A Rákosrendezőtől elesett dubaji befektető vette meg a Belügyminisztérium műemlék épületeit
Felkerült az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerződései közé a Belügyminisztérium palotájának adásvételi szerződése, és kiderült, hogy a Rákosrendezőtől elesett Eagle Hills vette meg a három műemlék épületet – írta a Válasz Online. A dubaji befektető az előre kifizetett biztosítékkal együtt mintegy 50,8 milliárd forintot adott ki az ügyletre.
A lap arról írt a Facebook-oldalán, hogy Mohamed Alabbar arab üzletember minden bizonnyal luxusszállodává alakítja a Gresham-palota melletti minisztériumi ingatlant.
További érdekessége a szerződésnek, hogy az iratot a Takács, Kiss és Társai Ügyvédi Iroda készítette. A 444 korábbi nyomozása szerint az ügyvédi iroda Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter testvéréhez kötődik.
A Belügyminisztérium épületéről szóló szerződés rögzíti, hogy a tömb mindhárom eladott épülete kiemelten védett műemlék, ezért értékeiket az átalakítás során meg kell őrizni, és tartalmazza az irat azt is, hogy ezúttal nincs elővásárlási joga a fővárosnak. A szerződést október 20-án írták alá, az Eagle Hillsnek 30 napon belül kellett átutalnia a vételárat.
A szerződés szerint legkésőbb 2026. január 15-én megtörténik a birtokátruházás, kivéve egy kisebb ingatlanrészt, amiben a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat aggregációs pontja működik, ezt legkésőbb jövő év július 15-ig számolják fel.
A mellékelt pályázati leírás alapján az épülettömb teljes beépített alapterülete 41 ezer négyzetméter, tehát körülbelül 1,2 milliós négyzetméteráron adták a főváros kiemelt műemlék épületét.
Az Eagle Hills idén januárban a magyar állammal kötött szerződést Rákosrendező megvásárlásáról, a beruházó magyar cége pedig éppen a Tiborcz István cégbirodalmába tartozó Gránit Bankban nyitott bankszámlát. Időközben kiderült, hogy a fővárosi tulajdonú BKM Zrt.-nek elővásárlási joga van a területre. A kormány végül egy meglepő fordulattal kihátrált a rákosrendezői beruházásból, és átengedték a fővárosnak, hogy éljen a területre vonatkozó elővásárlási jogával. Az Eagle Hills ezután arról írt a Telexnek, hogy bejelentést tesznek az ügyben, ez azóta sem történt meg.