Miután az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága támogatta a jelölését, Sulyok Tamás köztársasági elnök Banai Péter Benőt nevezte ki a Magyar Nemzeti Bank elemzésekért, pénzforgalomért és jegybanki programokért felelős alelnökévé – derült ki a Magyar Közlöny hétfőn megjelent számából.
A kinevezés 2025. december 1-től hat évre szól. Banai 1998 és 2025 között a Pénzügyminisztériumban és a Nemzetgazdasági Minisztériumban dolgozott.
Matolcsy György korábbi jegybankelnök idén tavasszal távozott az MNB éléről, a helyét Varga Mihály vette át. Ahogy írtuk, azt már Matolcsy távozásakor tudni lehetett, hogy Varga a három korábbi alelnök mandátumát nem kívánja meghosszabbítani, és saját embereit ülteti majd a helyükre.
Banai elődje Virág Barnabás volt. Esetében az volt a kérdés, hogy kitart-e mandátuma 2026-os lejártáig, vagy még azelőtt lemond. Végül november 21-én mondott le a Magyar Nemzeti Bank alelnöki címéről.