Mol: Műszaki hibák miatt meghiúsultak az Adria-kőolajvezeték kapacitástesztjei
A Mol és a horvát Janaf több alkalommal is tesztelte az Adria-kőolajvezetéket, de a legfrissebb eredmények egyelőre nem igazolják, hogy képes lenne hosszú távon Magyarországnak és Szlovákiának elegendő mennyiségű kőolajat felhozni az Adriai-tengerről – erről a vállalat számolt be közleményében.
Hozzátették, a múlt heti teszteken egy-két óránál tovább egyszer sem tudott megfelelő kapacitással működni a vezeték.
A teszt előtt abban állapodtak meg, hogy a szállítás során fokozatosan növelik a nyomást és a szivattyúk számát, így elérve a maximális szállítási teljesítményt, amit a teszt teljes időtartama alatt fenn is tartanak.
„A cél az volt, hogy közösen megvizsgáljuk, hogy a rendszer hosszabb ideig képes-e stabilan, maximális kapacitással működni. Ehhez képest a horvát partner közvetlenül a teszt előtt arról tájékoztatott, hogy a legnagyobb teljesítményt csak egy órán keresztül tudják biztosítani, majd vissza kell venniük a nyomást. Ez jelentősen eltért a korábban közösen elfogadott tervtől, és megnehezíti a teszt eredményeinek objektív értékelését” – írták.
Alig 30 perc után a Mol horvát partnervállalata áramellátási hibára hivatkozva leállította a szállítást és a rendszer több mint egy órán keresztül állt.
Az újraindulás után is megmaradt a fennakadás, nyomáskiesés is jelentkezett a horvát oldalon, és a horvát fél kérte a Molt a vezetéki nyomás csökkentését. Ezek után alacsony nyomással és teljesítménnyel tudott működni a vezeték horvátországi szakasza.
A magyar vállalat és a Janaf régóta vizsgálja a csővezeték horvát szakaszának kapacitását. Korábban több kisebb tesztet végeztek el, és idén szeptemberben indult egy átfogó több hónapos, nagy mennyiséget szállító tesztidőszak, mert arra voltak kíváncsiak, mennyi kőolajat képes stabilan és hosszú távon szállítani a déli vezeték.
A Mol hangsúlyozta, nagyon fontos szerepet tölt be az Adria-vezeték Közép-Európa ellátásában, de ahhoz, hogy a jelenlegi, kisegítőnél nagyobb szerepet kapjon, először tisztán kell látni, mire képes és milyen állapotban van a horvát szakasza, és mi kell ahhoz, hogy képes legyen az év minden napján akár 40 ezer tonna kőolaj szállítására, ami évente 14 millió tonnát jelent. Ez a mennyiség kell ahhoz, hogy – a finomítói karbantartási munkák és az érintett országok stratégiai kőolajkészlet-cseréi mellett is – biztonságban legyen a régió.
A vezeték fontosságát támasztja alá az is, hogy a háború kitörése előtt 170 millió dollárt költöttek az alternatív, déli infrastruktúra fejlesztésére és a keleti útvonallal szembeni egyoldalú függőség csökkentésére. 2022 óta további százmilliókat fordítottak a kőolaj-diverzifikációra, de az átállás nem csak finomítói technológia kérdése.
A vállalat kitart az álláspontja mellett: két olyan, kereskedelmileg is versenyképes és műszakilag is teljes értékű vezetékre van szükség, amely megbízhatóan képes a régió ellátásához szükséges mennyiség leszállítására.
A Mol közleményét látva a horvát Janaf is reagált, és leírták, hogy három időpontban tesztelték a vezetéket.
Szeptember 11-én átlagosan 1,950 m3/h áramlást értek el – ami évi 13,8 millió tonnának felel meg. Egy héttel később 2200 m3/h áramlást értek el – ami évi 15,5 millió tonna áramlást jelent. A harmadik tesztet szeptember 22. és 24. között végezték el, ezt 2200 m3/h áramlással tervezték, amelyet a Mol-csoport ragaszkodására 1600 m3/h-ra csökkentettek. Külön hangsúlyozták, hogy a letekert áramlás egyetlen oka a Mol igénye volt, a részükről nem voltak akadályok.
„A Mol értékes partnerünk, több mint egy évtizede szerződéses kapcsolatban állunk, és jelenleg is érvényes szerződésekkel rendelkezünk a kőolaj szállítására és tárolására. Továbbra is biztosak vagyunk abban, hogy a Janaf elegendő garanciát és lényeges bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy képes elegendő mennyiségű nyersolajat szállítani. Megértjük az igényt, hogy mindig több ellátási útvonalhoz férjenek hozzá, mind biztonsági, mind egyéb okokból, ugyanakkor határozottan fenntartjuk, hogy a manipulációk és az akadályozás nem fér hozzá egy partnerséghez” – zárták a közleményüket.
Cikkünk a Janaf álláspontjával frissült.