Ugyan egy darabig itthon is nagy sláger volt a politikusok körében arról beszélni, hogy a magyar gazdaság mikor éri utol Ausztriát, ez a téma az elmúlt években a gazdasági növekedés kifulladásával együtt háttérbe szorult. És habár a lassulást itthon a döntéshozók szeretik külső tényezőkkel (például a Coviddal vagy a háborúval) magyarázni, ezek a tényezők más régiós országokra is hatással vannak, de a felzárkózási diskurzus nem minden országban szorult vissza a régióban. Lengyelországban például ugyan teljesen más országokat szoktak kijelölni utolérendő célként, mint itthon, de az utóbbi időszakban újra divatos lett a felzárkózásról beszélni. Ott ráadásul már nemcsak a távoli jövőről, hanem egy éppen megvalósuló célról van szó.
Visszatérve még Magyarországra, itthon Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnöke a 2008-as válság utáni nehéz időszak lezárultával, 2016-ban beszélt először arról, hogy az ország történelmi célja Ausztria gazdasági szintjének elérése, amely szerinte az előző öt év eredményei alapján már reálisnak tűnt. A következő pár évben Matolcsy és kormánypárti politikusok még többször is beszéltek a témáról, de ezek az ígéretek az évek során sokat változtak.
- 2017 szeptemberében Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-frakció velencei kihelyezett ülésén azt mondta, hogy Magyarország 2030-ra le fogja hagyni Ausztriát.
- 2018 márciusában Matolcsy viszont már csak 2050-re prognosztizálta ugyanezt.
- Amit 2020-ban úgy módosított, hogy ennek a következő 20-25 évben kell megtörténnie, mert ha ez nem sikerül, az a történelmi kockázat vár ránk, hogy sose fog sikerülni.
- 2021-ben viszont már úgy látta, hogy habár földrajzilag és történelmileg is kézenfekvő cél lenne ez, de Ausztria utolérésének szükségességét a politikai vezetők nem fogadják el.
- Matolcsy azóta konkrét időpontról már nem beszélt, bár Lázár János építési és közlekedési miniszter 2022 májusában még bedobta, hogy itt van a lehetőség, hogy a következő évtizedben felzárkózzunk Ausztriához.
- Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter viszont 2023 elején már csak azt ígérte meg, hogy 2030-ra az ország eléri az EU-átlag 90 százalékát (Ausztria GDP-je az EU-átlag 116 százalékát tette ki 2024-ben).
- És mindeközben már korábban is egyre többször emlegették azt a nehezebben megfogható (és ezáltal könnyebben is teljesíthető) célt, hogy Magyarország 2030-ra legyen az EU öt legjobb országa közül az egyik.
Japán, a lengyelek Ausztriája
Ehhez képest Lengyelországban a cél az elmúlt években nem Ausztria, hanem Japán utolérésére lett. Ez elsőre furának tűnhet, de azért válhatott politikai szempontból jól brandelhető célkitűzésnek, mert Lech Wałęsa, a Szolidaritás vezetője (és későbbi lengyel államfő) 1981-ben, nem sokkal a Szolidaritás megalapítása után arról beszélt, hogy Lengyelország az – akkoriban a jelenlegi Kínához hasonló tempóban fejlődő – „következő” Japánná kéne hogy váljon, amit az akkori pártvezetés és a sajtó is kicikizett.
A rendszerváltás után azonban a lengyel gazdaság olyan tempójú fejlődésbe kezdett, hogy ez egyre kevésbé tűnt elérhetetlen célnak. 2022-ben Jarosław Kaczyński, az akkoriban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője egy lakossági fórumon azzal büszkélkedett, hogy vásárlóerő-paritáson (az árszintkülönbséget kiszűrve) számított bérekben Japánnak már alig van előnye Lengyelországhoz képest. És ugyan a lengyel átlagbérek a legfrissebb – 2024-re vonatkozó – OECD-adatok szerint azóta sem érték utol a japánokat, de más indikátorokban megtörtént vagy folyamatban van az előzés. Ahogy arra például Michał Brzeziński, a Varsói Egyetem közgazdász professzora emlékeztetett egy posztjában az X-en, 2021-ben a lengyel medián háztartási jövedelmek például már magasabbak voltak a japánoknál.
Amire viszont most igazán büszkék a lengyelek, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint idén a lengyel egy főre eső hazai össztermék (szintén vásárlóerő-paritáson) meg fogja haladni a japánt.
Korábban azt mondtuk, hogy Lengyelország a következő Japán akar lenni. Mostanra a világ 21. legnagyobb gazdasága vagyunk, és az egy főre jutó GDP tekintetében éppen Japánt közelítjük
– mondta Radosław Sikorski külügyminiszter Tokióban az év elején. Andrzej Domański pénzügyminiszter pedig nemrég Washingtonban beszélt arról, hogy idén le fogják hagyni Japánt. Áprilisban Donald Tusk miniszterelnök egy beszédében pedig azt mondta, hogy a lengyel gazdaság néhány éven belül fel fog zárkózni az olyan nagy gazdaságokhoz, mint amilyen a német és a japán, amihez már jelenleg is nagyon közel áll.
