Fővárosi átvilágítás: technikai csődről, kényszer-finanszíroztatásról írnak az előzetes jelentésben
„Bár még hiányoznak dokumentumok” a végleges képhez, „a feldolgozott dokumentumok alapján hipotetikusan már megfogalmazhatók” megállapítások a fővárosi pénzügyeiről – áll a kormány embere, Domokos László által végzett átvilágítás előzetes megállapításait tárgyaló dokumentumban, amely több erős állítást is tesz.
Kijelentik benne egyebek mellett, hogy:
- Budapest Főváros Önkormányzatának pénzügyi helyzete kb. öt éve
folyamatosan romlik. Pénzeszközeinek állománya a korábbi értékek töredékére
csökkent, likviditását csak a BKK Zrt. és a BKV Zrt. finanszírozása egy részének
következő évre halasztásával tudta eddig biztosítani (faktoring szerződéssel). Erre azonban 2025-ben jogszabályi rendelkezés alapján már nincs lehetősége. - Budapest nem tudja kifizetni a terheit, a szeptember 10-től indult iparűzési adó befizetések önmagukban nem elegendőek a főváros pénzügyi helyzetének stabilizálásához.
- 2023 végére már beállhatott a pénzügyi fizetésképtelenség, és ez hónapról hónapra romlik, „mivel – az eddig feldolgozott dokumentumok szerint – nem került sor tartós gazdálkodási egyensúlyt helyreállító intézkedés megvalósítására”.
- Megállapítható Budapest Főváros Önkormányzata pénzügyi fizetésképtelensége, amely valójában egy technikai csőd.
- 2025 szeptemberére a főváros már elköltötte a 2026. évi költségvetés közel egynegyedét.
- Budapest Főváros Önkormányzata az éves költségvetési beszámolóban nem tette átláthatóvá a likviditási nehézségek beállásának tényét, sőt több lépést tett annak láthatósága ellen.
- Az önkormányzat vezetése ún. pénzügyi diktatúrát épített fel „a
rábízott közvagyont kezelő, működtető intézmények és gazdasági társaságok
rovására”. 2025-ben a főpolgármester már szinte egyedül dönt a főváros
pénzügyeiről.
Azt is írják, hogy a közösségi közlekedés lényegesen kevesebb pénzügyi forráshoz jut, mint ami a működéséhez kellene, és egy esetben arra is kitértek, hogy felmerülhet a stabilitási tv. rendelkezéseinek kikerülése. A vizsgálati eredmények szerint több száz egyajánlatos közbeszerzést találtak, amik valós verseny nélkül futhattak le.
Budapest nyár elején a csőd szélére került, de egy bírósági döntés átmenetileg orvosolta a helyzetet. A kormány ekkor leült a fővárossal tárgyalni, majd kiküldték az „átvilágítási szakértőjüket”, Domokos Lászlót, hogy felmérje, „nem feneketlen kútba öntenék-e az adófizetők pénzét”, ha megállapodnak Karácsonyékkal. A munkájáért Domokos László havi bruttó 2,7 millió forintot kap.