Az olaszországi roncsprémiummal akár egy elektromos kerékpár áráért is lehet villanyautót kapni

Az olaszországi roncsprémiummal akár egy elektromos kerékpár áráért is lehet villanyautót kapni
A Leapmotor T03 – Fotó: Stellantis

Olaszország jelenleg az Európai Unió sereghajtói közé tartozik az elektromos autókra való átállásban, mert miközben a 27 tagországban 15,8 százalék az akkumulátoros modellek piaci részesedése, Olaszországban alig több mint 5 százalék. A helyzet hamarosan gyors változásnak indulhat, hiszen az Automotive News Europe szerint októbertől 597 millió euróból (kb. 232 milliárd forint) olyan roncsprémium indul, amelynek résztvevői jelentős állami támogatással vásárolhatnak új villanyautót, ha cserébe leadják bontásra több mint 10 éves, Euro 5 vagy ennél alacsonyabb környezetvédelmi besorolású hagyományos autójukat.

Az autócserében érdekelt gyártók reklámkampányai már elindultak. A legolcsóbb modellek a Leapmotor T03, illetve a Magyarországon is ismert Dacia Spring, amelyek közül az előbbi támogatás nélkül 18900 euróért (kb. 7,3 millió forint), az utóbbi pedig valamivel kevesebb mint 7 millió forintnak megfelelő összegért kapható.

A Leapmotor az olaszországi roncsautóprogram miatt indított kampánya szerint a T03 az állami ösztönző igénybevételével olcsóbb lehet, mint egy új kerékpár. A támogatásra jogosultaknak csak 4900 eurót, vagyis alig 2 millió forintnak megfelelő összeget kell fizetniük ezért a városi villanyautóért. Ez az összeg részben az állam által biztosított 11 ezer eurós támogatás, részben pedig a Stellantis autóipari egyesülés tulajdonában lévő Leapmotor saját, 3 ezer eurós kedvezménye miatt ilyen alacsony.

A Leapmotor reklámjában szereplő kerékpáros utalás enyhén hatásvadász, hiszen Olaszországban is főként a felső kategóriás, elektromos rásegítésű kerékpárokért kérnek közel 2 millió forintnak megfelelő eurót. A Dacia Springért mindössze 3900 eurót, vagyis 1,5 millió forintnak megfelelő összeget kell fizetniük a támogatásra jogosult vásárlóknak, miután a Renault-hoz tartozó gyártó szintén 3 ezer eurós árkedvezményt biztosít erre a típusra. Az akcióban csak a kevésbé tehetős családok vehetnek részt, akiknek éves jövedelme 30 ezer euró (kb. 11,6 millió forint) alatt van, és 50 ezernél több lélekszámú városban élnek, míg az évi 40 ezer euróból gazdálkodó családok 9 ezer euróval olcsóbban vásárolhatnak új villanyautót a most induló program keretében.

Sejthető, hogy a Spring és a T03 lesznek az olaszországi állami akció nagy nyertesei, és az Automotive News szerint a program akár 60 ezer új villanyautóval növelheti az olaszországi eladásokat. Más autógyártók egyelőre nem csatlakoztak az árversenyhez, így például a Torinóban gyártott Fiat 500e-ért a 11 ezer eurós állami támogatás levonása után is 9950 eurót, vagyis körülbelül 3,9 millió forintnak megfelelő összeget kell fizetni a kisautó eredeti, 23900 eurós, körülbelül 9,3 millió forintos ára helyett. Ez is csak abban az esetben érvényes, ha a kis Fiat vásárlója magas, 12,9 százalékos kamatozású hitelt vesz fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!