Fazekas Dóra a Cambridge Econometrics budapesti irodájának ügyvezetője, Tomaj Zsófi ESG-tanácsadó, a Vantage Point Kft ügyvezetője.
Nagyjából 450 nap, vagy körülbelül 320 munkanap. Ennyi van hátra 2027. január elsejéig, amikor új időszámítás kezdődik az Európai Unió nem tőzsdén jegyzett nagyvállalatai számára, amelyek méretüknél fogva szintén kötelesek lesznek fenntarthatósági jelentéseket tenni. A sok száz nap valójában igen rövid idő a vállalatok előtt álló feladatokhoz képest, ráadásul, ha a részletekbe is belenézünk, az is kiderül, hogy nemcsak a legnagyobb cégek, hanem szinte minden, az európai kereskedelemben és termelésben részt vevő cég érintett lehet.
Miről is van szó? Természetesen klímaváltozásról, fenntarthatóságról, uniós irányelvekről. Egészen pontosan pedig a vállalatok fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettségéről.
Az erre vonatkozó irányelvet még 2022-ben fogadta el az Európai Unió, hogy egységes közzétételi módszertannal szigorítsa a nagyvállalatok jelentési követelményeit a környezeti, társadalmi és irányítási tényezők terén. A közzétételi kötelezettség olyannyira komplexre sikerült, hogy azóta érkezett egy könnyítés az Európai Bizottság részéről 2025 elején, amely egyszerűsíti a vállalatok fenntarthatósági beszámolási kötelezettségeit.
Ahogy az lenni szokott, ilyenkor mindenki hátradől, mondván, kaptunk még egy kis időt. Főleg, ha még a jogalkotó is úgy nevezi el a folyamatot, hogy „Stop the clock”. Mindez azonban csupán önámítás, hiszen a feladat elemeiben egyáltalán nem változott. Bár a döntés bizonyos vállalatoknál kitolta a határidőt, és némileg egyszerűsítette a szabványt, azon nem változtat, hogy az érintett cégeknek időben el kell kezdeniük a felkészülést. Aki most hátradől, és arra számít, hogy még bőven van ideje, könnyen időzavarba kerülhet. Az óra nem állt meg.
A 2022-ben elfogadott vállalati jelentéstételi irányelv*
Számos korábbi, az EU által előírt riporthoz, beszámolóhoz vagy jelentéshez képest a most szóban forgó jelentési kötelezettség már nem pusztán vállalati adatszolgáltatásról szól, hanem megköveteli, hogy átfogóbb, stratégiai döntéseket érintő kérdésekről is pontos képet adjanak a vállalatok.
A fenntarthatósági jelentés nem csupán az elmúlt év adatait kéri számon, hanem azt is, hogy a vállalatnak van-e világos jövőképe és útiterve, például a kibocsátáscsökkentésre.
Sőt, a kibocsátáscsökkentés kapcsán komplett átállási terv elkészítését írja elő, amely összhangban van az EU-s célkitűzésekkel és irányelvekkel. A szabályozás tehát megköveteli a vállalatoktól, hogy pontosan leírják, hogyan, milyen konkrét lépésekkel kívánják elérni a kibocsátáscsökkentési céljaikat. Ez amiatt is komoly munka, mert minden egyes cégnek saját, egyéni utat kell bejárni a céljai elérése érdekében, ez pedig egyaránt múlik az adott szektoron, amelyben a cég működik, illetve az egyéni jellemzőin is. Bár az első jelentésben még nem feltétlenül kell teljes, minden részletre kiterjedő tervet bemutatni, a szabályozás elvárja, hogy a folyamat látható legyen, és a későbbi jelentésekben egyre részletesebbé váljon.
A tervben ráadásul nemcsak az egyes lépéseket kell leírni, hanem az ezekhez szükséges pénzügyi terveket is, valamint a vállalatirányítási folyamatokban is meg kell jelenniük azoknak az ellenőrző és szabályozó folyamatoknak, amelyek elősegítik a célok elérését. Azonban már magukat a célokat sem lehet pusztán hasraütéssel kitűzni, hiszen azoknak az EU-s célokkal összhangban kell lenni. Segítségül szolgálhat a nemzetközi gyakorlatban elismert, úgynevezett tudományos alapú célkitűzés*
Mire tehát eldördül a rajtpisztoly 2027. január 1-jén, az érintett vállalatoknak már érdemes rendelkezniük a tudományos alapon meghatározott és elérni kívánt céljaikkal, a kibocsátási alapadatokkal (amelyhez képest a csökkentést el kívánják érni), a mérni kívánt tényezőkkel és a célok eléréséhez arra az évre tervezett lépések sorával. Így tudják majd 2028-ban a megelőző teljes évről szóló kötelező jelentéseiket elkészíteni.
