Százmilliókból kommunikálja 10 pontos vállalását a MÁV

Százmilliókból kommunikálja 10 pontos vállalását a MÁV
Vonat Badacsonylábdihegynél – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Jelentős összeget költ el a MÁV arra, hogy kommunikálja a 10 vállalását. A vasúttársaság még augusztusban kötött erről szerződést az állami kommunikációt lényegében monopolizáló csoporttal.

Előzmények: Lázár János év elején jelentett be tízpontos intézkedéscsomagot a magyarországi tömegközlekedés helyzetének javítására olyan intézkedésekkel, mint a vécék felújítása, a klímagarancia, az IC-kocsik beszerzése vagy a menet közbeni takarítás.

  • Korábban írtunk róla, hogy a 10 vállalás hemzseg a csúsztatásoktól. Erre a legjobb példa az új applikáció körüli nyári botrány volt, amely során Lázár minisztériuma arra is felhasználta az új alkalmazás bevezetését, hogy elrejtse az egyre kínosabbá váló késéseket.

Számokban: a MÁV ezeknek a vállalásoknak a „piaci bevezetését” tolja most meg. A cég augusztus elsején írt alá szerződést a New Land Media és a Lounge Design Kft.-vel a bevezetés komplex kommunikációs ügynökségi feladatainak ellátására.

  • A MÁV szerződéslistája (pdf) szerint a megállapodás értéke 237 millió forint volt, de zárójelben hozzáfűzték, hogy a teljes keretösszeg ennek épp a négyszerese, 948 millió.
  • A vasúttársaságnak nem ez az első idei megállapodása a kommunikációs cégcsoporttal: február végén már aláírtak egy közel 920 milliós keretösszegű komplex kommunikációs keretszerződést 2025-re, szűk két hónappal később pedig 814 millióért szerződtek rendezvényszervezési és kapcsolódó kommunikációs ügynökségi feladatok ellátására.

Tágabb kontextus: a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. a vállaltan kormánypárti vállalkozó, Balásy Gyula érdekeltségébe tartozik. A cégcsoport közel hét éve uralja tulajdonképpen monopóliumként az állami hirdetési piacot.

  • A rendszer működésének a lényege, hogy az ezzel megbízott hivatal időről időre kiír egy hatalmas, többéves és sok tízmilliárdos tendert, amin kiválaszt néhány ügynökséget, velük köt egy keretmegállapodást, és ezt követően – amíg az előre rögzített keretösszeg el nem fogy – a konkrét megbízásokért már csak ezek a cégek versenyeznek.
  • A nagy tenderen azonban már évek óta csak Balásy cégei futnak be. Legutóbb épp a közelmúltban nyert el egy újabb ilyen közbeszerzést a cégcsoport, ezúttal azonban még a keretösszeget sem ismerjük.

Kövess minket Facebookon is!