A szerző a GKI Gazdaságkutató korábbi vezérigazgató-helyettese. Ez itt az Ekonomi, a G7 véleményrovata, amelyben külső elemzők, szakértők cikkei olvashatók. Az írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik.
A voluntarista magyar gazdaságpolitika kudarcát jelzi, hogy az elmúlt három évben a gazdaság összességében stagnált, súlyos egyensúlyi feszültségek alakultak ki, az ország finanszírozhatósága megnehezült és drága.
A 2025-ös GDP mindössze 0,1 százalékkal haladta meg a 2022-est. Az EU növekedése is lassú volt, de ennél azért egy nagyságrenddel gyorsabb, összesen 3 százalék, Lengyelországé egyenesen 7 százalék.
Ez a stagnálás különösen tragikus annak fényében, hogy eközben az egyensúly – infláció, államháztartási hiány, államadósság – rendkívül kedvezőtlenül alakult. Az infláció a 2022-23. évi, az EU-ban kiugró mértékű, két számjegyű ütem után még 2025-ben is dobogós volt. Az eddigi idei áremelkedési ütem ugyan nagyon alacsony, ez azonban főleg az állami adminisztratív beavatkozások átmeneti hatása, az infláció az év során az MNB friss előrejelzése szerint is jelentősen gyorsulni fog. Az államháztartási deficit rendszeresen és lényegesen meghaladja az előirányzottat, például 2025-ben mintegy 40 százalékkal volt több, idén pedig már az első három hónapban elérte az éves előirányzat 83 százalékát.
A beruházások volumene tavaly mindössze háromnegyede volt a három évvel korábbinak. Ebben az EU-transzferek és a költségvetési források befagyása mellett a kiszámíthatatlan gazdaságpolitikának, az emiatti bizalomhiánynak is nagy szerepe volt.
Magyarországnak évek óta nincs komolyan vehető költségvetése, gazdasági előrejelzése. Rendszeresek az évközi adóemelések, árkorlátozások és egyedi beavatkozások. A piaci szereplők alkalmazkodása torz: a sikeres cégek igyekeznek láthatatlanok maradni, miközben a politikailag kedvezményezett vállalkozások az állami források megszerzésére optimalizálnak.
A magyar gazdasági folyamatok kudarcában jelentős szerepe van az Orbán-kormány egész időszakát jellemző „ereszd meg – húzd meg” politikának, mely főként a választásokhoz igazodva érvényesül. Ez a ciklikusság mindenhol tapasztalható, kiugró hazai mértéke azonban szorosan összefügg az európai piacgazdaság működési módjával való, már 2010-ben elkezdett szakítással, az állami intézmények és az üzleti szféra lojalitáson, korrupción és megfélemlítésen alapuló, szélsőségesen centralizált vezénylésével.
Ez a modell nemcsak az EU elveivel, de konkrét szabályaival is mindinkább összeütközésbe került. Magyarország szinte teljesen elszigetelődött az EU-ban, a transzferek jelentős része be van fagyasztva, feloldásukra változatlan magyar politika esetén nincs esély. A konfliktust kiélezte az EU-n belül mindinkább különutassá, sőt bomlasztóvá, az orosz érdekeket mind nyíltabban képviselő magyar magatartás.
A kezdeti, a gazdasági kapcsolatok diverzifikálását célzó lépések mellett még felhozhatók voltak reális érvek, az EU ellenséggé nyilvánítása azonban gazdasági és politikai öngyilkosság.
Hiszen az EU Magyarország természetes otthona. Ráadásul a „keleti nyitástól” várt sikerek a magyar voluntarizmus és inkompetencia következtében nem láthatók, például a túlfejlesztett akkumulátoripar vagy a Budapest-Belgrád vasútvonal esetében. Az EU-transzferek kínai hitellel való kiváltása téveszme. Az orosz energiahordozókhoz való egyoldalú ragaszkodás pedig perspektívátlan.
A gazdasági mozgásteret azonban nemcsak a politika, hanem a finanszírozhatóság is behatárolja. A tartósan magas hiány, a gyenge növekedés és a növekvő kamatterhek miatt az ország egyre érzékenyebb a befektetői bizalomra. A hitelminősítők március közepén hosszas kivárás után a korábbinál keményebben figyelmeztettek, hogy az alacsony növekedés és a bőkezű választási osztogatás miatt növekvő költségvetési deficit és államadósság – melyek hatását csak felerősítik az iráni háború következményei – Magyarország leminősítéséhez vezethet. Például a Fitch leszögezte, hogy bárki alakíthat majd kormányt, a költségvetési konszolidáció hitelessége, megvalósíthatósága és növekedésre gyakorolt hatása kulcskérdés lesz a voksolás után.
