Másodszor is kifizeti a kormány a kecskeméti egyetem campusát, miután elsőre elvesztették a pénzt az MNB-botrányban
„A Kormány elkötelezett a Neumann János Egyetem megkezdett campusfejlesztésének lezárása mellett, és e cél megvalósítása érdekében kormányzati támogatást nyújt”
– ez áll abban az egyetlenegy kormányhatározatban, amellyel péntek este megjelent a Magyar Közlöny. A határozat felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy „a kultúráért és innovációért felelős miniszter és az építési és közlekedési miniszter kezdeményezésére gondoskodjon a Beruházás megvalósításához szükséges központi költségvetési forrás biztosításáról a központi költségvetés Kulturális és Innovációs Minisztérium nem állami felsőoktatási intézmények támogatásának finanszírozására szolgáló előirányzata javára”. Mindezt azután, hogy kecskeméti fideszes képviselők Hankó Balázsnál kérték, az állam adja oda még egyszer a pénzt, amit az egyetem kuratóriuma egyszer már elvesztett, amikor odaadták az MNB-alapítvány vagyonkezelőjének. A témában a Facebook-oldalán posztoló Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter szerint a beruházásban konzorciumi partnerként vesz részt az Építési és Közlekedési Minisztérium.
A kecskeméti Neumann János Egyetem az MNB-ügy kapcsán került a figyelem középpontjába. Az egyetem kuratóriuma, amelyet az MNB-alapítvány kuratóriumát is vezető Csizmadia Norbert vezetett, úgy döntött, hogy a 2020-ban kapott 44,5 milliárd forint állami pénzből 27,5 milliárdot kölcsönad az MNB alapítványhoz tartozó Optima Befektetési Zrt.-nek. Az Optima pedig a pénz egy részét egy lengyel tőzsdei cég részvényeibe tette, ami azóta elvesztette értéke nagy részét. A kecskeméti egyetem már tavaly év elején megpróbálta elkezdeni visszakérni a kölcsönadott pénzt, de mivel az Optima sem tudja veszteség nélkül kivenni a pénzt a lengyel leányvállalatából, egyelőre a kecskemétieknek sem adták vissza a kölcsönkapott összeget.
Ahogy korábban írtuk, a campus második ütemét az Optima egyik cége, a Wepmark kezdte el építeni, ami azonban tavaly félbehagyta a munkát. A Wepmarkot azóta az Optima a tartozás egy részének elengedéséért cserébe átadta a kecskemétieknek. A campus befejezéséhez azonban szükség lenne a kölcsönadott 27,5 milliárd forint teljes visszafizetésére, ami a jelek szerint a közeljövőben nem fog megtörténni.
Az egyetem érdekében Salacz László és Szeberényi Gyula kecskeméti országgyűlési képviselő fordult Hankó Balázs kulturális miniszterhez azzal a kéréssel, hogy a kormány másodszor is biztosítson forrást az egyetemi campus második ütemének befejezésére.
Hankó Balázs a Facebook-oldalán közölt bejegyzésében azt írja, hogy „a Neumann János Egyetem Kecskemét és térségének meghatározó egyeteme. Gazdasági kapcsolatai, valamint a folyamatosan bővülő képzési kínálata révén támogatja és erősíti a térség gazdaságát és segíti a piaci igényeknek megfelelő tudással rendelkező szakember-utánpótlás biztosítását”, ezért is támogatja a kormány a fejlesztést. Arról, hogy a kormány egyszer már adott erre pénzt, csak azzal valami lett, ezért újra kell adni pénzt, a kultúráért és innovációért felelős miniszter nem tesz említést.