A koreai sajtó szerint csak kapacitásaik felén termelnek a Magyarországon is jelen lévő koreai akkugyártók
Nagyjából a gyártási kapacitásuk felét kihasználva működtek az idei első félévben a nagy dél-koreai akkumulátorgyártók – írja a Korea Herald. Az LG Chem és a Magyarországon is jelen lévő Samsung SDI, valamint SK On elsősorban a kínai konkurencia miatt tekerte le a termelését.
Az LG Chem nemrég kiadott jelentése szerint az év első hat hónapjában gyártási kapacitásaik 51,3 százalékán termeltek. Ez jelentős visszaesés a 2023-as 69,3 százalékos és a 2024-es 57,8 százalékos kihasználtsághoz képest.
A Komáromban és Iváncsán is akkugyárat üzemeltető SK On termelése az idei első félévben 52,2 százalékon futott. Ez valamennyi előrelépést jelent a tavalyi 43,6 százalékos kihasználtsághoz képest, de messze elmarad a 2023-as 87,7 százalékos értéktől. Az SK termelését ráadásul az húzta fel, hogy az Egyesült Államokban található egyik gyáruk szinte teljes kapacitással működött, onnan a Hyundai amerikai gyárába szállítanak aksikat.
A Gödön jelen lévő Samsung SDI nem tette közzé, mekkora kihasználtságon futottak az elektromos autókba szánt akkumulátorokat előállító gyártósorai, de azt elárult, hogy a kis méretű akkumulátorok gyártása az idei első félévben 44 százalékon ment. A Korea Heraldnak nyilatkozó iparági források szerint az LG-hez és az SK-hoz hasonlóan a Samsung elektromos autókba szánt akkumulátorokat gyártó részlege is 50 százalék körüli kihasználtságon futott.
Ahogy korábban megírtuk, a Samsung és az SK akkugyártó részlegei nagyon gyengén teljesítettek az idei első félévben, igaz, az SK a második negyedévben már javítani tudta az eladásait. A 2023-as csúcshoz képest azonban mindkét cég jóval kisebb értékben tud akkumulátorokat eladni.
A koreai akkumulátorgyártók elsősorban a kínai versenytársak előretörése miatt gyengélkednek, amelyről legutóbb ebben a podcastunkban beszélgettünk hosszan: