Mennyiségi helyett minőségi megközelítés, alacsony helyett magas hozzáadott értékű tevékenységek támogatása, az összeszerelőüzem-modell leváltása, a multinacionális vállalatok nagyberuházásai helyett fókusz az innovatív kis- és középvállalkozások fejlesztésén – hétfőn és kedden Kapitány István gazdasági miniszter és Kármán András pénzügyminiszter parlamenti meghallgatása alapján ilyen irányokban körvonalazódnak az új kormány gazdaságpolitikai prioritásai.
Kapitány István hétfőn például arról beszélt, hogy az előző gazdasági modell az alacsony hozzáadott értékre, a forintgyengülésre és a korrupt alkukra épült, és hogy senki nem szeretné, hogy összeszerelő üzem legyen az ország. Külön megemlítette, hogy ehhez az előző kormány tevékenyen hozzájárult azzal, hogy a fejlesztési pénzek jelentős része akkumulátoripari beruházásokra ment el. Kapitány szerint Magyarország számára a jó beruházás az, amelyik technológiát hoz, tisztességes béreket fizet, magyar beszállítókat vonz be, és tiszteletben tartja a hazai környezetvédelmi előírásokat.
Hasonló véleményt fogalmazott meg kedden Kármán András, aki arról beszélt, hogy az előző kormány gazdaságpolitikája mennyiségi szemléletre épült, nőtt a foglalkoztatottság és az ipari beruházások száma is, de ez egy összeszerelő-üzem modell volt, amellyel az ország a térségbeli országokhoz képest leszakadt. Kármán ezt gazdaságfejlesztési zsákutcának nevezte, amely helyett új modellre van szükség. Ez szerinte a termelékenység növelésére, képzett munkaerőre és nagyobb hozzáadott értéket előállító, innovatív kis- és középvállalkozásokra fog épülni. „Ma nem egyszerűen korrekcióra, hanem teljes irányváltásra van szükségünk” – mondta.
Mivel valamilyen módon mindkét miniszter említette, ebben a cikkben a magyar export hazai hozzáadott értékének regionális és uniós mezőnyben elfoglalt helyén és elmúlt évekre jellemző trendjein keresztül járjuk körül, hogy pontosan mit is jelentene a gyakorlatban a gazdasági modellváltás, amit az új kormány tagjai szeretnének elérni.
Ez a mutató két okból is fontos, ha a magyar gazdasági modellről van szó. Egyrészt, mivel a magyar gazdaság nagyon nyitott – az elmúlt években az export GDP-hez viszonyított aránya 80-90 százalék körül mozgott –, önmagában nagy jelentősége van annak, hogy a kivitel miből áll össze. A hazai hozzáadott értéknek pedig azért van különösen nagy jelentősége, mert a magyar gazdasági modell a rendszerváltás óta jelentősen épít külföldi cégek közvetlen tőkeberuházásaira. Erre jellemzően kisebb, kevésbé termelékeny magyar beszállítók csatlakoznak rá, és ez adja a hazai hozzáadott értéket, bár a hazai itt valójában nem azt jelenti, hogy magyar vagy külföldi cég termeli meg, hanem hogy hol jön létre az érték. Egy konkrét példán keresztül a hazai hozzáadott értéket úgy kapjuk meg, hogy ha például egy német autógyártó által egy hazai üzemben gyártott autónak a végleges árából kivonjuk az autók importált alkatrészeinek az árát.
Ez idáig eléggé elméleti problémának tűnhet, pedig a jelenségnek nagyon is húsba vágó következményei vannak az átlagember pénztárcája szempontjából is. Mivel ugyanis a foglalkoztatottak körülbelül kétharmada dolgozik itthon jellemzően hazai tulajdonú kis- és középvállalkozásoknál, ezeknek az embereknek a bérszínvonalát is jelentősen meghatározza, hogy a cégük egyrészt képes-e olyasmit gyártani, amit a nagy cégek megvesznek, másrészt pedig hogy olyat gyártanak-e, amiből magas fizetéseket lehet kitermelni, vagy sem.
Ennek pedig a szolgáltató szektorokban dolgozókra is továbbgyűrűző hatása van. Egy fodrászról például nem életszerű feltételezni, hogy sokkal kevésbé hatékonyan dolgozik, mint jóval többet kereső bécsi kollégája, vagyis nem ez az oka az eltérésnek. Az ő fizetése akkor emelkedhet reálértelemben, ha a vendégeié is ezt teszi, ennek pedig feltétele, hogy egyre nagyobb hozzáadott értéket állítson elő a magyar gazdaság. Leegyszerűsítve: ha egy legyártott autó értékében csak 15 százalékos a magyar hozzáadott érték, akkor általában ennyit lehet idehaza felhasználni*
Hazai hozzáadott érték
Nem csak az számít, hogy a helyi cégek hogyan csatlakoznak az exporthoz: a hazai hozzáadott értéket ugyanis az is csökkenti, ha a nagy multicégek inkább importálják a gyártásukhoz szükséges termékeket és szolgáltatásokat, és nem helyi cégektől veszik meg.
