Figyelik az árakat Nagy Mártonék, emelkedés esetén szélesíthetik az árrésstoppal szabályozott termékek körét

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Amennyiben más, az árrésstop alá nem tartozó termékeknél emelkedés következik be, akkor „szélesíteni fogjuk az árrésstop alá tartozó termékeknek a körét” – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán, a Facebookon közzétett videójában.

Nagy azt is mondta, az átlagos árcsökkenés 17,7 százalék, összesen pedig 874 termék ára csökkent. Vannak kimagasló esések az árakban, például a sertészsír ára közel 31 százalékkal zuhant. A 12 százalékos zsírtartalmú tejfölnél 27 százalékos csökkenés volt. Példaként említette a margarint 25 százalékos, a réteslisztet 22 százalékos, és a finomlisztet 20,6 százalékos csökkenéssel, írja az MTI.

A kérdésre, hogy mire lehet számítani a következőkben, és folytatódhat ez a mérséklődés, azt mondta: a nagy csökkenés már lejátszódott, hiszen az árrésstop úgy működik, hogy a bejelentés után azonnal hat. Erre a boltok nagy része már március 17-től átállt.

A miniszter közlése szerint figyelik, hogy tartják ezeket az alacsony árakat, illetve más termékeknél, amik nem tartoznak az árrésstop alá, ott nem következik-e be emelkedés. „Ha igen, akkor szélesíteni fogjuk az árrésstop alá tartozó termékeknek a körét” – jelentette ki.

Miután kiderült, hogy februárban 7,1 százalék volt az élelmiszer-infláció, a kormány bejelentette: árrésstopot vezetnek be a kiskereskedelmi láncokra. A lépés nem volt teljesen váratlan, már február végén belengette a kormány, hogy jöhet ilyen korlátozás, ha a boltok nem kezdenek önkéntes árcsökkentésbe. A hat nagy áruházlánc, a Lidl, az Aldi, a Penny, a Tesco, az Auchan és a Spar vezetésével többször tárgyalt a kormány, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter elmondása szerint azonban közülük csak kettő adott olyan javaslatot, ami az árcsökkentés irányába mutatott volna.

Még a bevezetés napján megnéztük, hogy ez hogyan befolyásolta az árakat, tapasztalataink szerint mérhetően csökkent az érintett termékek végfogyasztói ára, de olyan radikális változás nincs, mint amire a kormány becslése alapján esetleg számítani lehetett. Közben viszont nem meglepő módon több áruházban, például a Sparban is mennyiségi korlátot szabtak ki az árrésstopos termékekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!