Mostantól hivatalos engedélyt kell kérni, hogy valaki bérbe vehessen egy 400 négyzetméternél nagyobb boltot
Rendelettel szigorította a kormány a plázastop nevű, kiskereskedelmi üzletek működését szabályozó törvényt – írja a HVG. Mostantól a 400 négyzetméternél nagyobb üzlethelyiségek megvásárlásához és bérléséhez is rendeletmódosítási engedélyt kell majd kérnie az üzemeltetőknek.
A plázastopnak nevezett törvény értelmében az üzletek vagy üzletláncok tulajdonosainak eddig is külön engedélyt kellett kérni, ha 400 négyzetméternél nagyobb boltot akartak építeni valahol. Az ÉKM szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyértelműsíteni kell, milyen esetekben kell engedélyt kérni, így kiegészítik az engedélyköteles tevékenységek körét.
Az üzletek építése mellett ezentúl azok átruházása vagy használatba adása is engedélyköteles lesz. Szintén engedély kell majd ahhoz, ha valaki egy nagyobb méretű üzlethelyiséget rögzített elemekkel kisebb üzletekre tagolja, vagy annak részeit egymástól elválasztja.
Júniusban, a rendelettervezet megjelenésekor Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Hvg.hu-nak azt mondta, a minisztérium nem egyeztetett a kiskereskedelmi szereplőkkel, és maga a tervezet is nehezen azonosítható módon, témamegjelölés nélkül került ki a társadalmi egyeztetés honlapjára. Szerinte itt különösen fontos lett volna, hogy legyen érdemi párbeszéd, mert a módosítás hatása rendkívül jelentős, szinte mindenre kiterjed, és még a napi működést is befolyásolhatja. A kereskedők szerint ráadásul igazából semmi nem indokolja a szigorítást.
Az ÉKM szerint ugyanakkor:
- az eredeti szabályozás bevezetését az indokolta, hogy ezek az üzletek a legkülönfélébb hatásokat gyakorolják a vonzáskörzetükre, amelyeket mérlegelni kell még az előtt, hogy az adott kereskedelmi egység építése vagy kialakítása elkezdődne;
- az elmúlt években azonban szerintük sokszor merült fel, hogy az érintett ingatlanok átruházásával, értékesítésével, használatba adásával, vagy leválasztásával próbálták megkerülni a szabályozást;
- miközben, ha az új tulajdonos vagy használó is kereskedelmi tevékenységet kíván folytatni, akkor ugyanúgy meg kell vizsgálni, hogy az új helyzet milyen hatást gyakorol a vonzáskörzetre – azaz a módosítás lényege szerintük a meglévő jogszabályok céljának védelme és érvényesítése.