Az Otthon Starttól satuféket nyomott a lakáshitelpiac
a Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztusi hitelezési adatai, ezek alapján látványosan visszaesett a lakossági hitelpiac augusztusban. Júliushoz képest a lakossági hitelpiac szinte mindegyik szegmensében visszaesés történt, ami változás az előző hónapok kiemelkedő eredményei után. A visszaesés vélhetően az Otthon Start Program hatása: a Bank360 elemzői szerint a program bejelentését követően aki tehette, elhalasztotta a hitelfelvételt, hogy megvárja a program szeptemberi indulását.
Az MNB kedden publikált adatai szerint 2025 augusztusában 105,69 milliárd forint volt a magyar háztartások által újonnan felvett jelzáloghitelek szerződéses összege. Ez 25,5 százalékos visszaesést jelent a júliusi 141,94 milliárdhoz képest, de még a tavaly augusztusi adattól is elmarad (109,34 milliárd forint). 2023 novembere óta most először fordult elő, hogy év/év alapon csökkent a jelzáloghitelek kihelyezése.
Az Otthon Start hatására utal, hogy a visszaesésért elsősorban a piaci lakáshitelek a felelősek, ezek szerződéses összege a júliusi 111,6 milliárd forintról 81,7 milliárdra csökkent. Augusztusban a támogatott lakáshitelek is csökkentek (21 százalékkal, 23,9 milliárdra).
A Bank360 szerint a tavalyi év kiemelkedően magas, 1 351 milliárd forintos eredménye szinte biztosan megdől, idén január és augusztus között a kihelyezett lakáshitelek szerződéses összege 1 057 milliárd forintot tett ki. A fennmaradó körülbelül 300 milliárd forintos különbözetet kb. havi 75 milliárd forint kihelyezésével teljesíteni tudná a piac, ami az Otthon Start megindulásával vélhetően könnyen megugorható lesz.
A személyi hitelek piacán a júliusi 107,02 milliárd forintról augusztusban 95,69
milliárd forintra olvadt az újonnan kihelyezett hitelek összege. Csökkent a babaváró hitelek és a munkáshitel iránti érdeklődés is.