Az OECD hazai hozzáadott értékre vonatkozó adatai közül a legfrissebbek 2021-re vonatkoznak. Eszerint a magyar exporton belüli hazai hozzáadott érték 53,5 százalék volt, ez a mutató pedig csak Luxemburgban, Máltán, Szlovákiában és Cipruson volt alacsonyabb.
A régiós országok közül Csehország jóval magasabb, közel 60 százalékos értéket ért el, Lengyelország pedig már az uniós középmezőnyben helyezkedik el több mint 68 százalékos aránnyal. A legmagasabb hazai hozzáadott értéket az Európai Unióban Franciaország, Németország, Olaszország és Svédország produkálta, mindegyik országban 76 százalék körüli vagy afeletti mutatóval.
Az exporton belüli hazai hozzáadott érték fontos, de nem fejlettségi mutató, bár van köze egy ország fejlettségéhez is – ezt hangsúlyozták a G7 megkeresésére a téma kutatói. A fenti ábra alapján például furcsa lehet, hogy Románia és Lengyelország hazai hozzáadott értéke magasabb, mint a jóval magasabb egy főre eső bruttó össztermékkel rendelkező Ausztriáé.
A hazai és külföldi hozzáadottérték-arányok valójában azt mutatják, hogy egy ország mennyire mélyen integrálódott a globális értékláncokba. Egy nagyon magas hazai arány azt jelentheti, hogy az ország kevésbé integrált ezekbe, és exportja inkább a termeléshez szükséges hazai termékekre és szolgáltatásokra épül. Ezzel szemben az alacsonyabb hazai arány mélyebb integrációt jelez. Ez jól látszik Magyarország és Szlovákia esetében, ahol különösen alacsony ez az arány. Ez arra utal, hogy ezek az országok rendkívül mélyen integrálódtak a globális értékláncokba, ami egyben jelentős függőséget is jelent – írta megkeresésünkre Csontos Tamás, az ELTE KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos segédmunkatársa.
Csontos szerint konkrétan az osztrák–román-összehasonlítás esetében az, hogy Ausztriában alacsonyabb a hazai hozzáadott érték aránya, elsősorban azt mutatja, hogy Ausztria mélyebben integrálódott a globális értékláncokba, mint Románia. Amit viszont ez az érték nem mutat, hogy az ország milyen pozícióban integrálódik ezekbe. A kutató szerint ezért érdemes más mutatókat is figyelembe venni, például az export komplexitási indexét, amiben Ausztria a lista élén szerepel, míg Románia jóval hátrébb található; vagy a külföldi vállalatok arányát a teljes – tehát nem csak exportra vonatkozó – hozzáadott értékben, ami a saját Eurostat-adatok alapján vett becslései szerint 2023-ban Magyarországon és Romániában 40 százalék felett, míg Ausztriában 25 százalék alatt volt.
Visszatérve még az eredeti mutatóra, a régiós országok adatait hosszabb távon is érdemes megnézni. Egyrészt az látszik, hogy 2020 és 2022 között volt egy jól látható visszaesés, előtte viszont inkább stagnálás vagy enyhe csökkenés volt jellemző. Csontos Tamás szerint utóbbinak az energiaársokkhoz lehetett köze, ami növelte az importált termékek értékét és ezzel együtt az export importintenzitását is, ahogy azt az OECD tanulmánya 41 ország esetében is kimutatta erre az időszakra vonatkozóan.
Braun Erik, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa szerint az energiaválság mellett a forintgyengülés is hozzájárulhatott a visszaeséshez, mivel ez is megemelte az importált termékek árát. Szerinte a harmadik lehetséges ok, hogy néhány ágazatban – például az akkumulátoriparban – elkezdték vagy bővítették a működést a nagyobb gyárak. Ezen cégek a termelésük felfutásával az ágazaton belül is egyre nagyobb arányt tettek ki, ráadásul jóval több külföldről származó inputot (gyártáshoz szükséges terméket) használnak fel, mint az ágazatban korábban működő cégek. Szintén a lehetséges magyarázatok közé tartozhat, hogy a magyar beszállítói hálózat gyengült, a külföldi multinacionális vállalatok elfordultak a hazai cégektől, és külföldről szerezték be inkább a termeléshez szükséges alkatrészeket, alapanyagokat.
Csontos Tamás szerint a fenti ábra mutatja a globális értékláncokra épülő termelési modell dominanciáját a régióban, sőt bizonyos esetekben annak további mélyülését is, ugyanakkor önmagában a mutató itt is fontos tényezőket fed el. Egyrészt nem mindegy, hogy egy ország milyen szintről indul: Magyarországon vagy Szlovákiában a hazai hozzáadott érték csökkenése inkább az összeszerelő modell erősödését jelezheti. A magas szintről induló Lengyelország esetében viszont a csökkenés részben annak következménye lehetett, hogy a munkaerő a mezőgazdaságból a feldolgozóiparba és a magasabb termelékenységű szolgáltatások felé áramlott. Ez csökkenthette a hazai hozzáadott érték arányát az exportban, de kedvezőbb gazdasági szerkezetet eredményezett. Csontos szerint ezen kívül önmagában a mutató alapján az sem látszik, hogy a hazai hozzáadott értéken belül milyen arányban vannak jelen hazai és külföldi vállalatok, és hogy az egyes országok milyen iparágakra szakosodnak.