Ha így számolunk vissza, akkor az a pár száz nap, ami addig rendelkezésre áll, már nem is olyan sok a vállalatok saját adottságainak megvizsgálására, a tudományos alapú célok kitűzésére, az alapadatokhoz szükséges mérések elvégzésére, a cselekvési tervek kidolgozására, és az összes érintett folyamat előkészítésére, hogy a vállalat működése 2027. január 1-jén már eleve ezek szerint kezdődhessen meg. Ha ez nincs meg 2027-re, az első jelentés üres keret marad.
Miért kell ez a nagy változás?
A párizsi klímaegyezményben vállalt kibocsátáscsökkentési célok elérése érdekében az EU 2030-ra 55 százalékos kibocsátáscsökkentést irányzott elő – annak érdekében, hogy a kibocsátást 0-ra csökkenthesse 2050-re. A nagyívű fenntarthatósági vállalásokat és klímaváltozás elleni célokat azzal kívánja az unió a cselekvés szintjére lehozni, hogy a legnagyobb vállalatok működését átláthatóvá és számonkérhetővé teszi a szigorú fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettségen keresztül. A jelentéstételi kötelezettség kikényszeríti a cégekből a szükséges változást.
A gazdasági, üzleti érdekek és a fenntarthatóság kérdése általában szemben állnak egymással. A cégvezetőket jellemzően nem a környezeti szempontok, hanem a vállalatuk minél hatékonyabb és eredményesebb működése vezérli. Ha ebből indulunk ki, nem igazán várhatjuk, hogy a vállalatok maguktól kezdjenek bele bármilyen környezeti szempontú átállásba, ami majd a jövő generációinak életminőségét javíthatja, de pillanatnyilag többletterheket ró a cégekre és nem segíti őket a jövedelmezőség elérésében. Azonban amikor a cégeknek az új szabályozás miatt akár 25-50 százalékos kibocsátáscsökkentést kell elérniük néhány év alatt, akkor már nagyon sok mindenhez hozzá kell nyúlni, és újra kell gondolni a működési költségeket és a beruházási igényeket egyaránt.
Ha nem kezdenek neki időben a megfeleléshez szükséges felkészülésnek, az csak egyre drágább lesz.
Ahelyett, hogy a vállalatot a saját stratégiájuk szerint irányítanák, egyre inkább kényszerpályán fognak mozogni a megfelelés érdekében, beszűkül a vezetés valódi ráhatása a stratégiára. A megfelelő jelentések hiányában finanszírozási nehézségekbe ütközhetnek, hiszen a bankok már a hatóságoknál is hamarabb – a saját kockázataik minimalizálása érdekében – ellenőrizni fogják, hogy megvannak-e és megfelelőek-e az átállási tervek. Végül, de nem utolsósorban, a jelentéstételi kötelezettség elmulasztása olyan reputációs kockázatokkal is járhat, melyek következtében az érintett cégek eleshetnek megrendelésektől, elveszíthetnek beszállítói státuszokat, vagy nehezebbé válhat a munkaerő megtartása, odavonzása, vagy elfordulnak tőlük a fogyasztók.
Miért érdekes ez a kicsiknek?
Bár a fenntarthatósági jelentéstétel első körben a nagyvállalatokat érinti, a kisebb cégek sem kerülhetik el a hatását. A nagyvállalatok ugyanis a teljes értékláncukat számon kérik, így a beszállítóknak is bizonyítaniuk kell, hogy felelősen működnek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy beszállítótól nemcsak árakat és határidőket fognak kérni, hanem például energiafogyasztási adatokat, kibocsátáscsökkentési célokat, hulladékgazdálkodási megoldásokat vagy a dolgozói biztonságra vonatkozó információkat is. Aki nem tud ezekre válaszolni, az könnyen elveszítheti a megrendelő bizalmát – és vele együtt a piacát is.
Az átállási tervre zoomolva, a kibocsátásokat három kategóriában mérik:
- a közvetlen, saját tevékenységből származó kibocsátásokat (Scope 1);
- az energiafelhasználásból eredő kibocsátásokat (Scope 2); valamint
- a teljes értéklánchoz kapcsolódó kibocsátásokat, például a beszállítók vagy a termékhasználat során keletkező kibocsátásokat (Scope 3).
Ez utóbbi teszi szükségessé, hogy a nagyvállalatok a beszállítóikat is bevonják a folyamatba.
