Új közbeszerzést írtak ki a gödöllői HÉV fejlesztésének tervezésére

560

Közbeszerzési eljárást írt ki az Építési és Közlekedési Minisztérium a H8-as és H9-es HÉV fejlesztésének engedélyezési és kiviteli terveire – írja a Magyar Építők. A csömöri és gödöllői HÉV-ek vonalán 27 kilométernyi szakaszt kellene felújítani vagy újjáépíteni.

A közbeszerzési kiírás szerint a fejlesztés célja, hogy egy akadálymentes gyorsvasúti rendszert építsenek, amellyel a X., XIV. és XVI. kerül lakói, valamint az agglomerációban élők a mostaninál könnyebben be tudnak jutni Budapest belvárosába.

A beszerzési feladatok közé tartozik a már korábban elkészült tanulmányterv, megvalósíthatósági és környezeti tanulmányok felülvizsgálata, valamint az engedélyezési tervdokumentáció és kiviteli tervdokumentáció előkészítése. Ezenkívül meg kell tervezni a projekt ütemezhetőségét.

A HÉV-ek vonalán több különszintű csomópontot alakítanának ki, és javítanák a HÉV-ek és a 2-es metró közötti átszállási lehetőségeket. A mostani – tehát a projektben felülvizsgálandó – dokumentumok szerint az Örs vezér téren egy 80 méter támaszközű vasúti hidat építenének, amely a téren lévő kereszteződés felett vezetne át.

A tervezési feladatok közé tartozik, hogy a jelentkezőnek meg kell vizsgálnia, hogyan lehetne a gödöllői HÉV-et a Hungaroring felé meghosszabbítani, illetve a vonalra egy, abba az irányba induló leágazást készíteni.

A gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötéséről a Főmterv 2013-ban készített egy megvalósíthatósági tanulmányt, amelyet 2017-ben felül kellett vizsgálni és ki kellett egészíteni. 2021-ben a Nemzeti Közlekedési Központ újabb közbeszerzést írt ki az előkészítésre, de a megvalósításhoz azóta sem kerültünk közelebb.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!