Miért mér a KSH mindig kisebb inflációt, mint amit én a boltban érzek?
Röhögő fejet szokott nyomni, amikor a Telex minden hónapban megírja, hogy a KSH szerint mennyi volt az infláció? Kétkedve fogadja az ilyen adatokat? Nehéz elképzelni, hogy csak 4-5 százalékkal drágább az élet, mint egy éve?
Nincs egyedül.
A GKI Gazdaságkutató friss elemzése szerint az emberek tendenciózusan felülbecsülik az árak emelkedését, Magyarországra pedig ez a jelenség a többi országnál is jobban jellemző. A probléma nálunk az utóbbi időben súlyosbodott: míg 2021-ben az 5,1 százalékos fogyasztóiár-indexet 19,6 százaléknak érzékelték a vásárlók, addig 2024-ben a 3,7 százalékos adatot 26,6 százaléknak.
Nemcsak Magyarországon, de a 350 millió lakosú eurózónában is felülbecsülik az emberek az áremelkedést, azonban a tévedés mértéke náluk jóval szerényebb: 2021-ben a 2,6 százalékos árnövekedést 3,8 százalékosnak érezték, de a legnagyobb különbség a havi tényadat és a várakozások között azóta sem haladta meg a 8 százalékot.
Ennek egyik oka a hosszú távú pozitív tapasztalat: egy német, eurót használó polgár az uniós közös valuta bevezetése óta (1999) nem szembesült 4 százalék fölötti inflációval, így valóságérzékelése is más, mint a komoly inflációs hullámokat átvészelő hazai fogyasztóé. Egy másik ok a szokásos magyar pesszimizmus: a mindenkori lakossági gazdasági várakozások jellemzően jóval negatívabbak nálunk, mint az eurozónában.
De miért érzékelik a magyarok ilyen magasnak az inflációt? Az általános pesszimizmuson és a rossz múltbeli tapasztalatokon kívül egyéb tényezők is hatnak az érzékelt áremelkedésre.
Hajlamosak vagyunk túlbecsülni az inflációt, hiszen 1-1 kirívó negatív vásárlási élmény mélyebben megragad az emlékezetünkben, mint a pozitív tapasztalatok. Mivel az átlagfogyasztó a leggyakrabban élelmiszert (és nem tartós fogyasztási cikket, vagy éppen gépjárművet) vásárol, ezért az élelmiszerárak változása kiemelten fontos a szubjektív érzékelés szempontjából. A 2022–2023-as kiugró élelmiszerár-emelkedés nyomot hagyott a magyar fogyasztókban: a vásárlók drágának tartják az élelmiszereket, miközben azok árai egy magas bázisról emelkednek tovább.
Érdemes megemlíteni az infláció mérésének módszertani nehézségeit is. Erre egy jó példa, hogy a KSH az 50 forintos betétdíjat nem veszi figyelembe a fogyasztóiár-index számítása esetében. További gondokat okoz a technológiailag gyorsan fejlődő tartós fogyasztási cikkek árának követése: hogyan mérjük az okostelefonok árváltozását, ha minden évben új modell jön ki, és az előző piaci ára mérséklődik? Ezeknél az árucikkeknél a fogyasztó gyakran áremelkedést tapasztal, miközben a statisztika árcsökkenést mér.
A hevesen ingadozó euró–forint árfolyam sem segített az érzékelt infláción: az MNB elemzése szerint a nagy árfolyamkilengések negatívan hatnak az inflációs érzetre. Pozitívum, hogy az utóbbi időben stabilizálódott az árfolyam.
Reményre ad okot az eurózóna teljesítménye: a hosszú távú árstabilitás lefelé nyomja az érzékelt inflációt, ez pedig csökkenti az árvárakozásokat, ami pedig hozzájárul a valóban alacsony ütemű árváltozáshoz. Mindemellett az árstabilitás megteremtéséhez nélkülözhetetlen a következetes antiinflációs költségvetési és monetáris politika is.
A magyar gazdaság idei és jövő évi kilátásaitól legutóbb itt írtunk hosszabban.