A legnagyobb európai vállalatok a szabályozás megjelenése után elég hamar rájöttek, hogy olyan mértékű kibocsátáscsökkentést – 55 százalék kevesebb mint tíz, illetve most már csak öt éven belül –, amelyet az EU kényszerít rájuk, csak akkor érhetnek el, ha a teljes beszállítói láncukat bevonják a folyamatba. Ez azt jelenti, hogy a nagyvállalatok átállási terveiben meghatározott lépéseket és folyamatokat minden egyes beszállítójuknak – sőt még a második vagy harmadik vonalban állóknak is – végre kell hajtaniuk. Így tehát az eredeti EU-s irányelvben érintett 50 ezer legnagyobb vállalat helyett már sokkal több – és egyre kisebb – cégnek kell a fenntarthatósággal, ESG-vel foglalkoznia.
Ezeknek a kisebb cégeknek egyszerűen nem lesz más választásuk: vagy megcsinálják, amit a megrendelő megkövetel, vagy elveszíthetik a megrendeléseik és az árbevételük nagy részét.
Bonyolíthatja még a képet a kisebb cégek számára, hogy amennyiben más és más nagyvállalatoknak szállítanak be, úgy lehet, hogy más és más elvárásoknak kell megfelelniük.
Hogy miért is lesz valószínűleg sokaknak kevés a hátralevő több mint egy év, jól mutatja, hogy a cégek fenntarthatósági teljesítményének mérésére szolgáló, széles körben elterjedt EcoVadis kérdőívnek már a kérdéseit sem érti minden szereplő. A kisebb cégek emiatt is hátrányba kerülhetnek: nem értik az elvárásokat, nincsenek rendszereik, amelyek a változásokat lekövethetnék, és a működésüket is egyre inkább ezek a külső kényszerítő erők fogják meghatározni.
Eközben például a banki hitelfelvétel is egyre inkább megköveteli a leírt és szabályozott folyamatokat a cégeknél, illetve a kockázatok elemzése, a vagyontárgyak felértékelése is új szempontok szerint zajlik. A mai, természeti katasztrófák által egyre gyakrabban sújtott környezetben ráadásul egy ingatlan sem annyira egyértelmű, hogy 10-20 év múlva állni fog a helyén, és ugyanolyan értékkel lehet a könyvekben tartani, mint amikor még ezek a veszélyek nem voltak ennyire erőteljesek.
Mikor érzi a bőrén egy vállalat a tervezés hiányát?
- Ha hitel kell, és nem kapja meg.
- Biztosítási díjai emelkednek (hiszen növekednek a kockázatai).
- Pályázati forrásokból kimarad (hiszen az EU-s források majd megkövetelik a terveket).
- Elveszítheti beszállítói pozícióit (hiszen akár a második-harmadik körös beszállítók is érintettek lesznek).
- Beruházásai lassabban valósulhatnak meg, mert az engedélykérelmek, hatástanulmányok fontos feltétele lesz a fenntarthatósági tervek megléte.
- Nehezebbé válik a munkaerő megtartása és odavonzása, hiszen lesznek olyan cégek, ahol léteznek már ilyen tervek, tisztább a jövő és a vállalati értékek.
- Megrendülhet a fogyasztói bizalom, mert nem lesz egyértelmű a cég pozíciója fenntarthatósági kérdésekben.
Annak érdekében, hogy mindez ne legyen ennyire sokkszerű a vállalatok számára, a brit kormány például konzultációt kezdeményezett idén nyáron – amit szeptember közepén zárt le – azzal a céllal, hogy véleményeket gyűjtsön a vállalatoktól az átálláshoz szükséges kötelezettségvállalásokról. Ezzel kívánják elérni, hogy a globális klímacélok eléréséhez az átmenet rendezett módon történhessen, növeljék az átláthatóságot a befektetők számára, elősegítsék a beruházásokat, és segítsék a vállalatokat, hogy az átmenetben rejlő lehetőségeket minél jobban kihasználhassák.
A mostani változás lényege azonban, hogy ez már nem egy egyszerű jelentés, riport, beszámoló. Most is az adatgyűjtéssel indul a feladat, de már a jövőre vonatkozó stratégiai kérdéseket kell megválaszolni a begyűjtött adatok alapján. További nehézséget okozhat, hogy a lassabban felkészülők már csak akkor érhetnek időben célba, ha egy-két fejlődési fázist átugorva haladnak előre a vállalati stratégiák, struktúrák és tervezés kialakításában.
A fenntarthatóság lett az áldozata korábbi kötelezettségek bevezetéseinek, amelyek gyakorlati hasznát kevésbé érezték az emberek és a vállalatok. Ez azért rossz, mert pont mostanra lett nagyobb a tét. Míg az adatvédelmi szabályozás (GDPR) bevezetése egyértelműen nyűg volt mindenki számára, a mostani kötelezettségek a fenntartható, élhető jövőt szolgálnák. Márpedig ki ne szeretné megmenteni a világot? De ehhez az kell, hogy a mostani kötelezettséget ne a korábbi nyűgök szerint éljék meg a fogyasztók és a cégek.
