
Felfüggesztették vagy legalábbis visszafogták termelésüket a Jaguar Land Rover (JLR) gyárai és beszállítói egy augusztus végi kibertámadás miatt, aminek következményei a régiót is érintik: a vállalat 4-5 ezer fős nyitrai üzemében évi 130 ezer gépkocsi készül széles beszállítói kör közreműködésével, ám a térség egyik fő munkáltatója már szeptember elején bizonytalan időre leállt, számolt be a Nový Čas.
- A műszakok csökkentésére kényszerült több szlovákiai autóipari beszállító az immáron három hete tartó leállás miatt. Főleg azok a cégek vannak bajban, amelyek kifejezetten a JLR nyitrai gyárának kiszolgálására jöttek létre, jellemzően szintén Nyitrában, például az alumíniumelemek gyártását végző Gestamp és a hegesztett alkatrészekre specializálódott G-Tekt.
Számokban: a Stellantis, a Kia, a Volkswagen és a JLR szlovákiai üzemei több mint 1,1 millió járművet gyártanak évente, amiből a nyitrai gyár termelése teszi ki a legkisebb részt darabszám tekintetében, de a legnagyobbat az értéket nézve. A Land Roverek ára körülbelül 70 ezer eurónál kezdődik ugyanis, ami többszöröse az országban máshol gyártott kisebb modellek árának, írja a The Slovak Spectator.
Tágabb kontextus: az európai autóipar eleve kedvezőtlen helyzete miatt félő, hogy a JLR három hete tartó leállása elviselhetetlen terheket ró a beszállítókra. Napirendre került ezért a kormányzati támogatás lehetősége is, aminek legvalószínűbb formája egy olyan bértámogatási program, ami segít a vállalatoknak megtartani az alkalmazottaikat, ha a rendelésállományuk önhibájukon kívül összeomlik.
- Még nem kapott támogatási kérelmet a kormány, amely mellesleg az államháztartás konszolidálásán dolgozik, tehát a pandémia idején Németországban bevezetett Kurzarbeitot idéző segítség nyújtása jókora tehertétel lenne. A kisebb és a JLR-nek jobban kiszolgáltatott beszállítók mindenesetre egyre nehezebb helyzetben vannak.
Előzmények: az autóiparban jellemző just-in-time termelésszervezés – ebben az alkatrészek épp akkor érkeznek az autógyárakba, amikor szükség van rájuk – a koronavírus-járvány időszakában váratlan leállásokat okozott, ami a beszállítói láncok széteséséhez vezetett. Amikor enyhültek az óvintézkedések, a részegységek hiánya hosszú ideig akadályozta a termelés gyors újraindulását.
Alulnézet: Magyarországon is kerülhetnek hasonló helyzetbe beszállítók, például Debrecenben és környékén a közelmúltban azért jelent meg több autóipari vállalat, hogy a BMW hamarosan termelni kezdő új üzemét szolgálják ki. A JLR 2019-ben mérnökirodát nyitott Budapesten, aminek feladata eleinte épp a beszállítók termékeinek ellenőrzése volt, főleg a nyitrai üzemben.
- A kibertámadások természetesen Magyarországon sem ismeretlenek, egy orosz csoport több vállalat energetikai rendszerébe is betört, és tavaly a Védelmi Beszerzési Ügynökséget is meghekkelték.
- Szlovákia azonban ennél is rosszabbul járt az év elején, amikor a földhivatal rendszere vált elérhetetlenné egy kibertámadás nyomán, ami megbénította az ingatlanpiacot.