
Nagyon kiverte a biztosítékot a francia kereskedőknél, hogy a kínai Shein novemberben klasszikus, azaz nem internetes üzletet tervez nyitni Párizsban, majd hamarosan négy további nagyvárosban.
- Nemrég már parlamenti képviselők is felszólították a kormányt, hogy lépjen előre abban a folyamatban, amely adminisztratív eszközökkel drágítaná meg az úgynevezett ultra fast fashion termékek kereskedelmét, és ez jelenleg elsősorban a Sheint érinti.
- A kiújult vita minden uniós tagállam vásárlói számára érdekes lehet, mert a franciák végső soron hasonló EU-szintű szabályozást szeretnének elérni.
Előzmények: a francia parlament alsóháza 2024 márciusában fogadta el azt a törvénytervezetet, amely minden ultra fast fashionnek minősülő ruházati termékre darabonként 5 eurós ökoadót vetne ki, korlátozná a reklámozhatóságukat, az influenszer marketinget, és átláthatóbbá tenné a készítésük körülményeit.
- Az adó 2030-ra 10 euróra emelkedne, a jogszabályok pedig a stílusváltások gyakorisága, az egy kollekcióra jutó mennyiség, az ár és a környezeti terhelés alapján sorolnák be a kategóriába a termékeket.
- A felsőház, vagyis a szenátus idén júniusban néhány módosítással elfogadta a javaslatot, a következő lépést, egy alsó- és felsőházi közös bizottság felállítását pedig szeptemberre ígérték.
- A bizottság azonban egyelőre nem ült össze, ezt sürgetik egyre jobban a különböző érdekvédelmi szervezetek.
Felülnézet: a nagyon olcsó, nagyon gyorsan pörgő, rövid távra tervezett minőséget képviselő ultra fast fashion kategória elleni fellépésnél alapvetően környezetvédelmi okokra hivatkoznak, de szempont az is, hogy a távol-keleti dömpinget a helyi gyártók és kereskedők tisztességtelen piaci előnynek tartják.
Alulnézet: a vásárlói érdeklődés növekedését jelzi, hogy 2024-ben az unióba 4,6 milliárd darab 150 eurónál alacsonyabb értékű terméket tartalmazó csomag érkezett, kétszer annyi, mint 2023-ban. Ezek 91 százaléka Kínából jött, nagy részük a Shein és a Temu szolgáltatásához köthető, amelyek közvetlenül kötik össze a távol-keleti gyártókat az európai vásárlókkal.
Mi várható? Az Európai Bizottság csak 2028-tól szüntetné meg a 150 euró alatti értékű import kis csomagok díjmentes kezelését, és 2 eurós díjat vetne ki rájuk. A tervet az Európai Parlamentnek és a tagországok vezetőiből álló Európa Tanácsnak is el kell majd fogadnia, ezek még nem tárgyaltak a kérdésről.
- A franciák azonban addig is olyan példát akarnak mutatni, amelynek tapasztalataival Brüsszelben is érvelni tudnak.
- A francia jogszabályokat előzetesen az unióval is egyeztetni kell majd, amennyiben ez sikerül, akkor lényegében Franciaország lesz az unió tesztlaborja.
Mit mondanak ők? A Shein francia képviselője nem érti, hogy miért adminisztratív, és nem tárgyalásos alapon akarják rendezni a vitát, és az uniós és francia szabályok életbe lépése esetén ruhadarabonként átlagosan 12 eurós drágulást jósolt.
Tágabb kontextus: a francia jogszabályok az olyan nagy, szezonális kínálattal dolgozó gyártó-kereskedőket, mint a Zara vagy a H&M nem az ultra, csak a fast fashion kategóriába sorolják, vagyis rájuk az ökoadót nem vetnék ki.
- Az uniós irányelvekkel összhangban több tagállam is bevonta vagy tervezi bevonni az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi díj (EPR) körébe a textíliákat, vagyis a gyártónak-forgalmazónak hulladékgazdálkodási díjat kell fizetnie.
- További ösztönző pedig az lehet, hogy kötelezővé teszik a ruházati hulladékok szelektív gyűjtését, illetve csökkentik a ruhajavítással és újraforgalmazással foglalkozó vállalkozások áfakulcsát. Ezekben jelenleg Svédország jár az élen.