Somlai Bálinték a lakástörvény miatt 44,8 millió forintért vehetnek meg egy 170 négyzetméteres budavári lakást

2422

Csütörtökön rendkívüli ülésen dönt a Budavári Önkormányzat Gazdasági és Jogi Bizottsága 25 műemléki lakás eladásáról az I. kerületben. Az önkormányzat oldalára feltöltött, nyilvánosan elérhető dokumentumból kiderült, hogy a lakások három épületben vannak, egy Dísz téri, egy Országház utcai és egy Táncsics Mihály utcai társasházban. A 444 a dokumentum alapján azt írta, hogy Somlai Bálinték a 298,4 milliós becsült piaci ár helyett 44,8 millió forintért vehetnek meg egy 170 négyzetméteres lakást az I. kerületi Dísz téren.

A Dísz téren lévő, 2. emeleti 170 négyzetméteres lakást jelenleg az MNB-botrányban érintett Somlai Bálint bérli szüleivel és testvérével. Bár a lakás piaci értéke 298, 4 millió forint, a Bizottság 44,8 millió forintban állapítja meg a vételárat az előterjesztés szerint. A dokumentumból kiderült, hogy Somlaiék szociális lakbért fizetnek az önkormányzatnak.

A lakástörvény szerint azok, akik már 1996 előtt is bérlők voltak, a forgalmi érték 15 százalékát kell kifizetniük a lakásért, 15–25 évi bentlakás esetén a forgalmi érték 50 százalékát, 5–15 év esetén a forgalmi érték 80 százalékát. Somlaiék lakása esetén a bérleti jogviszony időtartama meghaladja a 25 évet, ezért juthatnak ilyen olcsón lakáshoz. Ugyanez a kedvezmény vonatkozik több lakásra is azok közül, amelyek szerepelnek az előterjesztésben.

Megnéztük az Ingatlan.com oldalán, hogy mit lehet venni ennyi pénzért az I. kerületben, keresésünk alapján felújítandó, 20-30 négyzetméteres lakásokat árulnak ebben az árkategóriában. Mint írtuk, 2024-ben Budapesten egy lakás 54,2 millió forintba került átlagosan, 2,6 millióval többe, mint egy évvel korábban. A négyzetméterár pedig átlépte az 1 millió forintot.

A 444 szerint a most eladni kívánt 25 lakás becsült piaci összértéke 3,8 milliárd forint, de a kedvezmények miatt az I. kerületi önkormányzatnak csak 1,2 milliárd bevétele származhat belőlük. 13 lakást ad el az önkormányzat 15 százalékos áron, 11-et féláron és mindössze egy olyan lakás van, melyre nem jár kedvezmény.

Ugyanebben az épületben 49 millió forintért vehetnek meg egy 172 négyzetméteres lakást (ez 285 ezres négyzetméterár), 26,8 millióért pedig egy 86 négyzetmétereset (312 ezer/négyzetméter) vásárolhatnak.

Az Országház utcai bérlők hasonlóan kedvező áron juthatnak hozzá az általuk lakott műemléki ingatlanokhoz. Az egyik 72 négyzetméteres lakásért 20,3 milliót kér az önkormányzat a piaci 135,4 millió helyett, ugyanebben a házban egy 49 négyzetméteresért már 54,2 milliót kell fizetni, mert erre „csak” 50 százalékos kedvezmény jár az előterjesztés szerint.

A Táncsics Mihály utcában is eladnak lakásokat: egy 112 négyzetméteres lakásért 35,3 milliót kérnek a jelenlegi bérlőtől, ami 315 ezres négyzetméterár. Az előterjesztésben lévő becslés szerint ennek a lakásnak a piaci ára 235,5 millió lenne, ami 2,1 millió négyzetméterenként.

Az ügyben megkerestük a Budavári Önkormányzatot, amint válaszolnak, beszámolunk róla.

Somlai Bálint, Matolcsy Ádám egyik közeli barátja, a Raw Development Kft. tulajdonosa. Somlai neve azután vált ismertté, hogy márciusban kiderült: Matolcsy György elnöksége alatt százmilliárdos nagyságrendű vagyon tűnt el a Magyar Nemzeti Bank alapítványából, ráadásul mindezt egy hivatalos szerv, az Állami Számvevőszék állapította meg. A jegybank botrányáról azóta cikkek százai születtek a független sajtóban, a Telexnél pedig úgy gondoltuk, érdemes a szerteágazó ügy lényegét egy dokumentumfilmben összefoglalni. A nagy játszmában megmutatjuk, hogyan fonták körbe a Matolcsy család üzleti körei a közpénzzel kitömött jegybanki struktúrát, és hogyan nézte végig az egész sztorit ölbe tett kézzel a magyar állam.

Cikkünk eredeti verziójából kihagytuk, hogy Somlai Bálinték azért vehetik meg a piaci ár alatt a lakást, mert azt több mint 25 éve bérlik. Ugyanez vonatkozik több lakásra is az előterjesztésből, ezért a cikket pontosítottuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!