,3 körül alakulhat a mutató idén a Birth Gauge becslése szerint. Nagy csökkenés elébe néznek a balti országok is, amelyekben 1-1,1 körül értékek várhatók 2025-ben. Kérdés, hogy a 2004 után csatlakozott, korábban viszonylag magas termékenységi rátájú tagállamok lecsúsznak-e a sereghajtók közé az uniós rangsorban.

Alulnézet: a népesség nemcsak csökken, hanem el is öregszik, és a demográfiai válság területileg meglehetősen egyenlőtlen mértékű, derül ki a 444 elemzéséből. Az aprófalvas, illetve a szegényebb régiókban kiugróan csökkent a 14 év alattiak aránya, főleg Békés megye érintett. Továbbá a magyarországi népesség szempontjából kulcsfontosságú a határon túli magyarok számának és beáramlásának visszaesése is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!