A leminősítés a S&P esetében már a bóvli kategóriába kerülést jelentené, ami érdemben nehezítené és drágítaná az ország hitelhez jutását. Ennek megelőzése gyors lépéseket követel majd az új kormánytól.
Nem példa nélküli, hogy egy új kormány nehéz gazdasági örökséggel szembesül, melyet csak tetéznek saját választási ígéreteinek költségei. Az elkerülhetetlen korrekciókra azonban sokszor mégsem azonnal, hanem az új kormány berendezkedése után, késlekedve, a ciklus második évében kerül sor. Így volt ez 1991-ben a Kupa-program, 1995-ben a Bokros-csomag, 2011-ben a Széll Kálmán terv esetében. Amikor azonban a választás nem hozott kormányváltást, de a kiigazítás a választási költekezés miatt sürgető volt, vagyis amikor 2006-ban a Gyurcsány-, 2022-ben az Orbán-kormánynak a saját sarát kellett eltakarítania, a megszorításra már nem sokkal a választások után sor került.
Most az egyensúly mellett feladat az európai piacgazdaság helyreállítása is. A sebesség is kulcsfontosságú. A forrásokhoz való hozzáférés nemcsak hosszabb távon fontos, hanem rövid távú likviditási kérdés is: számos beruházás finanszírozása és a költségvetés egyensúlya is függ ettől.
Fidesz: megszorítás és további eladósodás
Az EU-transzferekhez való hozzájutásnak eleve feltétele a jogállamiság visszaállítása, de az EU-ból való kisodródás elkerüléséhez a külpolitikai orientáció teljes átértékelése is szükséges lenne. A Fidesz elmúlt másfél évtizede alapján kizárható az általa felépített rendszer feladása. Így a realitásokhoz való kényszerű igazodás az esetükben csak megszorítások – minél inkább rejtett, közvetett módon való – alkalmazását, nem pedig rendszerszerű változások végrehajtását jelentheti. Például a választási ígéretek időbeli átütemezésével, újabb – akár már nem sokkal a választások utáni – különadókkal.
Hivatkozási alap szokás szerint a háború és „Brüsszel” lehet. A gond az, hogy a piaci verseny és a bizalom helyreállítása nélkül, az önkény fennmaradása esetén még a stagnálás is csak folytatódó, előbb-utóbb mély válsághoz vezető eladósodás árán lesz lehetséges.
Tisza: vissza az európai normákhoz
A Tisza – ha kormányt alakíthat, és a felmérések szerint erre neki van nagyobb esélye – ígéreteinek realitásokhoz igazításakor két előnye lesz a Fidesszel szemben. Nem köti annyi tabu, és egy darabig szinte minden gondot nagyrészt joggal foghat elődjére. Magyar Péter szerint a Tiszának az első 100 napban három prioritása lesz: a zárolt uniós pénzek felszabadítása, az adó- és nyugdíjprogram elindítása, valamint a költségvetés áttekintése és reális alapokra helyezése.
A zárolt EU-transzferek felszabadítása nemcsak a magyar gazdaság forrásigénye és a hitelminősítők miatt sürgős, hanem azért is, mert a projektek egy részét már idén be kellene nyújtani. Az EU-transzferekhez való hozzájutás érdekében mindenekelőtt azoknak a követelményeknek kell eleget tenni, amelyek biztosíthatják az uniós pénzek átlátható, ellenőrizhető és visszaélésektől mentes felhasználását. Ilyenek főleg az igazságszolgáltatás függetlensége, a korrupcióellenes intézkedések és a közbeszerzések átláthatósága kapcsán fogalmazódtak meg.
Ezek között vannak kétharmados többséget igénylő – például az igazságszolgáltatás szervezeténél – és azt nem igénylő – például a közbeszerzési szabályoknál – változtatási követelmények. Feltételezhető, hogy amennyiben hiányzik a kétharmados többség, de a kormány az ezt nem igénylő területeken gyors előrehaladást ér el a jogállamiság visszaállításában, az EU – miként azt Lengyelország esetében is tette – megértő és rugalmas lesz a kormány teljesítményének megítélésekor. Már csak azért is, mivel számára is káros lenne, ha a vele ellenséges Orbán-kormányt egy gúzsba kötött, tehetetlen, rövid szavatosságú kormány követné.
