Beosztottjával volt titkos afférja, menesztették a Nestlé vezérigazgatóját
Menesztették a Nestlé vezérigazgatóját, Laurent Freixe-t, miután egy belső vizsgálat során kiderült, hogy „romantikus viszonyt” folytat egy beosztottjával, amit igyekezett eltitkolni – írja a Guardian. Az ilyen viszony nem fér bele a világ egyik legnagyobb és legismertebb élelmiszeripari cégének számító svájci vállalat üzletpolitikájába, így Freixe-nek mennie kell.
A 63 éves francia üzletember negyven éve dolgozik a Nestlénél, a vezérigazgatói posztra viszont alig több mint egy éve, tavaly augusztus végén került, miután a cég menesztette az addigi vezetőt, Mark Schneidert. Schneidernek nem olyan romantikus okokból kellett távoznia, mint most utódjának, hanem mert nem ment jól a cégnek, a sok kihívás és gyenge üzleti teljesítmény miatt pedig a vezetőség jobbnak látta mást ültetni a vezérigazgatói cégbe. Freixe után a Nestlé irányítását Philipp Navratil, a Nestlé korábbi közép-amerikai vezetője veszi át.
Nem Freixe az első multis cégvezető, akinek egy eltitkolt házon belüli kapcsolat miatt kell távoznia. Így vesztette el az állását 2023 szeptemberében Bernard Looney, a BP olajvállalat vezérigazgatója, és 2019-ben Steve Easterbrook, a McDonald's vezetője, akiknél nem is egy eltitkolt kapcsolatot tártak fel a belső vizsgálatok.