A meglévők fejlesztése vagy nyitás új szektorok felé?
Ahogy arról a 2020 utáni időszak kapcsán is szó volt, a magyar export alacsony hazai hozzáadott értékéhez a magyar gazdaság szakosodása is hozzájárul. Egész konkrétan az, hogy az exporton belül nagyon jelentős a járműipar és az akkumulátorgyártást is tartalmazó villamos berendezések gyártása iparág részesedése. Márciusban például ez a két iparág együttesen csaknem a hazai export harmadát adta ki – a járműexport 16, a villamos gép, készülék és műszer exportja 14 százalékot –, miközben ezek az exportszektoraink közül a legalacsonyabb hozzáadott értéket képviselők közé tartoznak.
A kérdés tehát, hogy ha ezen változtatni szeretne a gazdaságpolitika, akkor inkább a meglévő iparágak fejlesztésében érdemes gondolkodni, vagy újak felé nyitni, amelyeknek magasabb a hozzáadott értéke. A G7-nek nyilatkozó kutatók szerint
a meglévő húzóágazatok hazai beágyazottságának és hozzáadott értékének növelésében, valamint a diverzifikációban is lenne potenciál.
„Egyrészt, növelni kellene a hazai beszállítók körét. Például a támogatásokért cserébe több hazai beszállítót kell alkalmaznia egy külföldi multinak. Ezáltal több olyan termék lesz az exportban is, amelynek előállítása magyar munkabért generált. Másrészt a gyártás helyett más típusú tevékenységre kellene fókuszálni, amely magasabb képzettséggel és ezáltal magasabb bérrel párosul. Például kutatás-fejlesztésre, logisztikára, menedzsmentre, értékesítésre, kiegészítő szolgáltatásokra. Továbbá a tendenciák alapján a szolgáltatások növekvő exportja egyre inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy a jövőben ezen a területen lehet nagyobb sikereket elérni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a járműipar (és akkumulátoripar) mellett más, modern iparágakat is fel kellene fejleszteni” – írta erről Braun Erik.
Csontos Tamás szerint olyan területek felé érdemes nyitni, ahol Magyarországnak van valamilyen korábbi ipari, tudományos vagy munkaerőpiaci hagyománya, illetve reális fejlődési potenciálja. Ilyen lehet például az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, az orvosi műszergyártás, az egészségipar, a digitális szektor vagy bizonyos üzleti szolgáltatások. „A diverzifikáció tehát nem a meglévő ipari bázis eldobását jelenti, hanem annak kiegészítését olyan ágazatokkal, amelyek nagyobb hazai tudás-, innovációs és beszállítói tartalmat hordozhatnak”.
A nekünk nyilatkozó kutatók szerint a váltáshoz szakpolitikai fordulatra lenne szükség, amelyhez néhány konkrét intézkedést is megemlítettek. Ezek között volt például:
- a külföldi tőkeberuházások (FDI) vonzását támogató szabályok átalakítása olyan módon, hogy a mennyiségi helyett a minőségi szempontok kerüljenek előtérbe, szigorúbb előírások például kutatás-fejlesztési tevékenységek végzésére, hazai beszállítói körre vonatkozóan.
- Az innováció, a magas hozzáadott érték és a kapcsolódási hatások erősítése az iparpolitikában és támogatáspolitikában.
- Új ágazatok fejlesztésének támogatása, nemcsak közvetlen támogatásokkal, hanem szabályozási, adózási és keresletoldali eszközökkel is.
- Erősebb és transzparensebb szakmai párbeszéd az állam és az üzleti szektor között.
- Kiszámíthatóbb szabályozás és a korrupció visszaszorítása, versenyzői viszonyok erősítése.
- Az oktatási és átképzési rendszer reformja, az egyetemek és a gazdaság közötti kapcsolatok mélyítése.
- A hazai kkv-szektor erősebb támogatása, előírva a termelékenység, az export növekedését.
A kutatók több regionális példát is hoztak arra, hogy a fókuszváltás lehetséges. Észtország például jelentős eredményeket ért el a digitális szolgáltatások területén, és ennek része volt hazai tulajdonú vállalatok megerősödése is. Romániában és Lengyelországban szintén jelentős növekedési többlet keletkezett az információs és kommunikációs szektor fejlődéséből. De lehetséges sikeres ipari modernizáció is, Csehország és Brno példája megmutatja, hogy a feldolgozóiparban, a külföldi tőkén keresztül is lehet váltani a magasabb bérezéssel együtt járó tevékenységekre. Csehország például elindult a félvezetőipar irányába, részben amerikai technológiai beruházások bevonzásával, amit az EU új iparpolitikája is támogat.