A Tisza programja – például a fékek és ellensúlyok visszaállítása, az EU-val való intézményes kapcsolatok helyreállítása, az Európai Ügyészséghez való csatlakozás céljával – valóban elkötelezettnek látszik az európai normákhoz való visszatérés iránt. Ezt erősíti az euró bevezetése melletti állásfoglalása. Mindennek jó nemzetközi fogadtatását jelezte, hogy a Tisza választási győzelmének növekvő esélye pozitívan hatott a forint árfolyamára.
A gyors kiigazítás kényszere
Az első száz napra vonatkozó elképzelések közül az adó- és nyugdíjreform elindítása – legalábbis a felsorolási sorrend szerint – megelőzi a költségvetés reális alapokra helyezését. A gazdasági logika más sorrendet indokolna, de a politikai megfontolások nyilvánvalóan az ígéretek legalább egy részének gyors betartását igénylik. A realitásokkal való szembenézés kormányváltás esetén – mint láttuk – eddig is jellemzően a ciklus második évére maradt. Az új kormányzat felállása időigényes. Ráadásul ez most a szakapparátusok örökölt átpolitizáltsága és kontraszelekciója, a független szakemberek és elemző intézmények szűkössége miatt a korábbiaknál is bonyolultabb lesz. Emellett a szembenézéshez tárgyismeretre van szükség, márpedig a költségvetés tényleges helyzetéről az eddigi ellenzéknek egy ideig valóban nem lehet reális képe.
Ezt csak tovább fokozza, hogy az iráni háború, az ennek következtében kialakult energia- és fenyegető világgazdasági válság az elmúlt hetekben jelentősen rontotta Magyarország növekedési lehetőségeit, egyensúlyi pozícióit. Például az MNB friss prognózisa a költségvetési törvényben előirányzott 4,1 százalékkal szemben már csak 1,7 százalékos idei növekedéssel számol, a GDP-arányos államháztartási hiány esetében pedig 2,5 százalék helyett mintegy 5,5 százalékkal.
Mindez beszűkíti a Fidesz már jogszabályokba iktatott és a Tisza még csak meghirdetett választási ígéreteinek egyidejű teljesíthetőségét, sőt, legalább részleges gyors kiigazításra kényszeríti a következő kormányt. (A Tisza programjában tervezett egyenlegjavító tételek aligha képesek ellentételezni a várható deficitet.)
Egy ilyen negatív forgatókönyvre azonban nincs felkészülve a társadalom.
A hamis kormányzati propaganda által uralt légkörben ugyanis egyszerűen nem volt mód a helyzet és a teendők higgadt és őszinte megvitatására, mivel ez egy ponton túl az ellenzék számára politikai öngyilkosság lett volna.
Folytatni a folytathatatlant vagy széttörni a széttörhetetlent?
A magyar társadalom többsége ugyan kitartott az európaiság mint érték mellett, de fogékony a már „otthonos” paternalizmusra, fél a változásoktól, így az erre kényszerítő piaci versenytől, és igényli az attól megvédő állami gondoskodást, elfogadja a különalkuk lehetőségét, a szabályok kijátszhatóságát. Ezzel a politikának természetesen továbbra is számolnia kell, de ha a Tisza-kormány ennek fogságában marad, vagyis nem tud ezen az értékrenden fokozatosan változtatni, az kudarcossá teheti egész politikáját.
Az egyensúlyjavítással együtt járó áldozatok elfogadtatásának eszköze lehet az euró középtávú bevezetésének programja. Ez elvileg népszerű, miközben a maastrichti kritériumok Tisza programjában megígért 2030-ig történő teljesítése – ami ráadásul választási év is – népszerűtlen intézkedésekkel járhat (például a hiánycsökkentés következtében). Ezt kezdettől őszinte, világos beszéddel lehet csak kezelni.
Az új kormány cselekvőképességéről sokat fog elárulni, hogy első hónapjaiban – ígéretei egy részének gesztusértékű teljesítése után – mennyire lesz képes felismerni valóságos gazdasági mozgásterét, és a realitások alapján kibontani, nyilvánosan rangsorolni, ütemezni és megértetni örökölt, korábban vállalt és frissen felismert teendőit. A választás valódi tétje tehát az, hogy a következő kormány akarva-akaratlan folytatni próbálja-e a folytathatatlant, vagy pedig megkísérli széttörni a széttörhetetlennek látszó rendszert; vállalva ennek minden gazdasági és politikai következményét.
