Nagy Márton: Elhalaszthatja a jövedékiadó-emelést a kormány
Fél évvel elhalaszthatja az üzemanyagokra vonatkozó jövedékiadó-emelést a kormány, erről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszélt az Indexnek csütörtökön a veszprémi 63. Közgazdász Vándorgyűlésen. A miniszter az előadásában is kitért az üzemanyagok jövedékiadó-emelésére, a mostani szabályok szerint januártól a 2025. júliusi infláció mértékével, azaz 4,3 százalékkal nőne az adó, ami a benzin esetében 9, a gázolajnál 8 forinttal emelné a literenkénti árat.
Nagy Márton az Indexnek viszont azt nyilatkozta, a kormány változtatna a menetrenden. „Az ipar- és munkahelyvédelmi akcióterv részeként fél évvel elhalasztaná a jövedékiadó-emelést. Az intézkedés költségvetési hatása 10-15 milliárd forint lehet” – nyilatkozta. Nagy Márton arról is beszélt, a lépést a szociális hozzájárulási adó egy százalékpontos csökkentésén felül tervezik bevezetni.
De miről szól pontosan a jövedékiadó-emelés? A kormány nemrég bevezette, hogy egyes adókat évente az infláció mértékével emelni fog, így nem kell majd az emeléshez adótörvényt módosítani. Az emelés az év elején történik, a mértékét viszont nem az év végi vagy az éves infláció határozza meg, nem is a január és augusztus közötti átlag, mint a nyugdíjkorrekciónál, hanem valami különös oknál fogva, a júliusi infláció. Ez most a KSH becslése szerint 4,3 százalékos volt, tehát ennyivel nőnek majd az adók januártól. Hogy mi köze mindennek a májusi hideghez, arról itt írtunk.
A tervekről érdeklődtünk a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, ha válaszolnak, beszámolunk róla.
Nagy Márton az előadásában arról beszélt, a kínaiak „le fogják tarolni a teljes EU autópiacát”, és „felér egy hazaárulással, hogy a németek ezt hagyják”. A miniszter arról beszélt, hogy az autógyártás iparága jelenleg haldoklik az Unióban, és a kínai autók térnyerésével a saját piacokat is elveszítik az európai gyártók, szerinte „siralmas”, hogy nem is gondolkodik róla az EU, hogy kezdjen valamit ezzel a problémával, miközben a kínaiakhoz hasonló módon támogathatná az autóipart.