Nem hosszabbították meg a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét, ezért leáll a szerbiai kőolaj-finomító – jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő kedden. A szerb kormány lehetővé tette, hogy a NIS lezárja a pénzügyeit, és a hét végéig kifizethesse dolgozókat és a beszállítókat, írja az MTI.
Vučić csalódott, amiért az Egyesült Államok nem hosszabbította meg az üzem működési engedélyét, holott az elnök számított erre. A leállás valójában már hosszú ideje lógott a levegőben, az Egyesült Államok idén január 10-én jelentette be szankcióit, amelyekkel a többségi orosz tulajdonban lévő szerb céget is sújtaná. Szerbia akkor 45 napot kapott arra, hogy eltávolítsa az orosz tőkét a NIS-ből, de ez a határidő többszöri meghosszabbítása után sem történt meg.
Az amerikai szankciók miatt már korábban leálltak a Horvátországon keresztüli olajszállítások Szerbia irányába, ezért a NIS finomítója november végére kifogyott az olajból, azóta nem volt tényleges termelés. Ez azért probléma, mert a szerbeknek benzinből csak év végéig van tartalékuk. A leállás nagyjából egyenértékű azzal, hogy újévtől súlyos üzemanyaghiány lehet az országban.
A legnagyobb esélye annak van, hogy egy másik olajipari szereplő vásárolja be magát a vállalatba. A potenciális vevők között a Mol neve az elsők között merült fel, de Vučić elnök állítólag egyeztetett Mohamed bin Zajed al-Nahjan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek elnökével is egy lehetséges tranzakcióról.
Orbán Viktor múlt pénteki moszkvai útja előtt Szerbiában tárgyalt Vučićcsal, közös sajtótájékoztatójukon a szerb elnök azt mondta, Magyarország partnerük lesz a helyzet megoldásában. „Magyarországra továbbra is érkezik orosz olaj és gáz. És ha nekünk lesz, akkor önöknek is lesz, mert arra a kérdésre, hogyan tudunk segíteni önöknek, az az egyszerű válaszom van, hogy amink van, azt megosztjuk önökkel” – mondta Orbán.
A moszkvai úton ez szóba is került a magyar kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. Az Interfax orosz hírügynökség még aznap arról írt Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettesre hivatkozva, hogy az orosz olajtársaságok egyes eszközeinek esetleges eladásáról is tárgyaltak a felek pénteken, hozzátéve, hogy „magyar partnereink jelenleg ezen (a tranzakción) dolgoznak”. A témáról ebben a cikkben olvashatnak részletesen.