
Védjegybejelentési kérelmet adott be a „Grand Budapest” kifejezésre a fővárosi tulajdonban lévő Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához.
- Eredetileg ez lett volna a hivatalos neve a mini-Dubaj projektnek, és a kifejezést már korábban is megpróbálta levédetni a beruházó, de ez akkor végül nem vezetett eredményre.
Előzmények: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) és az egyesült arab emírségekbeli Eagle Hills Hungary Zrt. ingatlanfejlesztő még január 16-án írt alá egy megállapodást arról, hogy utóbbi cég 50,9 milliárd forintért megvesz egy 85 hektáros területet Rákosrendezőn, ahol egy teljes városnegyedet építettek volna fel.
- A városképbe sokak szerint nem illő beruházás és az ingatlan-adásvétel komoly hullámokat vert. Hamar kiderült ráadásul, hogy a projekt körül kormányközeli szereplők is feltűntek.
- A főváros vezetése elővásárlási jogára hivatkozva közölte, hogy meghiúsítja a projektet, és bár az MNV először azt írta, hogy ez nem lehetséges, végül mégis ez történt.
Alulnézet: az Eagle Hills a Grand Budapest nevet szánta a gigantikus beruházásnak, és a kifejezést már januárban is megpróbálták levédetni. A folyamatot azonban elsodorta a projekt körüli botrány. A védjegybejelentést így júliusban visszavontnak nyilvánította a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.
- A területet végül megvásárló BKM ezt kihasználva most újra nekifut a kifejezés levédetésének. A cég múlt hétfőn nyújtott be erre vonatkozó kérelmet az illetékes hivatalhoz.
- A fővárosi cég ráadásul jóval több termék és szolgáltatás esetében használná a kifejezést, mint az Eagle Hills.
- Míg az eredeti beruházó „árujegyzékében” főleg a fejlesztéshez köthető tevékenységek, így ingatlanokkal kapcsolatos és szállodai szolgáltatások szerepeltek, addig a mostani kérelem kiterjed lényegében minden merchandise kategóriára, de a mezőgazdasági, építőipari, tudományos szolgáltatásokra, sőt még a hulladék-újrahasznosításra is.
Reakció: egyáltalán nem biztos, hogy a cég kérelmére rábólint a hivatal. Korábban a G7-nek nyilatkozó szakértő azt mondta, hogy a kifejezés túlságosan leíró jellegű, és az ilyeneket alapesetben el szokták utasítani.
- Pintz György szabadalmi ügyvivő akkor azt mondta: „a védjegytörvény elég egyértelműen fogalmaz, és eszerint nem részesülhet védjegyoltalomban egy megjelölés, ha kizárólag olyan jelekből vagy elemekből áll, amelyeket például a szolgáltatás minősége, mennyisége, rendeltetése, földrajzi származása vagy egyéb jellemzője feltüntetésére használhatnak”.
Felülnézet: a legutóbbi hírek szerint ugyanakkor a projekt még nem teljesen lefutott. A VSquare kormányzati és önkormányzati forrásokra hivatkozva múlt héten írt róla, hogy az Egyesült Arab Emírségek továbbra is lobbizik egy rákosrendezői luxusnegyedért, és Orbán Viktor sem engedte még el a fejlesztést.
- Thani bin Ahmed Al Zeyoudi, az Egyesült Arab Emírségek külkereskedelmi minisztere két hete járt Magyarországon, és Karácsony Gergely főpolgármesterrel is találkozott. A megbeszélésen a rákosrendezői projekt is szóba került.
- Karácsony a megbeszélésről azt írta: „tájékoztattam a minisztert, hogy a fejlesztési koncepcióra vonatkozó nemzetközi urbanisztikai tervpályázat már folyamatban van, és a kormánnyal is megkötöttük az állami infrastrukturális fejlesztésekre vonatkozó megállapodást”.