Gyors visegrádi, még gyorsabb lengyel tempó
Az alábbi ábrán az IMF adatai alapján ábrázoltuk az emlegetett trendeket. Az ábra alapján egyrészt érdekes, hogy Csehország egy főre eső hazai összterméke már 2019-ben meghaladta a 90-es évek vége óta szinte alig növekvő japán gazdaságot. (Az ábrán az emelkedés egy jó része a deflációnak tudható be, hiszen árakkal korrigált GDP-adatról van szó, a nominális 2024-ben alacsonyabb volt, mint 1995-ben.)
De az is látványos, ahogy Magyarország és Lengyelország a 2010-es évek közepéig együtt mozgott, ahonnan kezdve a lengyel gazdaság tempót váltott, és elhagyta a későbbiekben is együtt mozgó szlovák-magyar párost. De mit látunk, ha mindezt a német GDP-hez képest nézzük? Ilyen szempontból a lengyel-szlovák-magyar trió felzárkózási teljesítménye is látványos, és a lengyel ebből is kiemelkedik.
2000 és 2024 között Szlovákia egy főre eső GDP-je a német szinthez képest 36-ról 64 százalékra, Magyarországé 44-ről 65 százalékra, Lengyelországé pedig 37 százalékról 73 százalékra emelkedett. Mindenesetre a Donald Tusk által célzott fejlettségi szint az IMF szerint még odébb van, mint néhány év, a nemzetközi szervezet prognózisa alapján ugyanis 2030-ra a lengyel GDP a németországi szint körülbelül 83 százalékára nőhet majd. Magyarországé pedig a 71, Szlovákiáé pedig a 69,5 százalékára. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az IMF nem látja valószínűnek azt sem, hogy Magyarország utolérje vagy akár jelentősebben megközelítse a német egy főre eső GDP-vel nagyjából egy szinten mozgó osztrákot.
Ha egy kicsit rövidebb időtávon nézzük, az is látványos, hogy a lengyel gazdaság növekedése mennyire kiemelkedett a V4-es mezőnyből az elmúlt években: amíg ugyanis a 2020-at megelőző öt évben csak enyhén emelkedett ki a V4-es átlagból (átlagosan 4 és 4,7 százaléknyi növekedés ezekben az években), addig 2020 és 2024 között már csaknem a duplája volt (1,5 és 2,7 százalék).
Lényegében tehát a lengyel gazdaság hajtotta végre a kanyarban előzés stratégiáját, amit Matolcsy György a magyarnak szánt a járvány alatt.
Az IMF előrejelzése szerint a lengyel felzárkózás Németországhoz egyelőre elmarad, ugyanakkor vannak lengyel közgazdászok, akik ezt reális lehetőségnek tartják egy kicsit hosszabb időtávon.
Mi a lengyel modell titka?
Marcin Piątkowski, a Kozminski Egyetem professzora és a Világbank dél-ázsiai térségért felelős vezető közgazdásza 2018-ban könyvet írt a lengyel gazdasági modellről. Ebben több tényezőt is beazonosított, ami hozzájárult a rendszerváltást követő relatíve magas és stabil gazdasági növekedéshez. Szerinte Lengyelország gazdasági sikerében a rendszerváltás utáni átláthatatlan privatizáció elkerülése mellett kulcsszerepet játszott az Európai Unióhoz való csatlakozás: a tagság ígérete, valamint az azt kísérő jogi és szabályozási reformok kiszámítható kereteket teremtettek a gazdaság szereplői számára.
A 2004-es csatlakozás óta Lengyelország kapta az egyik legtöbb uniós forrást, aminek jelentős részét az infrastruktúra (például utak, vasutak) fejlesztésére fordította. Emellett az 1990-es évek oktatási reformjai jelentősen növelték a felsőoktatásba bekerülők számát, biztosítva a képzett munkaerőt éppen akkor, amikor a gazdaság megnyílt a külföldi befektetések előtt. Mindezek mellett még a pénzügyek fegyelmezett menedzsmentjét (alacsony államadósság és lakossági adósságszint) és a kis- és középvállalkozások dinamizmusát emelte ki a siker mögötti kulcstényezők között.
Piątkowski egy szeptemberi tévéinterjúban arról beszélt, hogy szerinte Lengyelország körülbelül 2035-re utol fogja érni Németországot. Szerinte ezt az alapozza meg, hogy Németországhoz képest magasabb a fiatalok között a diplomások aránya, viszont a lengyel bérszínvonal még mindig jóval alacsonyabb a németnél, illetve hogy Lengyelország azokban az években is „invesztált önmagába”, amikor Németország nem.
A közgazdász úgy látja, hogy a jelenlegi modell még nagyjából egy évtizedig képes felzárkózási pályán tartani az országot, viszont 2035 után kifulladhat, amikor Lengyelország eléri a nyugati jövedelmi szintet. Itt szerinte már egy új fejlődési modellre lesz szükség, amit viszont egy új hosszabb távú vízió kéne hogy megalapozzon. Ő egyelőre viszont nem látja azt, hogy ezzel előállt volna a politikai elit, ahonnan szerinte az ilyesminek származnia kellene.
